Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : Harminc gólt szereztek és egyet sem kaptak a karcsaiak

Harminc gólt szereztek és egyet sem kaptak a karcsaiak

  2015.09.30. 10:01

A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Keleti csoportjának 7. fordulójában párját ritkító eredmények születtek. Karcsa felnőtt gárdája 16-0-ra, ifjúsági alakulata pedig 14-0-ra nyert. Harminc szerzett gól, kapott találat nélkül, ezt bravúros teljesítménynek is nevezhetjük.


Nem emlékszik rá

– Azt hiszem, hogy még soha nem nyertünk bajnoki mérkőzést ilyen óriási arányban – közölte Petercsák Márton, a karcsaiak edzője. – Közhely, de igaz: nekünk minden összejött, az ellenfelünknek viszont semmi. Azok a nézők, akik távol maradtak, sajnálhatják, hiszen egy felnőtt összecsapáson tizenhatszor nem mindennap zörög a háló. Nekünk a támadójáték az erősségünk, mindig megyünk előre, visz bennünket a hév, és nincs is ezzel baj. Amíg többet rúgunk, mint kapunk, addig ez a „taktika” lesz a fegyverünk. A telkibányaiakat egyébként sajnáltam: sportszerűen küzdöttek, rendesek voltak, emelt fővel viselték el hatalmas kudarcukat. Soros ellenfelünk teljesen veszélytelen volt, játékosai mindössze kétszer lőttek kapura. A történteknek akár örülhetnék is, mégsem vagyok felhőtlenül boldog. Ugyanis ez az eredmény valójában senkinek nem jó. A kiütésből nem következtethetünk arra, hogy most majd játszi könnyedséggel szerezzük meg az első helyet és a vele járó megyei egyes tagságot. A vasárnapi találkozótól lesznek még sokkal nehezebb fellépéseink is.

A földön marad…
A Karcsa – Telkibánya mérkőzés legjobbja Váradi István volt: a hazaiak támadója hat góllal örvendeztette meg a nézőket.– Ötöt rúgtam akcióból, egyet pedig büntetőből – mondta az eredményes csatár, aki testnevelő tanárként dolgozik a karcsai általános iskolában. – Társaim kiszolgáltak, én pedig jobbal és ballal folyamatosan termeltem, „mindössze” ennyi dolgom akadt. Eddigi hét fellépésünkön már tizenötször vettem be a kapukat, ez nem rossz. Az érdem viszont nem csupán az enyém, hanem a társaimé is. Bármennyire is megy nekem a „csacsi”, azért még nem tartok ott, hogy az NB I-es csapatok megfigyelői a kedvemért utazzanak Karcsára, így aztán a földön maradok…

Többre képesek

– Gondolom, mindenki elhiszi nekem, hogy nem volt kellemes érzés a kispadon ülni – vette át a szót Kuti Zsolt, a telkibányaiak edzője. – Kis túlzással azt mondhatom, hogy ettől azért sokkal többet tudunk, de most így alakultak a dolgaink. Négy meghatározó játékosunk hiányzott: egy fiú sérülés miatt nem tarthatott velünk, hárman pedig munkahelyi elfoglaltságuk miatt mulasztottak. Aztán ahogy jöttek a gólok, úgy ment el a kedvünk ettől a játéktól, és a végén egyszerűen feladtuk a kilátástalan küzdelmet. Jó csapattól kaptunk ki, a játékvezető is korrektül fütyült, szóval a hiba a mi készülékünkben volt. Annak ellenére, hogy újoncként már győzelmet is arattunk, látszik: a megyei II-ben kevésnek tűnik a megyei III-as állományunk, igazolni viszont nem tudtunk, de ez van, ezt kell szeretni. Most az ugyancsak kitűnő Abaújszántót fogadjuk és mit is mondhatnék: reméljük a legjobbakat, megyünk tovább.

ÉM-KT

Forrás: boon.hu

 

 

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG