A Bodrogköz a Bodrog és a Tisza folyók közt elterülő természetföldrajzi kistáj. A magyar–szlovák határ ugyan kettészeli, de földrajzilag Tokajtól Nagykaposig nyúlik. Teljes kiterjedése 945 km², ennek csaknem kétharmad része a határ magyar oldalán található. A szlovákiai oldalon is többségében magyarok lakják. Ezek az alapinformációk pusztán lexikális adatok. Mögöttük azonban ősök, hagyományok, kultúra, megélhetés és hasonló fogalmak bújnak meg, és természetesen emberek élnek évszázadok óta, akik itt szeretnék megtalálni a boldogulásukat, és nem szeretnék elhagyni a szülőföldjüket. Az alábbiakban három bodrogközi értelmiségit kérdeztünk, mit gondolnak szűkebb hazájukról, a Felső-Bodrogközről. Hogyan látják annak jelenét, és szerintük milyen jövő elé néz ez az országos viszonylatban a politikum által elhanyagolt régió. Hol szorít az a bizonyos cipő.

Bodrogköz lakói vendégszerető, dolgos emberek, akik az őseik hagyományát követik vagy szeretnék követni. Ugyanakkor egy szűk réteg kivételével elmondható, hogy nincs bennük elég vállalkozói szellem. Vállalkozni is csak a szolgáltatásokban szoktak, a gyártók teljesen hiányoznak. Tény az is, hogy az iskolázottság, a magyarságtudat és a hit szempontjából az itt élők közösségének a száma nem emelkedik, hanem lefelé tendál. Öregszik a lakosság, és az értelmiség, a vállalkozói szellem nagy része elmegy innen. Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen az elmúlt harminc év során az ország egyetlen vezetése sem hozott a vidékünkre semmit, egyre zsugorodik a munkalehetőség, hiányzik az ipari park, az infrastruktúra. Rengeteg családban ingázni kényszerülnek a szülők, hogy meglegyen a család megélhetése. Ráadásul többségében a családanyák kénytelenek az otthonuktól távol dolgozni, ezt pedig a család egésze sínyli meg, különös tekintettel a kiskorú gyermekekre. Nagyon fontos lenne, hogy a települések polgármesterei egymással összefogva harcolnák ki azt, hogy Királyhelmec Bodrogköz valódi központjává válhasson, mert csak így lehetne munkahelyeket teremteni. Kellenek a hivatalok, a gyártók, a befektetők.

Örömmel tölt el viszont az a tény, hogy régiónkban fellendült a református és a görögkatolikus egyház tevékenysége, óvodákat alapítanak, családi napokat tartanak, értékes előadásokat szerveznek, igyekeznek összefogni az embere-ket. Megjelentek az első, turistákat fogadó vendégházak, nagyobb hangsúlyt kap a hagyományok őrzése, vannak végre olyan első fecskék, akik követendő példát mutatnak a többieknek.

Miután néhány évet a Csallóközben töltöttem, jobban tudom értékelni a szülőföldemet. Lokálpatrióta vagyok, és az itt élőket barátságos, jószívű, dolgos embereknek tartom. Sajnos, régiónk gazdasági szempontból messze elmarad az országos átlagtól, itt már 500-600 euró is tisztes jövedelemnek számít, ugyanakkor nálunk a legmagasabbak az árak. Akik megtehetik és elég leleményesek, azok vagy Sátoraljaújhelyre, vagy Kisvárdára utaznak egy-egy nagyobb vásárlást megejteni.

Az itt élők többsége napi harcot folytat a megélhetésért, ugyanakkor sokszor rácsodálkozom, hogyan próbálják meg mindenből kihozni a maximumot. A fiatalok elvándorlásának következtében iskoláink, óvodáink konganak az ürességtől, a régió elöregszik. Hiányzik a pezsgés, hiszen többségében azok az ambiciózus fiatalok költöznek el, akik nem elégszenek meg a régió nyújtotta lehetőségekkel, és él bennük a vágy, hogy valahol kamatoztathassák a megszerzett tudásukat. Azt is megtapasztaltam, hogy bár sokan panaszkodnak, az adódó lehetőségekkel kevesen képesek élni. Például említhetném a Baross Gábor-terv lehetőségei iránti csekély érdeklődést. A rendezvényekre sem járnak elegen, sok a közömbös, a mindenből kiábrándult ember. 

Sajnos, a bodrogközi magyarság megosztott. Ennek okát abban látom, hogy a szlovák iskolában tanuló magyar gyerekek száma meghaladja a magyar iskolába járókét. Sok szülő azt hiszi, hogy szlovák iskolából kikerülve a csemetéjük bármilyen pozíció betöltésére alkalmassá válik. Ezek a gyerekek lenézik a magyar iskolába járó diákokat, magukat túlértékelik, miközben otthon csak magyarul társalognak. Nem ismerik a saját kultúrájukat, a történelmüket, a helyesírást, hiányzik az identitástudatuk. A Most-Híd vegyespárt éppen ezekre az emberekre épített, mert sokan azzal próbálták meg kompenzálni a hiányosságaikat, hogy egy „magyar pártot” támogattak. Tapasztalatom szerint ezek az emberek ádázabb ellenségei a magyar gyökereikhez ragaszkodó embereknek, mint a született szlovákok. Sok közöttük a megalkuvó, a pillanatnyi anyagi érdekek irányítják őket.

A bodrogközi magyarok félnek véleményt nyilvánítani, hiszen a sok apró településen, de akár Királyhelmecen is, szinte mindenki mindenkit ismer. Itt valóban reális annak a veszélye, hogy ha bárki hangosan bírálja az iskolát, a kórházat, a hivatalt, a városházát stb., a kritika miatt valamelyik családtagját hátrány vagy bántás érheti. Ezért nehéz és veszélyes állást foglalni valaki ellen vagy mellett. Jómagam mindig nyíltan felvállaltam a magyarságomat, és ezért nagy árat fizettem. A város jelenlegi vezetői a választási kampányban azt hangoztatták, hogy támogatni fogják a helyi kisvállalkozókat. Hat év távlatából elmondhatom, egyetlen városi megrendelést sem kaptunk az évek során (korábban ez nem volt így), az csak az elv-társaknak jár.

Tény az is, hogy kevés a munkahely, ezért az emberek inkább meghunyászkodnak, hiszen nem akarják azt elveszíteni. A munkahelyek vezetői előszeretettel hangoztatják, hogy akinek nem tetszik valami, nyugodtan elmehet, pillanatokon belül találnak a helyére új jelentkezőt. Ezért a többség letargikusan, fásultan, a kiszolgáltatottság érzésével éli az életét, miközben az életszínvonala egyre csökken.

Akik elmennek innen, azok jó része nem végérvényesen szeretné elhagyni az otthonát, hiszen Bodrogköz szép és biztonságos térség, ráadásul itt nyugszanak az elődeink, itt élnek a rokonaink, a barátaink. Az én bölcsőm is itt ringott, és hiszem, hogy itt lesz a végső nyughelyem is.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/39. számában)

Forrás: ma7.sk

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.