Hírek : Tiszaeszlár 2009. 10. 31. |
Tiszaeszlár 2009. 10. 31.
Vajda Sándor 2009.11.02. 17:07
Az idén hatodik alkalommal kerestük fel Solymosi Eszter síremlékét, hogy egy koszorúval és mécsessel emlékezzünk az „ófalui” lánykáról. Ezúttal egy kicsit rendhagyó módon október 31-én indultunk útnak az eszlári temető felé, valamint először koszorúzott két szervezet együtt, a MIÉP Karcsai Ifjúsági Tagozata és a JOBBIK Magyarországért Mozgalom Bodrogközi szervezete. Az 1882-ben meggyilkolt parasztleány síremlékét az idén is sok emlékszalag díszítette, jelezvén egyre többen róják le kegyeletüket és egyre többen emlékeznek meg a XIX századi tragédiáról, mely Magyarország tragédiája is lett egyben.
A tiszaeszlári eset és a későbbi „híres per” részleteit - gondolom - ismerik az olvasók, korábbi beszámolóimban is felelevenítettem már, most nem kívánom ismételni magamat. Ezúttal sajnos a korábbi évek állandó útitársa, Kázmér István barátunk, nem tudott csatlakozni hozzánk, de egy mécsest Ő is küldött a síremlékre. A nemrég alakult bodrogközi Jobbik szervezet elnöke velünk tartott.
Felemás érzések voltak bennünk, amikor megérkeztünk, azt láttuk, hogy kevesebb koszorú van a síremléken, mint tavaly, viszont egy-egy gyertyát felfedeztünk, ami jelzi, hogy már a helybéliek is kezdenek megemlékezni a parasztleánykáról. Elhelyeztük a koszorúkat, meggyújtottuk a mécseseket, és néma főhajtással emlékeztünk a leánykára. A mellettünk elhaladók ezúttal nem álltak meg beszélgetni, de már barátságosabban köszöntek – mintha régi ismerősök volnánk, ami hat év távlatából nem meglepő. Nem időztünk sokat a szabolcsi településen, de azt láttam az arcokon, hogy végre kezdenek feloldódni. Az évek során több rendezvény is volt a településen, legutóbb a síremléket állító Richardo család fia, Albert által szervezett tavaszi is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az itt élő emberek levetkőzzék gátlásaikat, amely az elhallgattatás alatt „rakódott” rájuk. Az első látogatásunk idején (2003) tapasztalható feszültségből már csak nagyon enyhe kis „szellőcskét” véltünk felfedezni, s ez mindenképpen bíztató jel, és jó példa az ország számára, hogy igen is merjünk beszélni és emlékezni arról, ami nekünk fáj…
Útban hazafelé megálltunk egy pillanatra Olaszliszkán, ahol a három éve meggyilkolt Szögi Lajosra emlékeztünk. Számtalan mécses és a friss virág jelzi, hogy sokan leróják kegyeletüket az értelmetlen halált halt tanár emlékhelyénél. Mi is elhelyeztünk egy mécsest, mert megbocsátani lehet, de felejteni nem szabad.
A koszorúzásról készült képek megtekinthetőek az oldalon a képtárban.
Vajda Sándor
|