Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : 190 éve született a Karcsai Templom című vers költője

190 éve született a Karcsai Templom című vers költője

  2007.10.02. 20:07

Vándor! Bodrogközön megállj, A csendes Karcsa partinál. Tompa Mihály (Rimaszombat, 1817. szept. 28. - Hanva, 1868. júl. 30.) [költő, az MTA tagja] Tompa Mihály a reformkor népi-nemzeti irányzatának költője egy csizmadia és cselédlány gyermekeként, a mai Szlovákiában található, Rimaszombaton látta meg a napvilágot. Gyermekkorában a Borsod vármegyei Igriciben nevelkedett apja szüleinél, ahol tanítója korán felismerte tehetségét.

A költői triász (Petőfi-Arany-Tompa) elfeledett tagja.
1817-ben Rimaszombaton született. Anyja korai halála után 1821-ben Igricibe került apai nagyapjához. (Apja Miskolcra költözött, újra nősült és nem törődött fiával.) A falusi iskolát befejező gyereket a rektor tanította latinra, és felfigyelve a diák jó eszére segített neki
Sárospatakon szolgadiákként továbbtanulni.

1832 őszén került a sárospataki kollégiumba, ahol mint szolgadiák tanulhatott. 1838-ban kezdte felsőbb tanulmányait, 1844-ig bölcseletet, jogot és teológiát hallgatott. Időközben hosszabb-rövidebb ideig nemesi családoknál nevelősködött, annak érdekében, hogy továbbtanulása költségeit fedezni tudja. Az iskola után a Péchy fiúk nevelője volt Eperjesen, ekkor ismerkedett meg Petőfivel, aminek hatására fokozott érdeklődéssel fordult a népköltészet felé.

1845 decemberétől 1846 késő tavaszáig Pesten tartózkodott, ekkor Petőfi felvette az általa szervezett "Tízek Társaságába". Petőfivel barátsága azonban 1848-ban megszakadt, mikor Pesten jogot hallgatott. Szülőföldjének egyik kis faluja, Beje ekkor hívta meg papnak. Miskolcon letette a papi vizsgát és szeptember végétől látta el a hivatalát.

Ekkora már jelentős irodalmi hírnévre tett szer, "Népregék és mondák" című verseskötete, mely 1846-ban jelent meg, jelentős sikert aratott. 1847-ben a Kisfaludy Társaság is tagjául választotta. Időközben rendszeresen publikált az 1848.-as forradalom után indult, "Nép Barátja" című lapban. Lelkesen szolgálta a forradalom és a szabadságharc ügyét. 1848 őszén a Gömör vármegyei nemzetőrökkel együtt vonult be, s mint tábori pap részt vett a schwechati ütközetben is.

1849 április közepétől Bejéről Kelemérre ment papnak. Még ebben az évben májusban elvette feleségül Soldos Emíliát, egy Gömör vármegyi birtokos lányát. Ezután szólalt meg költészetében a családi élet örömeinek és gondjainak témája. 1851 szeptemberétől, haláláig Hanva község lelkipásztora. A szabadságharc bukása után eleinte nyíltan fejezte ki a nemzeti fájdalmat, de amikor A gólyához című verse miatt a kassai haditörvényszék elé idézték és falujába internálták, a cenzúra nyomása arra késztette, hogy rejtett értelmű költeményekben szóljon az elnyomott nemzetéhez

Arany Jánoshoz élete végéig meleg barátság fűzte. Utolsó évei során napjai már folytonos panaszok közt teltek; miközben a halálra való készülődéssel és öngyilkossági tervekkel volt elfoglalva. 1868-ban, pár hónappal halála előtt, az MTA nagydíjjal jutalmazta költői munkásságát.

A Karcsai Templom című verse megtalálható a Hely ahol élünk menűpontban - VS.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!