Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : EP választás után

EP választás után

Vajda Sándor  2009.06.29. 17:16

Lezajlott a választás, az eredményeket ismerjük, a média ezen csámcsog még mindig. Egy várható és egy váratlan eredményt hozott ez a voksolás. Várható volt, hogy a FIDESZ győz, és váratlan volt a Jobbik ilyen arányú sikere. Tegyük hozzá, az is várható volt, hogy az SZDSZ nem ér el semmit.

A választás országos eredményével nem kívánok foglalkozni, csupán a bodrogközi vonatkozásait nézem.

Mi itt úgy vagyunk ezzel, mint a mesebeli juhász, hogy egyik szemünk sír a másik nevet.

S hogy miért?


A Bodrogközben nagyon sokáig azt sem tudták az emberek, hogy MIÉP létezik. MSZP, FIDESZ, csak ezt ismerték, itt más nem rúgott labdába. Pl a két kis parlamenti párt 1-2 %-ot kapott csak korábban. Aztán pár éve jött egy kis csapat, elkezdett szorgosan dolgozni, felnyitogatni az emberek szemét, kínálni más alternatívát. Meg is lett az eredménye hamarosan, a 2004-es EP választáson már 5% fölött kapott a MIÉP a Bodrogköz közepén, és 2006-ban pedig az egész Bodrogközi átlag volt 5 % százalék fölött. Így érkeztünk el 2009-hez. Nagy elánnal kezdtük ismét a munkát, szedtük a kopogtató cédulákat, készültünk a karosi megemlékezésre, mely a kampány részévé vált. Jártuk a falvakat, beszélgettünk az emberekkel. Aztán mégsem indult a MIÉP a választáson. Indult viszont az itteni emberek számára kevésbé ismert szervezet (sokan csak a 2006-os plakátokról „MIÉP-Jobbik” tudták, hogy mi az) és mivel más nem volt a szavazólapon, akit vártak, így arra ikszeltek. Hiába volt kint néhány plakát mutatóban, vagy harsogta a média a negatív híreket a radikális szervezetről, sokan megkérdezték tőlem, amikor a kopogtatót adták ide, hogy:

- „Sanyikám, járt erre valami Jobbik mozgalom is, de nem adtam oda nekik, titeket vártalak. Nem tudod, hogy kik azok?”

Nos, valahogy így kell elképzeli errefelé a helyezet. Aztán a szavazás másnapján tömegesen gratuláltak nekem, hogy milyen szép sikert értük el. Fogadtam a gratulációkat, mert – noha nem direktben – de ezt a sikert mi értük el. Egy kicsit kellemetlenül érint a dolog, mert dolgozunk már több mint hat éve, és sikerben még nem volt részünk. Most pedig jön egy szervezet és munka nélkül (pontosabban a mi munkánk által) learatja a babérokat.

Egy kicsit szétnézve saját házunk táján és a számokat böngészve, látjuk, hogy a 2006-os szavazó tábor zöme megmaradt, akkor 75 voks 900-ból (8,3%) most 47 szavazat 300-ból (15%) látható, hogy a régi „miépes” tábor ment el szavazni, akik számára a FIDESZ (melyre az elnök úr kérte a szavazóit) „puha” volt. S még egy pozitívum, hogy először kapott ki az MSZP, ebben is benne volt a mi kezünk….

A radikális tábor tehát nem csökkent a környéken, csak most először nem mi profitáltunk ebből. Ezen mindenképpen el kell gondolkodni, és nem csak itt Zemplénben….

 

Vajda Sándor

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!