A Magyar Szent Korona Országainak 1920-ban szétdarabolt gazdasági és politikai állapotát, az 1947. február 10-én aláírt párizsi diktátum (II. Trianon) az 1938 előtt megállapított határait némi eltéréssel visszaállította. Az eltérés, hogy a további csonkítás folytatódott a Pozsonnyal szembeni határszakaszon és itt  három újabb falut - Horvátjárfalu, Oroszvár, Dunacsun - át kellett adni  Csehszlovákiának. A diktátumban legfontosabb meghatározó szerepük a győztes nagyhatalmaknak volt. A magyar történelem egyik legtragikusabb időszakának lezárása és egyben kezdete volt a 60 évvel ezelőtt aláírt feltétel nélküli békediktátum.

   A délvidéki népirtás áldozatainak számát csak becsülni lehet. A kommunista pártvezetés utasítására  etnikai alapú, per nélküli kollektív büntető  megtorlások voltak. A vérengzések során katolikus papokat, magyar hadifogoly katonákat és 35.000-45.000 magyar polgári személyt kínoztak majd gyilkoltak meg. Koncentrációs táborokban, becslések szerint több mint 70.000 német és magyar nemzetiségű polgári személy, nagyrészt öregek, asszonyok és gyermekek  vesztették életüket éhség, fagyhalál, járványok, kínzás vagy kivégzés következtében.

  Erdélyben és a Partiumban a magyar honvédség visszavonulása után a falvakat ellepték a román katonák. Bosszúszomjuk nem ismert határokat. Magyarremetén  41 magyar lakost, gyilkoltak meg. Gyanta községben 41 magyar áldozat maradt a román vérengzés után. 44 szeptember 24-én hat gyantai magyart a szomszédos Kishalmágyon öltek meg. Egyházi híveket megvertek, asszonyokat, leányokat megbecstelenítettek, gyújtogattak, féktelenül raboltak, romboltak. A környék áldozatai, a  legyilkoltak nagy része huszonéves fiatal fiú és leány volt, de volt közöttük 11 éves gyerek és 65 éves asszony is. Az igazi hajtóvadászat a diktátum 1947-es aláírása után indult meg. A romániai  gulágokon,  lágerekben és a börtönökben becslések szerint 200 ezren pusztultak el.

  Felvidéken is tombolt a „magyarírtás” ! A háború elöl elmenekült majd hazatérni vágyó magyarokat a dobsinai állomáson kiszállították a vasúti kocsikból megásatták velük saját  sírjukat és az áldozatokat, mintegy kétszáz asszonyt és gyermeket, halomra lőtték. A gyilkosok töltényei elfogytak a mészárlás közben, ezért a még élő gyermekeket megfojtották, vagy kapákkal verték agyon. Pozsony mellett, a Duna túloldalán, Ligetfaluban egy lövészárokba lőttek bele 90 magyar leventét. Az áldozatok tizenéves csíki székely fiúk voltak, útban, haza szülőföldjük felé.

   Kárpátalján több tízezer magyar esett a vörös diktatúra áldozatává. A gulágra elhurcoltak, a „malenykij robotra” kényszerített  férfiak, de az otthon maradottak, a megcsonkított, családfő nélkül maradt családok ugyanolyan áldozatok lettek, mint a haláltáborok pusztulásra ítélt ártatlan foglyai. Kárpátalján, Szolyván kezdődött el a magyarság „újkori Golgotája és mindazok a borzalmak amelyeket a kevés  hazatért magyarok tragikus visszaemlékezésekben és lágerversekben örökítettek meg.

A csonka ország genocídiuma a Tiszántúlon, a fővárosban, az ország középső részén és a Dunántúlon olyan méreteket öltött amely példanélküli a világtörténelem során ! Elkezdődött az ezeréves keresztény – keresztyén Magyarország megsemmisítése, de minden gonosz erő ellenére, a nemzet mint főnixmadár a halhatatlanság  és a megújuló élet jelképe lett !

                                        .

Mindszenty József hercegprímás  „Emlékirataim”

                                         .

   „ Este szentségimádásra hívtam a főváros népét; magam a Szent István Bazilikában vezettem a szentórát. Tízezrek mondták utánam - sírva és zokogva - az alábbi imát:        

  "Mindeneknek Mindenható Teremtője, Alkotója, Ó Nagy Isten! Amitől gyötrelmes napokon és vergődő éjszakákon tartottunk, rettegtünk, hogy földi igazságban, emberi megértésben és emberi érzésben a mi reménykedésünk dőre és kába lesz: az ítélkező nemzetek határozatából országunkra, népünkre - épp ebben a  kegyetlen pillanatban - az újabb országcsonkítás is elkövet­kezett. 

Most írják alá Párizsban a magyar békét, a világ-békemű legnagyobb parcellázását címerben, földben, lelkekben, házakban, temetőkben,- iskolákban, templomokban, a Nagy­asszony és Szent István ezeréves örökségében. Akik aláírták, élvezik a pillanat történelemszerűségét, az aláírók a történe­lembe, a tollak a múzeumokba kerülnek; de mi tudjuk, hogy ezek a tollak gyémánttűknél sebezőbb vastollak, amelyek millió szívek táblájára írnak. Szívek vére, szemek könnye buggyan, serked és csordul a nyomukban. Sóhajok szállnak, életek vonaglanak.  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.