Természetesen Petőfi Sándor költeményéből idéztem, annak reménysége alatt, hogy az olvasó számára ismerősként tűnik fel Jellasics horvát bán neve, aki 1848. szeptember 11-én Habsburg császári altábornagyként 35 ezer főnyi seregével átlépte a Drávát. Magyarországot katonai támadás érte. A magyar seregek élén álló egykori császári tisztek hátráltak, feladták szinte az egész Dunántúlt. Pest ezzel veszélybe került, Bécs így akarta letörni a friss magyar függetlenséget. Szeptember 29-én Sukoró és Pákozd között a Móga altábornagy vezette túlnyomórészt újoncokból álló magyar sereg megütközött a Jellasics parancsnoksága alatt álló császári erőkkel (sorezredek, határőrök, horvát nemzetőrök). A magyar seregek győzelmet arattak a kétszeres túlerőben lévő császári csapatok felett. Jellasics Bécs irányában, menekülve hagyta el az országot, szól a tömörre fogott történészi leírás. Ez a néhány mondat azonban nem fedi fel azt, ami valójában ezekben a napokban történt. Hogy jobban megértsük a történelmi hátteret, s a csata lefolyását, foglaljuk össze Erdős Ferenc Forradalom és szabadságharc Fejér megyében (1848–1849) című könyve nyomán a történteket.

"Az uralkodó Lamberg Ferenc altábornagyot a Magyarországon állomásozó valamennyi haderő főparancsnokává, Mailáth György országbírót pedig királyi helytartóvá nevezte ki. Szeptember 28-án, a kápolnásnyéki szállásán értesült Batthyány arról, hogy a képviselőház a miniszteri ellenjegyzés nélkül közzétett királyi manifesztumot törvényellenesnek, Lamberget pedig hazaárulónak minősítette. Móga János altábornagy este hét órakor haditanácsot hirdetett a sukorói református templomban, amelyen valamennyi csapatparancsnok és minden csapattestből egy-egy tiszt vett részt. A tisztek zöme úgy foglalt állást, hogy be kell várni Lamberg küldetésének fejleményeit (még nem volt ismert a haditanácson részt vettek előtt az altábornagy felkoncolása), és az ütközetet, akár az újabb visszavonulás árán is, el kell kerülni. Móga János altábornagy, Teleki és Holtsche tábornokok, Milpöckh ezredes, valamint a radikális Perczel Mór és az őt támogató képviselőházi küldöttek között szópárbaj kerekedett. A vita során Móga azt juttatta kifejezésre, hogy megbízatását visszaadja, s leoldott kardját az úrasztalára helyezte. Tettét a tisztek közül többen követték. A haditanácson személyesen jelen lévő Batthyány csak nagy nehézségek árán csillapította le a kedélyeket. A haditanács döntését követően Móga még az esti órákban kiadta a parancsot, hogy szeptember 29-én korán reggel az egységek foglalják el kijelölt állásaikat, és helyezzék magukat harci készültségbe. Batthyány a történtektől meggyötörten érkezett meg kápolnásnyéki szállására, ahol a késő esti órákban Pestről küldött futárok keresték fel, és közölték vele Lamberg Ferenc altábornagy felkoncolásának hírét (az altábornagyot 1848. szeptember 28-án a délutáni órákban a hajóhíd pesti hídfőjénél ölte meg a feldühödött tömeg). Jellasics szeptember 28-án az osztrák–horvát hadak további előnyomulására adott parancsot. Szeptember 29-én reggel Székesfehérvárról a budai úton előretörő centrum csaknem kétórai menet után ért Pákozd előterébe, ahol a magyar sereg előőrsei felfedezték az ellenséget. Jellasics közeledtéről azonnal értesítették Móga altábornagyot. A honvédsereg biztosított állásokban, felkészülten várta az ellenség támadását. A centrum (középhad) Holtsche tábornok parancsnoksága alatt a Sukoró előtti szőlőket szállta meg, a Budára vezető postaút mindkét oldalán Pákozd és Sukoró között, jól védhető magaslatokon foglalta el állásait.

Az ütközet a magyar haderő jobbszárnyán bontakozott ki, a Kempen-hadtest Csalapuszta és Pátka irányában tört előre. Schmiedl vezérőrnagy hadteste Pákozdot szállta meg. Pátka térségében fél tíz körül a Kempen-hadtest kezdte meg a magyar jobbszárny állásai ellen a támadást. A horvát–osztrák haderő egy zászlóalja a nemzetőröket kiszorította állásaikból. Guyon Richárd őrnagy parancsnoksága alatt levő pesti nemzetőrök igen hatalmasan viselkedtek. Meghiúsították Kempen elsődleges célját, a frontálisan végrehajtott támadással rést ütni, majd egymástól elszigetelni a magyar jobbszárnyon elhelyezett erőket. Újabb kísérlete a lovasberényi úton felvonultatott két zászlóalj gyalogsággal és egy osztály lovassággal sem járt eredménnyel. A Kempen-hadtest vereséget szenvedett, kudarcba fulladt Jellasics azon haditerve, amely a magyar jobbszárny átkarolásával, illetve az ott elhelyezett erők felmorzsolásával akarta a honvédsereg védelmi állásait szétzúzni. A kudarcról értesülő bán a centrum ellen vonult. Fél tizenkettő körül legmegbízhatóbb csapataival megindult Pákozd térségéből. A Schmiedl-hadosztály sem tudott átütő sikert elérni, a magyar középhad tüzérsége meghiúsította az ellenség valamennyi kísérletét. A harmadik és egyben utolsó támadás visszaverésekor a magyar tüzérség ágyúi Jellasics közvetlen környezetét is veszélyeztették."

A történész-kutató megemlékezik arról is, hogy a pákozdi csata napján megmozdult a vidék parasztsága is. Vadászpuskát, kaszát, husángot ragadva siettek a honvédalakulatok támogatására. Pátka parasztjai a faluba betörő horvátokat támadták meg, a menekülőket üldözőbe vették, a társzekereket elfoglalták és félszáznál is több katonát megöltek. Népfelkelők gyülekeztek Bicskén, Tabajdon, Alcsúton, Kajászószentpéteren és Válon.

És ez a lényeg. A fiatal magyar hadsereg mellé állt az istenadta nép, az önvédelmi harc népfelkeléssé nemesedett. A Habsburg-ház számára nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarok képesek megvédeni függetlenségüket, hiába a többszörös túlerő, az anyagi és létszámbeli fölény, a "honvédelem" erősebb hívó szó, mint a császári és horvát zsoldosok katonai ereje. S ezért lehet ez a nap a honvédő katonaság és a magyar nép közös emléknapja. 

Apáti Miklós, vezető szerkesztő 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.