Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : Nyerő mentalitással Karcsa a bajnok!

Nyerő mentalitással Karcsa a bajnok!

  2016.06.03. 08:42

A múlt hét végén elkelt a megyei II. osztály harmadik csoportjának bajnoki címe is, „keleten” a karcsai együttes hazai pályán 8-1-re verte Göncöt, amivel behozhatatlan előnyre tett szert az üldözőivel szemben. Petercsák Mártontól, a bodrogköziek játékos-edzőjétől rögtön a lényeget kérdeztük: vállalják-e az indulást a megyei I. osztályban?


– Vállaljuk – mondta határozottan. – Kedden délután volt egy megbeszélésünk, amelyen rajtam kívül részt vettek a klub vezetői, támogatói és természetesen Milinki László polgármester úr is, összesen nyolcan. Átvettük a lehetőségeinket, próbáltunk azzal számot vetni, hogy mi szükséges hozzá. Látjuk, tudjuk, hogy minden idegenbeli mérkőzésünkre sokat kell majd utaznunk, ezenfelül kötelező U16-os csapatot is indítani. Szerencsére úgy álltunk fel az asztaltól, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy problémamentesen tudjunk szerepelni majd a megyei I-ben. Manapság már az is eredmény, ha egy község el tud tartani egy futballcsapatot, csak szét kell nézni a megyében, hogy például olyan nagy városok, mint Sajószentpéter vagy Sátoraljaújhely hol vannak, hol tartanak.

Önmagáért beszél

Nagy verseny volt, különösen az Abaújszántóval és a Hidasnémetivel – jegyeztük meg Petercsák Mártonnak.

– Így van – értett egyet a szakember. – Utóbbiak az induláskor ki is mondták, bajnokok akarnak lenni, szeretnének elsők lenni, mindezt jogosan tették, hiszen a létesítményük és a csapatuk is alkalmas erre. Abaújszántóval ugyanez a helyzet, megyei I-es körülményeik vannak, jobbak, mint nekünk. Nálunk a centerpálya mellett van egy kis edzőpálya, de még kellene egy műfüves játéktér, mert ennek hiánya kihat a téli felkészülésünkre. Hogy mivel voltunk többek, mint ők? A játékunk szerintem különböző. Mi teljes mértékben támadófocit játszunk, játszottunk, ez látszik a góljaink számán is, mert eddig 148 találatot értünk el, s mindössze 29-et kaptunk, ez a statisztika, azt hiszem, országos szinten sem rossz. A játékosállomány összetétele, fiatalok-idősek aránya nagyon jó, illetve sok a nyerő mentalitású játékosunk, még az edzésen is győzni akar mindenki. Eddig csupán egy vereséget szenvedtünk az ősi rivális Pácin otthonában még tavaly ősszel, ez önmagáért beszél. Bízunk abban, hogy a hét végén elérjük a 150 gólt, de nem lesz könnyű, mert Pálháza nem rossz kis gárda.

Rosszul érintő kupa

A játékos-edző felhozta a megyei kupaszereplést is az értékelés során.

– Az elődöntőben csak a későbbi győztes Felsőzsolcától kaptunk ki 1-0-ra, aztán Diósgyőrben, a Szendrő ellen megszereztük a 3. helyet – nyilatkozta Petercsák Márton. – Minket, de talán nem csak minket rosszul érintett a Magyar Kupa átszervezése, az, hogy ezzel nem kerültünk fel automatikusan az országos főtáblára, mert augusztusban újabb selejtezőket kell játszani. Pedig milyen jó lett volna egy „nagy” csapatot Karcsára hozni… Persze, esély van, lehet rá most is, de ahhoz nagyon messzire el kellene jutni, több fordulót kellene menni. Emlékszem, az 1997/1998-as MK-ban, Bodroghalom csapatával milyen komoly riválisokkal játszottunk: a Nyíregyházával, az akkor NB I-es Tiszakécskével, s egyik ellen sem vallottunk szégyent, a nyírségiekkel 1-1-re végeztünk, és a másik találkozó is csak 0-7 lett.

Bár még nincs vége a pontvadászatnak, érdeklődtünk az erősítésekről, a futballista-tréner maradásáról is.

– Remélem, reméljük, hogy senki sem megy el, szeretném, ha egyben maradna ez a társaság, ebben az esetben csak egy-két embert kellene igazolni. Majd meglátjuk, összejön-e – fogalmazott Petercsák Márton. – A magam helyzetéről: mindig felmerül, hogy abbahagyom, de egyrészt jó ezzel a csapattal lenni, másrészt imádok futballozni, egyszerűen vonz a pálya, hogy ott legyek a gyepen. Szerencsés vagyok, mert elkerültek a komoly sérülések. Öt és fél éve vagyok Karcsán, nem gondoltam volna, hogy ilyen sikereink lesznek…

Lesz majd évzáró is

Pálházán, a vasárnapi utolsó meccset követően lesz-e valami kis „örömködés” vagy már túl vannak rajta? – vetettük fel ezt is Petercsák Mártonnak.

– A Gönc elleni mérkőzés után volt egy rögtönzött ünneplés benn a pályán. Locsoltuk a pezsgőt, féltem előre, mi lesz, ha majd esetleg fel akarnak dobálni a levegőbe, de a végén már élveztem is. Ilyenben még nem volt részem… Természetesen tartunk majd egy hivatalos évzárót, vélhetően egy-két héten belül.

 

Forrás: boon.hu – Molnár István

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Június
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG