Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : Komplex beavatkozás a Bodrogközi kistérségben mélyszegénységben élők helyzetének javítása és társadalmi integrációja érdekében

Komplex beavatkozás a Bodrogközi kistérségben mélyszegénységben élők helyzetének javítása és társadalmi integrációja érdekében

  2014.08.26. 15:08

A Társadalmi Megújulás Operatív program keretében Karcsa Község Önkormányzata konzorciumi partnereivel, a Jövőnkért Ma Alapítvánnyal és a Bodrogközi Többcélú Kistérségi Társulással 154 millió forintos uniós támogatást nyert a „Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért” című pályázaton.


A 9 településen megvalósuló projekt célja a szegénység mélyülésének megakadályozása, foglalkoztatást eredményező eszközök alkalmazása, valamint közösségfejlesztés, humán kapacitásbővítés és az együttműködések fejlesztése volt. Ennek érdekében a 2012 márciusában indult projekt 30 hónapja során számos program került megvalósításra mind a bevont 76 család, mind pedig a velük foglalkozó szakemberek számára.
A családok részt vehettek többek között álláskeresési-, adósságkezelési-, takarékossági,- számítógép kezelői foglalkozásokon, a legnépszerűbbek pedig a gazdálkodással, illetve a gyermekgondozással-gyermekneveléssel kapcsolatos programok voltak. Nagy népszerűségnek örvendtek a közösségi rendezvények, melyek során sportesemények, színházi-és táncelőadások, hagyományőrző programok, vetélkedők, bemutatók várták a családokat.

A program sajtó nyilvános záróeseményére 2014. augusztus 13-án került sor Karcsán, mely után 2014. augusztus 31-én zárul a projekt megvalósítási időszaka.

Forrás: http://www.sajtokozlemeny.com

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG