1667: tanulmányokat folytat az Eperjesi Kollégiumban. Apja a Wesselényi-összeesküvésben való részvétele miatt Árva várából Likavárra, Husztra, később Erdélybe menekül. A nemzetközi jelentőségűvé vált kurucmozgalmat, az erdélyi fejedelem, a török, sőt XIV. Lajos francia király is támogatta. 1678-ban "A szabadságért és igazságért!" jelmondattal, Thököly Imre vezetésével megindult a kurucok támadása I. Lipót császár és katonai kormányzatának a rémuralma ellen.

Katonai tehetségét kamatoztatva elfoglalta Felső-Magyarország jelentős részét. 1682: feleségül veszi Zrínyi Ilonát. Elsősorban saját birtokaira támaszkodott, majd az özvegy Zrínyi Ilonával kötött házassága után a hatalmas Rákóczi-uradalmakra. Az ifjú Thököly hatalma 1682-ban teljesedett ki: Sikereire Sztambulban is felfigyeltek, ezért kinevezték Magyarország királyává, ám ő csak a fejedelmi címet viselte.

A szabad királyi városok, a bányavárosok, a nemesség és a jobbágyság hozzáfűzte szabadságának, boldogabb jövőjének reménységét is. Thököly a sikerein felbuzdulva végső csapást akart mérni a Habsburgokra. A németek elleni háborúiban azonban csak a gyűlölt törökök segítségére számíthatott. A bujdosók vezéreként előbb Felső-Magyarországon hozott létre török vazallusállamot a Habsburgok abszolutista törekvései ellen harcolva (1678–1685)de ez a szövetség végül az ő bukását jelentette.

Katonai sikerein felbuzdulva indította meg a török szultán utolsó nagy hadjáratát Bécs ellen. Kara Musztafa nagyvezér el is érte az osztrák fővárost, a császár hanyatt-homlok el is menekült, de az időközben megérkezett Sobieski János lengyel király által vezetett, nyugati (a lengyel, a Habsburg-, a pápai, a velencei és a nápolyi hadakból) egyesített hadsereg megsemmisítő vereséget mért a szultán hadaira. Az ezt követő hosszas háborúskodás után a Szent Liga (Ausztria, Lengyelország, Velence, Oroszország török ellenes szövetsége) megalakulása után a törökök sorozatos vereségei követték (zentai csata, Buda, Belgrád visszafoglalása), hazánk felszabadult a török uralom alól. Részt vett a törökök oldalán Bécs sikertelen ostromában. A Habsburgok ellentámadása során Thököly sorozatos vereségeket szenvedett és kiszorult Felső-Magyarországról.

A kurucok egy része a császárhoz pártolt, a török haderők veresége pedig Thököly mozgalmának a végét is jelentette. Még I. Apafi Mihály, erdélyi fejedelem is elűzte a kuruc vezért, sőt 1686 őszén a váradi pasa elfogatja s bilincsbe verve Konstantinápolyba hurcolta.

Apafi Mihály halálával az 1690-ben beállott interregnum kedvező alkalmat nyújtott a töröknek és pártfogoltjának – Thököly Imrének, hogy az erdélyi fejedelemség elnyerésére megtegye a régóta óhajtott lépéseket. A szultán 1690. június 8-án kelt athnáméjával Thökölyt erdélyi fejedelemmé nevezte ki. Csak el kellett azt foglalnia. A szultán török, tatár és oláh segédhadakat rendelt Thököly magyar kurucai és hajdúi mellé, akik Oláhország felől készültek beütni Erdélybe. Visszatérési kísérletei eredménytelenek voltak, csak rövid időre tudta megszorongatni a császáriakat. Két hónap múlva mégis kiszorult Erdélyből. 1692-ben Heister tábornokért kiváltotta a Munkács föladása (1688) óta Bécsben raboskodó Zrínyi Ilonát. A Porta végül Nikomédiába internálta, ahová követte felesége, Zrínyi Ilona is. Nikomédiában halt meg 1705. szeptember 13-án. Mostohafia, II. Rákóczi Ferenc harcát bizakodással figyelte, de visszatérni már nem tudott. Földi maradványait a késmárki evangélikus templomban helyezték örök nyugalomra.

I. Apafi Mihály tanácsosa, Teleki Mihály ismerte fel Thököly katonai tehetségét. 1680-ban a bujdosók fővezérükké választották. 1682-ben Ibrahim pasa szultáni atnaméval Magyarország királyává nyilvánította. A 1686-tól Zrínyi Ilona védte Munkács várát két éven át a császári haderőkkel szemben, míg végül 1688. január 14-én a császáriak elfoglalták Munkácsot. Zrínyi Ilonát gyermekeivel együtt Bécsbe vitték.

Apafi halála után Thökölyt, miután Zernyestnél 1690. augusztus 21-én legyőzte a császári erőket, Erdély fejedelmévé választották 1690. szeptember 22-én. Az 1699. január 26-i karlócai béke száműzetésbe kényszerítette. Nikomédiába internálták, ahova felesége, Zrínyi Ilona is követte. A következő évben még egy utolsó, sikertelen kisérletet tett fejedelmi méltósága visszaszerzésére.

1705. szeptember 13-án hunyt el. Hamvait 1906 októberében újratemették szülővárosának evangélikus templomában, ahol elhelyezték a palástját és zászlaját is, valamint azt a feliratos domborművet (epitáfiumot), amely az izmiti sírját borította. ([1])

2005-ben, halála 300. évfordulóján Izmitben utcát neveztek el róla.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.