A sajtó már megírta: regimentnyi méretben állnak fegyveresek külföldi tulajdonú őrző-védő vállalkozások szolgálatában. Ezeknek a fizetett harcosoknak a hivatalos száma hazánkban több mint százezer, többszöröse a rendőrség és a Honvédség együttes létszámának.

A kiképzetlen fiatalokból éppen csak fölsorakozó Magyar Gárda ereje össze sem hasonlítható a kiképzett, netán hétpróbás gorillákéval.

Az az ágyútűz tehát, amelyet a Jobbikra bömböltetnek a feketeruhás fiatalok miatt, indokolatlan - lenne. Indoka azért mégis van. Dübörög a maradék vagyon elidegenítése. Az adósság elöntötte a költségvetést. Vergődik az egészségügy. Afrikaiak terjesztik a HIV-vírust az elemi önbecsülésüket is elvesztett magyar lányok körében. Mindennaposak az etnikai jellegű - nemegyszer véres - megélhetési bűncselekmények...

A megválasztott vezetőségnek halvány fogalma sincs arról, mit kellene tennie a társadalom teljes szétesésének megelőzéséért - miközben épülnek, nem tudni, kiknek, a lakóparkok, a gagyi bevásárlóközpontok, a sokszorosan túlfizetett autópályák.

Valamivel el kell terelni a figyelmet a bajokról.

Kapóra jön a fekete sereg: elő lehet venni a régi címkéket, rögeszméket, hisztériakeltő elemeket. Még szívességet is tesz a Magyar Gárda K. János populista pártvezetőnek: lehet mutogatni, félelmet kelteni, országot menteni...

A helyzetkép mégsem ennyire egyszerű.

A hivatalos hisztériakeltés ugyanis óriási ingyen reklámot adott a Magyar Gárdának. Erre nem számított K. János szellemileg már megfáradt pártvezérkara.

A fekete sereg víziója hatalmasra nőtt, s noha ez a méret csak virtuális, valamennyire mégis hat.

Ugyan nem ijedősek a hivatal hisztériakeltői: ők aztán tisztában vannak a valós erőviszonyokkal. Ám a mögöttük felgyülemlett plebsz összerezzent egy kicsit. Jön a fekete sereg... Ami még ennél is kellemetlenebb - nem több - a hivatalnak: Mátyás serege erőt sugároz azokba, vagy azok egy részébe, akik már majdnem föladták.

Már csaknem beletörődtek abba, hogy életüket abban az uralmi rendszerben fogják leélni, amelybe beleszülettek. Látják: íme, sorakoznak a fiatalok... Akiket nem terített le a drogmámor, nem butított el M. Bálint gagyi iskolarendszere, nem degenerált a média, nem hizlalt föl a gyorsétterem-láncok kétes tartalmú étele és "üdítő" itala. Elindulhat valami - gondolják, hallván, hogy a gárda elnöke az ötvenhat most fölavatandó fiatal után több száz új jelentkezőről már tud.

Kis összerezzenés az egyik oldalon, apró reményébredés a másikon. Mindennek azonban így is alig van valós jelentősége. Az uniós pénzek továbbra is áramolhatnak a külföldi pályázókhoz, a termőföldre idegenek teszik a kezüket, a szőlőtőkéket vérszomjasan vágják az erre ösztönzött rövidlátók, a kamat, a profit pedig zavartalanul áramolhat kifelé...

Jobb is, ha eltereljük a figyelmünket ezekről katasztrófákról. Bömböljön a populista ágyútűz: jön a veszély, ott ólálkodnak már a kertek alatt a fekete ruhások abban a sávos nyakkendőben, nagy a veszedelem! De majd mi levizágyúzzúk őket.

És hősiesen - ahogy szoktuk 1956 óta - megmentjük a népet! A csendes többséget.