"Második magyar tenger" ugyan nem, de második Kis-Balaton, Tisza-tó lehetne a Bodrog és a Felsõ-Tisza vidéke.

Az iparosodás, városiasodás, a nyugat-európai, majd itthoni gyors élelmiszerkereslet-növekedés a "vállalkozókat" (nagybirtokosokat) messzire is könnyen és jól szállítható élelmiszer termelésére ösztönözte. A gabona megfelelt e célra, a vizek élelmiszer kínálata nem. Kezdetét vette a vizek gátak közé szorítása. (Ez, szemben a természet törvényeivel, legyen bármilyen modern a technika, nem lehet tökéletes. Számos helyen vezetett már katasztrófához. A legtöbb emberi áldozatot, amióta szabályozzák a folyókat, nem földrengések, vulkánkitörések stb. szedték, hanem gátszakadások! Európában legutoljára Olaszországban.)
Nem "ármentesítés", hanem víztelenítés vette kezdetét! (A folyók és az õket keretezõ élõvilág életének szerves része, éltetõje a szállított vízmennyiség ingadozása. Ennek kiiktatása az életközösség pusztulását jelenti.) A szabályozások elõtt hazánk területének kb. 25%-a volt vizes élõhely, ma mindössze 2%-a. Európa vizekben egykor egyik leggazdagabb területén nyaranta gyakran gond és drága mulatság a szükséges öntözõvíz elõteremtése. A "vadakban-halakban" valaha oly gazdag Bodrogköz területe nyaranta kiégett gyepekkel, kiszáradt holtágakkal "pompázik". A vizes élõhelyek által egykor a tavaszi és nyár eleji áradásokból elraktározott vízmennyiség ma a gátak között pár hét alatt végig "vágtat a rónán". Hiányzik is az aszályos hónapokban.
A folyószabályozás mindenki számára hasznos volt, szokták mondani. A gabonatermelésre szakosodott nagybirtoknak igen, a vízmentesített területek nagy részét õk szerezték meg. Egyes helyeken (pl.: Sárköz, ahol korlátozottan valósult meg az "ármentesítés") még a parasztság egy része is jól járt. A bodrogköziek nem tartoztak közéjük. De a vizek éves természetes járásához, a vízi világhoz alkalmazkodók (ártéri gazdálkodást folytató földmûvesek, halászok, pákászok, a vízi növényeket feldolgozók) nagy része elvesztette megélhetését. Választás elé került. Addig meglévõ létbiztonságát, függetlenségét, szabadságát elvesztve választhatott a biztos megélhetést nem feltétlenül nyújtó napszámossá, béressé válás és az elvándorlás, kivándorlás között. E vidékek sorában a Bodrogköz népességmegtartó képessége azóta is csökken.
Napjainkra az "ármentesített" területek nagy részének, nem az ország legjobb minõségû talajával rendelkezvén, gabonatermelése elvesztette versenyképességét. Ennek ellenére a gátak bontása, a vizes élõhelyek újjáélesztése helyett, amely Észak-Amerikában, Nyugat-Európában lassan már természetes, nálunk még mindig az erõsítésük, magasításuk a téma, egyre nagyobb veszélyeknek kitéve a Bodrogot, Tiszát stb. kísérõ települések lakosságát. Az "árvízvédelmi" kormánybiztos ugyan már a fok-gazdálkodást (a Duna-völgyi vízjárta területek szabályozások elõtti komplex hasznosítása) emlegeti, de a kormány még gátat "épít". Már elkészültek a Bodrog jobb parti településeit védõ összefüggõ gátrendszer tervei, 1.5 milliárdból talán meg is épül. És ezek fogják megvédeni a lakosságot a "hátrányos földrajzi helyzet" következményeitõl? Inkább tartósítják azokat. Szolnok lakossága már tapasztalja ingatlanjai értékvesztését. Nem véletlenül e város polgármestere szájából hangzott el a nagy nyilvánosság elõtt: addig kell visszaadni az ártereket, amíg nem a folyó veszi vissza. Tisztelt önkormányzatok, polgármesterek, utánanéztek már a fok-gazdálkodás fogalmának? Lehet, hogy ezen múlik településük, de akár saját jövõjük is.
A vidék szétszórt lakossága még mindig nem rendelkezik olyan erõs érdekérvényesítõ képességgel, mint a nagy népességtömörülések, nagyvállalatok. Sajnos az ember által kiváltott "árvíz" elleni védekezés, amely környezetbarátnak nem igen nevezhetõ mûanyagzsákok tömeges gyártásával, homokbányák üzemeltetésével, a homok szállításával új érték elõállításának nem igen nevezhetõ (célja az egyébként senki által el nem utasított vagyonvédelem, kárelhárítás), még mindig jobb üzlet, mint a halászattal, vadászattal, ökoturizmussal, széles körû egyéb szolgáltatási lehetõségekkel új értékek tömkelegének elõállításával kecsegtetõ vadvízvilág helyreállítása. A nyugati turisták jelentõs része a náluk már hiányzó, teljesen tönkretett, nálunk még megtalálható, helyreállítható természeti táj, élõvilág kedvéért keresi fel hazánkat. A politika ma is a "vállalkozó urak" rövidtávú, és nem a lakosság és az ország hosszú távú érdekeit tartja szem elõtt. A védekezésre évrõl-évre költeni kell, akkor is, ha az a hírekben nem fog szerepelni. A gátakat karban kell tartani, az "átlagos" árhullám levezetése is költséges. A nyári, mesterségesen kiváltott vízhiány pótlása is költséges. Az elõírások szerint a gátaknak egy méterrel magasabbnak kell lenniük az addig mért legmagasabb vízszintnél. Jelenleg a több ezer km. hosszúságú magyarországi gátrendszer nagy része nem felel meg ezen elõírásnak. Meg kell ezeket is magasítani. Mindezeknek a költségeit az átlag állampolgár fizeti ki, az érdekelt cégek számára pedig biztos bevétel. (Az állam az ott élõk együttese!)
A "víz az élet forrása", újra és újra bebizonyosodik. Ahol bõven van, a Föld leggazdagabb életközösségei virágzanak, az embernek csak meg kell keresnie a helyét. Ahonnan elvezeti a vizet, kibõvíti a természet által kijelölt helyét, az életközösségek összeomlanak és elõbb-utóbb az emberi élet is lehetetlenné válik. Napjainkban e folyamatok még megfordíthatók, de nem tudni mikor válnak megfordíthatatlanokká.
Szakértõkkel beszélgettek az egyik tv csatorna mûsorában az "árvízi helyzetrõl". A mûsorvezetõ végszóként megkérdezte: És gyõzünk? Természetesen gyõzünk! - vágta rá a "szakértõ". Az embernek a Földön már sok helyen sikerült "gyõznie" a vizek, a természet felett, de érdekes módon ezeken a tájakon napjainkban nem élnek, vagy csak kis számban vegetálnák emberek, egymással harcolva a még fellelhetõ kevés vízért.

(2000. április 30.)

Géczi István

Forrás: http://www.azertke.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.