- Olvasni kell.

- Feltáró cikkek jelennek meg, de nincsenek következmények. Gyanús minden, zsigerig hatol a bizalmatlanság. Persze lehet elemezni az idevezető utat; nyilván benne van a szocialista örökség is - akkor sikk volt átvágni az államot, De ez már a miénk, tehát magunkat vágjuk át. Mindannyian részesei vagyunk a játszmának, s amíg nem alakul ki a közösség érzése, semmi esélyünk. Ezért rémisztőek a hazugságok, a korrupció örvénye, mert ez ellen hat. És ostobaság lenne azt állítani, hogy erről csak az egyik vagy a másik oldal tehet.

- Egyik kutya, másik eb? Ismerős érvelés. Balról.

- A korrupció mértékét tekintve nagyjából egykutya.

- Honnan veszi?

- Nincs átfogó korrupciós térképem, de naivitás azt hinni, hogy az egyik oldal csak áll a fazék mellett ökölbe szorított kézzel. A valódi összelitbűn viszont az, ahogy egyfolytában vizslatjuk, hová tartozik egy kijelentés, egy érv. A teljes elit elfogadja ugyanis ezt a számára kényelmes helyzetet. Ezért kénytelen elfogadni az állampolgár is. Így a művész, az értelmiségi, amikor közéleti kérdésekben megszólal, azt nem kizárólag meggyőződésből teszi, hanem beleszámítja a megélhetését is. Ha kormánypárti szöveget ad elő, akkor azért, hogy megtarthassa a posztját, ha ellenzékit, akkor meg azért, hogy ha ezek buknak, majd ő foglalhassa el a kiszemelt széket.

- Tán nem jó szakember Balázs Péter Szolnokon, vagy a Bujtor- Eperjes páros veszprémi kinevezésével van baja?

- Szó sincs róla. Remek színházi emberek. A politika gondolkodásmódjával van bajom. Azzal, hogy nem azért tesznek ki valakit egy igazgatói székből, mert alkalmatlan, hanem mert politikailag nem ott áll, ahol a város vagy az ország vezetése. Ez a gyakorlat középszerűséghez vezet akkor is, ha olykor a politikai döntés valóban rátermett emberekre esik. Hogy az igénytelenségből nem vagyunk képesek kitörni - arról igenis tehet a mutyista logika. Az pedig, hogy a pályaudvaron szocreál állapotok uralkodnak, összefügg azzal, hogy odafönt sem változott meg a szemlélet. Rémisztő, hogy saját életükben azok sem különbek, akik egyébként mélyen fel vannak háborodva az ország állapotán.

- Ez önvallomás volt? Könnyített a lelkén?

- Úgy érti, korrupt vagyok-e én is?

- Úgy.

- Hogyne lennék. Lassan ötvenéves színészként közalkalmazottként kellene megkeresnem a megélhetésemhez szükséges összeget, eközben bt.-ken és kft.-ken keresztül létezünk, kényszervállalkozunk. Röhej.

- Röhej, de nem korrupció.

- Sok bűnöm van: kezdve a lustaságtól a hiúságon és a túlzott becsvágyon át a pitiáner féltékenységig. A valódi korrupció nem tartozik közéjük. Egyrészt így neveltek, másrészt egyike vagyok a kevés szerencsésnek: sok mindennel foglalkozom, egzisztenciámat rendben tudom tartani anélkül is, hogy jellemromboló kompromisszumokat kellene kötnöm.

- Nem csupán azért, mert önt nem kínálták meg egy jóféle igazgatói poszttal?

- Volt rá példa, hogy megkínáltak. Nem vállaltam.

- Merthogy ön "független"?

- Függetlenség? Az egyik politikai oldal világlátása közelebb áll hozzám, de ezzel nem mondok semmit, hiszen mindenkivel ez a helyzet, aki megfogalmazta már, milyen értékeket tart fontosnak. Ilyen értelemben tehát nem létezik függetlenség. A lényeg, hogy a véleményemért cserébe ne várjak semmit, s ha kínálnak, ne azért kínálják.

- Nincs is miért tartania a markát. Amióta beszélgetünk, egyet sem gyurcsányozott.

- Hogy ő hatalmon lehet, csupán következménye a közállapotoknak. Az őszödi beszéd napvilágra kerülésének pillanatában lehetett volna együtt felüvölteni, hogy ez sok. Nem így történt. Nem, mert ez a perverz kettéosztottság lehetetlenné tette. Pedig ez nem politikai hovatartozás kérdése volt, hanem egyszerű erkölcsi kérdés. Tudjuk persze, hogy a politikus működésének velejárója a torzítás és az ígérgetés, de azért ebben is vannak fokozatok! Elvileg. Mert szép lassan létrejött a "bravúros igazságbeszéd" költői képe. De ne legyenek illúzióink: ha a másik oldalon fogtak volna szerecsent, annak mosdatása is megkezdődött volna. - Le a teljes elittel? Az anarchista szerepében: Rudolf Péter.

- Ha tetszik. De akkor én vagyok a világ legfáradtabb anarchistája. Szerencsére a szakmámban kiélhetem az indulataimat, és nem kell az utcán tombolnom. Az indulatok persze nagyrészt abból fakadnak, hogy híján vagyunk egy sor információnak.

- Mire lenne kíváncsi?

- Mondjuk arra, hogy eldöntötték-e valakik, hogy én hülye fogyasztó legyek. Hogy kineveztek-e minket félperiféria-országnak? Kimondták-e a centrumországok hatalmasai, hogy itt, felénk nem érdekük a nemzeti kultúra léte? Hogy milyen módon van ebben benne a hazai elit? Esetleg a valódi döntéseket nem is ők hozzák?

- Elit-, és most már globalizációellenesség is... Irány a Magyar Gárda?

- A hazaszeretet nem zászlólengetés és hangoskodás. A szeretet nem üvöltözik. A szeretet figyel. Szeretem a hazámat, mert ismerem a történelmét, a kultúráját. A nemzetköziség is akkor működhet jól, ha mindenki ismeri és szereti magát, a másikra pedig kíváncsi. A globalizáció célja épp ez lehetne. Hogy Buenos Airesben egy kocsmában társalogjak néhány helyi figurával arról, mi van Maradonával. Spanyolul. Vagy törjék ők a magyart. Az élet értelme kapcsolattartás, közösséghez tartozás. Ezek vannak itthon széthullóban.

- Az Új Színház igyekszik közösséget építeni: újabban olcsó jegygyel engedi be a pedagógusokat - egy osztályfénykép felmutatásával azokat is, akiket már kirúgtak. Öné az ötlet?

- Nem, Márta Istváné. De lehetne. Pedagógus szülők gyermekeként rálátok arra, mit jelent tanárnak lenni. Az értelmiségi hierarchia alját. Miközben a nemzet léte azon múlik, hogy meg tudjuk-e őrizni az oktatást, a kultúrát és az egészségügyet. Azokat a dolgokat, amelyekből vonul kifele az állam.

- Hogyan lesz ebből katarzis - a színpadon, és azon kívül?

- A színpadon túli darab úgy rossz, ahogy van. A kilencedik felvonásban vagyunk, katarzis sehol. Normális esetben ilyenkor hazamegy a néző. Csak hova menjünk? Itthon vagyunk. A közélet jó esetben persze nem igényli a katarzist: elég lenne, ha működnének a dolgok. A színház célja viszont az, hogy az előadás után legalább öt percre jobb ember legyen abból, aki feláll a székből. A fentiek miatt igencsak nehéz feladat ez most, a Keleti pu.-nál.

- Valami vége csak van a darabnak.

- Bezárják a pályaudvart. Elmegy az utolsó vonat, azt is lekésik az utasok. Maradnak a csomagmegőrzőben. Várunk. Ott vagyunk hagyva egy helyzetben. Ennyi.

Rudolf Péter színész, rendező • 1959. október 15-én született Budapesten, de gyerekkorát vidéken, Őrszentmiklóson, Vácdukán és Vácott töltötte. • Tizennégy éves korában a fővárosba költözött, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban tanult. • 1983-ban diplomázott a Színházés Filmmivészeti Főiskolán, ekkor forgatta a Cha-cha-cha és a Szerencsés Dániel című filmeket. • 1983-tól 1998-ig a Vígszínház társulatának volt tagja, azóta szabadúszó. • 1992-93 között a Magyar Színészkamara ügyvivője volt. • Első színházi rendezését, a Dühöngő ifjúságot Eszenyi Enikő és Kaszás Attila főszereplésével évekig játszották. Első filmes rendezése az Üvegtigris volt, Kapitány Ivánnal karöltve. A második részt rendezőként egyedül jegyzi

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.