Ennek a tragédiának a háttértörténete 194O-es évek elejéig nyúlik vissza, amikor fordulat állt be Magyarország második világháborús katonai gondolkodásában. Ekkor állt elő új helyzet a németek nyugat-európai háborús sikerével.
Lengyelország lerohanásakor Magyarország megőrizte fegyveres semlegességét. Külpolitikai célja az elveszített területek visszaszerzése volt.
El kellett dönteni, hogy az ország németbarát, vagy nyugati nagyhatalmak felé közeledő politikát folytat.

Horty Miklós kormányzó megpróbálta elkerülni, hogy az ország német befolyás alá kerüljön. A magyar kormány esélyt látott Erdély visszaszerzésére. A második bécsi döntésben Magyarországhoz csatolták Észak-Erdélyt Székelyfölddel.Horthy Miklós Teleki Pált nevezte ki miniszterelnöknek, aki angol-szász orientáltságú volt. A konzervatív Teleki Pál arra tett kísérletet, amibe már két kormány is belebukott: visszaszorítani a szélsőjobbot, a romló nemzetközi helyzet ellenére fékezni a német befolyást, ugyanakkor felhasználni a németeket a revíziós célok elérésére és mindeközben közeledni a nyugati nagyhatalmakhoz.
Látta, hogy közeledik a háború, amiből ki akart maradni. Teleki Pál véleménye szerint Németország nem győzhet, így a magyaroknak ugyan együtt kell menetelnie a németekkel, de nem szabad belépnie a háborúba. A magyar fegyveres erőket meg kell őrizni a háború végére, a területi rendezések időszakára.

Az ország a német blokk befolyása alá került. Nem kerülhette el, hogy csatlakozzék a németek, olaszok és japánok által kötött háromhatalmi egyezményhez.

Ezzel a magyar külpolitika feladta semlegességét. Az újonnan kinevezett miniszterelnök, Bárdossy László teljesítette a németek követelését és vezetésével megalakult az új kormány.
A német hadigépezet új célpontja a Szovjetúnió volt, mely ellen 1941. június 22-én megindult az előre törés a keleti fronton, mely a háború második szakaszának kezdetét jelentette. Itt is rövid háborúra számítottak, de az orosz utak és a kemény tél megnehezítette az előrehaladást.
Magyarország hadba lépésének ürügye az volt, hogy június 26-án felségjelzés nélküli gépek bombázták Kassát. Ezt az akciót a katonai vezetés szovjet gépeknek tulajdonította. Bárdossy László másnap bejelentette a parlamentben a háborúba lépés tényét. Ő is meg volt győződve arról, hogy a németek néhány hónap alatt legyőzik a Szovjetuniót.

Moszkva alatt a németek kudarcot vallottak.

A kudarcot követően Hitler erőteljesebb magyar részvételt követelt.
1942. januárjában Budapestre érkezett Ribbentrop német külügyminiszter és a magyarok kötelezettséget vállaltak a 2. magyar hadsereg felállítására.
A Bárdossy – kormány bukása elkerülhetetlenné vált.
Az új miniszterelnök Kállay Miklós lett. A kormányzó ismét szeretett volna lazítani a német szövetségen, ezért azt várta, hogy lazítson a német elkötelezettségen. A miniszterelnök nem akart új kötelezettségeket vállalni, de a régieket teljesítette, így áprilisban a frontra küldte a 2. magyar hadsereget. A hadsereg vezetője Jány Gusztáv vezérezredes volt. A parancsnokság által mozgósított kb. 207 ezer magyar katona és 50 ezer munkaszolgálatost a Don folyónál kiépített állásokhoz vezényelték.

A megszálló alakulatok eredeti feladata a szállítási útvonalak, vasutak, hidak, objektumok biztosítása és a katonai közigazgatási feladatok ellátása volt. A német parancsnokságok azonban, ha a hadműveletekben törés keletkezett, harcoló, réstömő alakulatokként is bevetették ezen magyar csapatokat.

A németek a 2. magyar hadsereg megfelelő fegyverzettel való ellátását nem tartották meg. Hosszú menetektől és súlyos kezdeti harcoktól kimerült magyar alakulatokat a német gyorscsapatok felváltása után azonnal védelmi állásba rendelték a Don folyó mentén, ahol német alárendeltségbe kerültek. A 2. hadsereg 200 km szélességben meghatározott védelmi vonalát mindössze 18 gyalogezred szállhatta meg, ennél fogva a védelem mélységben történő kiépítésére és megfelelő tartalékok képzésére egyáltalán nem volt lehetőség.

A voronyezsi fronton a magyar egységek súlyos vereséget szenvedtek. A németek a végsőkig való védekezésre utasították a magyar egységeket.
A következmény a frontra küldött katonai egységeink teljes felmorzsolódása lett.
A Don kanyarban kiépített állásaikat a Vörös Hadsereg 1943. januárjában érte el.

Heves harcokban február elejére megsemmisült az egész 2. magyar hadsereg.
A II. hadtest vezérkari főnökének utolsó telefonjelentése így hangzott: „…mondjátok meg majd odahaza, hogy a II. hadtest hősiesen harcolva pusztult el”.
A 200 ezres seregből kb. 150 ezren soha nem tértek vissza.

A Don-kanyar tragédiája nem csak az áldozatok, de sok-sok tízezer magyar család tragédiája is volt. Olyan nemzeti tragédia, amely után itthon évtizedekig tartó mély hallgatás következett.
A gyászolók megrendülését a mélységes csönd fejezi ki a leghívebben. Mégis, a felejtés évtizedei után fontos, hogy szavakkal is emlékezzünk, mert annál, ami a Donhoz vezényelt katonáinkkal történt, csak egy valami lehet szörnyűségesebb: ha elfelejtjük őket.”

A Doni hősök emléke kötelez!

Emlékezzünk a magyar katonák hősiességére, akik esküjükhöz híven, kilátástalan küzdelmüket vívták a többszörös túlerővel szemben.

Emlékezzünk meg a katonákról és azok helytállásáról, a szeretett édesapáról, férjről testvérről és jó barátról,mert Hősök Ők mind egy szálig,a Magyar Haza Hősei!

Őrizzük meg Őket emlékeinkben,és szívünkben,mert amíg bennünk élnek,addig nemhalnak meg!

Forrás: http://www.mnszentlaszlozaszloalj.info

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.