A pajzsra és zászlóra festett jelek, ábrák a XII. sz. elején
állandósulnak. Még a címerek előképei sem jelennek meg a XI.
sz. utolsó harmada előtt. Magyarországon királyi (állami)
címerről csak 1202 után beszélhetünk. Így az Árpádok
eredetmondájában szereplő turulmadár még nem jelenhetett meg
címerállatként, ellentétben a Képes Krónikában ábrázolttal.

A kettőskereszt, mint a királyi hatalom szimbóluma, III.
Béla korában (1190 körül) jelenik meg, bizánci hatásra (III.
Béla a császári udvarban nevelkedett). Nála jelenik meg
először címerpajzson, pénzre verve.

A vágásos címer (Árpád-ház családi jelvénye) először Imre
1202-es aranybulláján jelenik meg, majd II. Andrásnál az
1222-es aranybullán. A korai előfordulásokban kilencszer,
később hétszer vágott mezőben, hol a páros, hol a páratlan
sávokban oroszlánokat ábrázolnak. Az oroszlánábrázolás és a
vörös-ezüst vágás spanyol hatást mutat. A vágásos címer a
XIII. században csak rövid ideig használatos, IV. Béla
(1235-1270) pénzein újra a kettőskeresztes címerpajzs tűnik fel.

A kettőskereszt eleinte talapzat nélkül áll, majd a XIII.
sz. végétől egyre gyakrabban hármas lóhereívre helyezik. Ez
alakul át a kései gótika korában zöld hármashalommá. II.
András pénzein tűnik fel először a kettőskereszt tövéhez
illesztett nyílt, leveles aranykorona.

A király és az ország címere a XIV. században kezd önálló,
egymástól független tartalmat kapni. Az Árpád-ház kihalása
utáni dinasztiaváltás kihatott a címerre is. Az Anjou
királyok egyesítik az Árpádok vágásos pajzsát saját liliomos
címerükkel, pecsétjük hátoldalára pedig az országot
szimbolizáló kettőskeresztet vésik. Az 1380-as években a
vágásos-liliomos címer állami jelképpé válik: rákerül az
országalmára.

A pajzs fölötti korona I. Ulászló (1440-1444) korában
jelenik meg. A korona eleinte nyitott, Hunyadi Mátyás
1464-es pecsétjén viszont már zárt.

A köztudatban szimbolikus jelentés is kapcsolódik a címeren
megjelenő formákhoz. E szerint a vágásos címer négy ezüst
sávja az ország négy legfontosabb folyója: a Duna, a Tisza,
a Dráva és a Száva. Az elképzelés a XV. század végi
oklevelekben is feltűnik, és Werbőczy István Hármaskönyve
terjeszti el. Macedo (portugál származású jezsuita) szerint
a hármashalom három hegyet jelképez: a Tátrát, a Mátrát és a
Fátrát. A mai álláspont szerint ezek csak legendák, a
valóságot nem fedik.

A kiscímer kialakulása a XV. századig nagyjából megtörtént.
Fontos jelenség a közép- és a nagycímer kialakulása: az
uralkodó az ország címerébe személyes szimbólumait, és az
időlegesen vagy teljesen elfoglalt tartományok jelképeit is
felveszi. Az Árpád-kor végére teljessé válik a magyar
királyi cím: "Dei gratia Hungarie, Dalmatie, Croatie, Rame,
Servie, Galicie, Lodomerie, Cumanie, Bulgarique", vagyis
"Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország,
Ráma (Bosznia), Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és
Bulgária királya". A történelmi bukások, területi
veszteségek, a török hódítások ellenére a magyar középcímer
változatlanul feltünteti a volt hűbéres területeket, így
ezek egy része természetesen csak igénycím. A kapcsolt
részek címereit többféleképpen illeszthetik a magyar címer
alapelemeihez: vagy címerkoszorúban, vagy két vagy több,
egymásra helyezett és sokféleképpen osztott címerpajzson
egyesítik őket.

A hűbéres tartományok és a magyar vágásos címer mellett
személyes szimbólumként Zsigmondnál (1387-1437) a
brandenburgi sas és a cseh oroszlán, V. Lászlónál
(1453-1457) a cseh oroszlán, a morva sas és az osztrák
pólya, míg Mátyás leggyakrabban használt címerén a Hunyadiak
oroszlánja előtt a szívpajzson csőrében gyűrűt tartó holló
jelenik meg.

A Habsburg uralom idején, I. Ferdinánd (1526-1564) óta a
királyi pecséteken kapcsolódik össze a magyar
kettőskeresztes-vágásos forma a német-római sas alakjával,
és az egymásra helyezett pajzsok száma is nő. A pecsétek
címerképei Mária Terézia korában még bonyolultabbá válnak. A
sok elem újrarendezésére II. Lipót (1790-1792) uralkodása
alatt kerül sor. Így születik meg a magyar nagycímer:
kétszer vágott és hasított középpajzsban (az első sorban)
Horvátország, Dalmácia, Szlavónia; (a második sorban)
Bosznia, Szerbia; (a harmadik sorban) Kunország, Galícia,
Ladoméria, Bulgária; szívpajzsában Magyarország koronás
kiscímere; alappajzsában pedig Erdély címere és az
osztrák-német mellékcímerek.

II.József (1780-1790) uralkodása idején jelennek meg olyan
pénzérmék, amelyeken nincs Magyarországra utaló elem. I.
Ferenc (1792-1835) alatt pedig néhány esetben a nemzeti
címer kiszorul a főhelyről, és Ausztria szimbólumai között
szerepel: "Ausztria egyszerű tartománya lettünk a címerben
is". Ezért követelik a újra és újra a reformországgyűlések a
nemzeti címer használatát, és ekkor válik az osztrák sas a
gyűlölt önkény jelképévé.

1848 tavaszán a magyar forradalom az áprilisi törvényekben
megfogalmazza, hogy a nemzeti jelvények legyenek az állami
szimbólumok. Az újonnan születő intézmények a koronás
kiscímert használják. Az Erdéllyel való unió hatására a
közép- és nagycímer elemei közé visszakerül Erdély
szimbóluma. A márciusi eseményeket követően megalkotják az
új nagycímert is: a koronás kiscímert gyűrű alakban veszik
körül a különböző területek jelképei. A középcímeren csak a
ténylegesen az országhoz tartozó területek jelképei
szerepelnek. Válaszul a december 2-i olmützi nyilatkozatra,
december 9-én eltüntetik a koronát a címerből. A
detronizáció (1849. április 14.) után a korona nélküli,
úgynevezett Kossuth-címer lesz a hivatalos.

A világosi fegyverletételt követően újra a sasos címer
használatát állítják vissza. A kiegyezés (1867)
visszahelyezi jogaiba az 1848-as kiscímert, az 1868-as
horvát kiegyezés után pedig létrejön Magyarország, Horvát-,
Szlavón- és Dalmátország egyesített címere. Ez az 1848-as
középcímernek felel meg. 1874-ben az új címer kibővül Fiume
jelképével, ünnepélyes változatán két angyal szerepel
pajzstartóként.

Az 1918. novemberében kikiáltott köztársaság újra a
Kossuth-címert választja hivatalos jelképül.

1919-ben a Magyar Tanácsköztársaság a Kossuth-címer
használatát is eltörli, a hivatalos szervek gyakran az ötágú
csillagot ábrázolják pecsétjeiken.

A két világháború között a Horthy-korszak címere ismét a
koronás kiscímer. A trianoni békekötés után az irredenta
mozgalmak az 1915-ös középcímert népszerűsítik, majd
1938-tól a hadilobogókon is ez szerepel. A nyilas
hatalomátvétel után a "H" betűt és a nyilaskeresztet
illesztik a címerhez.

A II. világháború után rövid ideig a koronás kiscímer, majd
1946. február 1-től a Kossuth-címer a hivatalos.

Az 1949 augusztusi alkotmány, szakítva több évszázados
történelmi, nemzeti hagyományainkkal, magyar előzmények
nélkül álló címert emel nemzeti szimbólumaink közé. A Rákosi
korszak címerének központi motívumai a kalapács és a
búzakalász. Fölöttük ábrázolják a kék mezőre sugarakat
bocsátó vörös csillagot. A jelvény heraldikai szempontból
nem tekinthető címernek, mivel figyelmen kívül hagyja azt az
általános törvényszerűséget, hogy a címer elengedhetetlen
eleme a címerpajzs.

Az 1956-os forradalom hatására újra a Kossuth-címert
használják egészen az 1957-es új törvényi szabályozásig. Az
ekkor elfogadott alkotmányban megkísérlik az 1949-es címer
legsúlyosabb hibáit elkerülni. Az aranykeretes, vörössel,
fehérrel és zölddel vágott pajzs már hangsúlyozza nemzeti
színeinket, a vörös csillag csak sisakdíszként szerepel, és
a búzakalászt összefogó nemzetiszínű és vörös szalag fejezi
ki a címer politikai tartalmát. Legfőbb hibája, hogy nincs
több száz éves magyar címerhagyományokra épülő, önálló
heraldikai tartalma. Csupán nemzeti színeinket ismétli meg,
amelyek az egyszínű ábrázolásokon - így például a
pénzérméken - nem ismerhetők fel.

Alkotmányunk újraszabályozása kapcsán szükségszerűen merült
fel az igény, hogy a magyar állam hivatalos szimbólumáról is
rendelkezés szülessék, figyelembe véve a magyar címer
évszázados történetét, így manapság újra a koronás kiscímer
a hivatalos állami jelkép.

    Irodalom:
    Laszlovszky József: A magyar címer története
    Ruffy Péter: Magyar ereklyék, magyar jelképek

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.