Pestis - Ahol szétrohad a rend

A fekete halál szabad kikötőkben indul végzetes útjára. A járvány mindig a nagy víz felől közelít. A dögvészt rejtőzködő élősködők terjesztik. A halálos kór a kétségbeesetten védekező nyirokcsomókat támadja. Nyomában láz, fekély és gennyedés. Aztán elmegy a nap.
 
Aztán a pusztulás emblémája komoran rávetül a világra. Árnyéka betakar. Sötét és fájdalmas metaforája lesz ennek a hatalmas, egyre kiteljesedő, elburjánzó lelki hiánygazdálkodásnak. Üszkös jelzőoszlopa. Terjed általa a megvakult végzet, a kegyetlenül pusztító belső romlottság. Elhal miatta az életerő. Elszáll a kedv, a szeretet és jóság. A beteggé vált társadalom elveszti a rendet. Később már maga teremti meg, maga élteti a felbűzölgő dögvészt. Eluralkodik közösségei felett a kipárolgó gyilkos kór, értelmetlenné válik a védekezés, megszűnik a veszélyérzet. Mintha minden elhibázott döntés kizárólag a véletlen műve lenne. Kiszolgáltatva a teljes pusztulásnak. Már senkinek sem hiányzik az előző nemzedék. Elmúlik a tudás, elhal a tradíció, meglapul a bűntudat. Mindenkiben. A pestis bennünk lakozik. Bennünk lappang, bármit hazudik is erről a szemforgató külvilág. A magányos egyéneken túl megfertőződött, elrohadt az állam is. Benne politikai zűrzavar és kirívó gazság kavarog. Nincs már semmi szentimentális romantika ebben a haldoklásban. Körül leng mindent az émelyítő rothadás. John Adams 1772. decemberének reggelén feltekint naplójából. Beleréved a semmibe, aztán lassú, monoton egykedvűséggel telesírja a sorokat: Kilátásaim nagyon szomorúak. Országom mély Nyomorban van, és Reményre szinte semmi oka nincs. Az Államot mintha kifárasztotta volna a küzdelem: és a Megvesztegetés, a Szolgalelkűség meg a Prostitúció mind jobban terjed, és mindent felfal. Mindent felzabál a végzetes betegség.

Lapozok. Olvasom ezt a régi, megfakult könyvet. Magunkra ismerek.
Hazug közvélemény-kutatások között, valódi alternatívák nélkül törődik, tengődik a becsapott tömeg. Nincs remény. Két fenevad szorításában, világnézet nélkül, ide-oda tántorog. Könnyű lenne kimondani, hogy mindenki megérdemli sorsát. Most könnyű lenne ítélkezni az elfásult nyomorultak felett. Az Orbán által kiválasztott szabadelvű Sólyom is előrehozott nyugalmat akar. Nem 1956 megünneplését kívánja elősegíteni, hanem stabilizálni inkább a balliberális nagykoalíciót. Az elit kezei között üres színjátékká züllik a választás és az egykori forradalom. Bush Kertésszel étkezik, nem ül asztal mellé az antikommunista Wittnerrel. Pesti bankárokkal beszéli meg a szörnyű járvány világméretű terjedését. Mert a baj elkerüli a főbenjáró embereket. A baj szociálisan érzékeny. Csak a rasszista szegényeket környékezi korai halál. Csányi terjeszkedik, Demján lázong, Széles mosolyog. Körülöttük Surányi konvergál. Bárándy falvat, Kunos szállót, Megyó villát, Kapolyi pártot épít. Közben ellopják a tehenet, széthordják az aranyborjút. Princz és Kulcsár égre emeli ártatlan szemeit. Akár két megtört Baumagos áldozat. Rohad minden. Elfolyik a rend és a törvényesség. Cézár ellen, most lehetne tiszta cselekvés a fellángoló lázongás. De nem! Mire Toller felébred kényszerű álmából, Gyurcsány őrült programjában vergődik majd minden korai agyhalál. Övé lesz az APEH, az ügyészség, a média. Övé lesz a gabonakörös Karsaival perlekedő libalopó Bajnai, aki bátran felégeti maga mögött a szubvenciók nyomát. Övé lesz minden evilági hatalom, miközben a tettestárs Kókáé marad a maradék, a gyorsasági dohány-lobbi jutalék. Az elillanó hálapénz. Nem kell félni, nem szabad megijedni! - mondják kedvesen bele az arcunkba. Számukra nem terhes Slota zárjegyes tankjaival a bűzölgő nemzetközi kapcsolat.
Csak harsány csend lesz. Füttyös Fletó a szlovák bunkók közé hajítja a kifosztott hazai vállalkozók gyeplőjét. Vigye Verespatak maroknyi földjét más. Vigye a terheket Tőkés, Bugár meg Duray! Neki már nem inge, nem Göncze a haza. A nagy magyar átok. Neki praktikus okokból már csak az itthoni érdekvédő keresztény-nacionalisták az ellenségei.
Azok, akik utolsóként feszülnek neki ennek a rémséges fekete halálnak.

Mert fejétől büdösödik a dögvész. Az agyonbálványozott Fidesz is csendben rohad. Elhazudja betegségét. Párton belüli szigorú pénzbehajtással akarják inkasszálni a kiüresedett medenceadót. Felcsapnak a költségvetési hullámok. Szétgyűrűzik a hiányérzet. Csapnivaló Hont-interjú idején útilaput köt a NOB Schmitt talpára. Madárijesztők és férfias testnedvek között kering a sportélet. Jó reggelt! Ébresztő fel! Kubatov. Büdös lábszag terjeng az elhagyatott kóterben. Szijjártó megint szimplán sztereotip. Erőtlen vízhangzat-tan.
 
Árnyékában felvillanyoz a legfontosabb ellenzéki hír: Navracsics megnősült. Aztán a szenzáció is eltörpül. A kiegyensúlyozott rádióelnök kínos megválasztásán Hankiss immár végleg legyűri önmagát! Nyíltszínen haza szavaz. Kövér eltűnése óta nincs izgalom a pártállamban, nincs izzasztó hőségriadó. A legnagyobb ellenzéki tömörülés emblematikus arcai kizárólag megértő, jólfésült liberálisok. (Még a rendpárti Tarlós kampányfőnöke Pesty Laci is megvallottan a kreatív libsikhez vonzódik!) Igen. A fertőző kór csendben végzi dolgát. Lappang észrevétlenül. Minden szinten, szinte minden. Minőségi az elváltozás. Az önkormányzati választásokat követően azonnal lesz majd indok megalakítani a jobboldal nemzeti szabadelvű pártját. Új nyitányként. Orbántól és a KDNP-től balra, beletüremkedhet az SZDSZ mellé versenyképes alternatívaként a Schmidt, Martonyi és Pokorni trió. Simogató médiahátszéllel. Szemben állva nem érdemes az SZDSZ-re vizelni - harsogják majd kórusban a Heti Választ. Tovaterjesztik a kórt. Aztán a pestis eléri Pestet is. A hajléktalan Demszky búskomoran támaszkodik csákánya megbicsaklott nyelére. Leszakad az arca. Bánya felé araszol népszerűsége, oda a homofób béka segge alá. Akár Dávid Ibolya a focihoz, ő sem ért a köztéri tehenekhez. Betegség gyötri, nem tudja Aba hagyni. Most ébred rá, hogy átvágták. Begyűrűzik szeretett városába a vallásháború, hiába szólít fel tűzszünetre a BKV. Egykori hálás barátai, izraeli jelöltet indítanak ellene főpolgármesternek. Közeleg a vég. Az utcákon tombol a pestis, mindent megtervezett káosz irányít. Camus kezébe temeti fáradt arcát, sír hangtalanul.

Elsiratja megálmodott szépséges városát. A világ abszurd és értelmetlen, és most ráadásként vak végzet pusztít el benne minden értéket. Végső támadás indult az élet ellen. A köztársaság lassan elrohad a belső zűrzavar okán. Nincs menekvés, amikor az egzisztencia kitörni kész lázadását megöli a fojtogató egzisztenciális félelem! Nincs menekvés, amikor gyáván elbújik a magány. Közösségi akarat és hit feszülhet csak szembe a korszakos járvánnyal. És cselekvés! Ahogyan Blake fogalmaz: „Aki vágyik, de nem cselekszik, pestist idéz.”

Ötszázötven évvel ezelőtt Nándorfehérvár falai alatt győzött a közös keresztényi hit, a szent akarat és a vitézi tetterő. Néhány napra rá Hunyadi Jánost elragadta a lopakodó halál. A fertőző végzet azóta itt bujkál közöttünk. Csak rajtunk múlik, hogy mit választunk nemzetünk számára örökségül. Bátor cselekvést vagy lassú kínhalált.

Molnár Tamás

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.