Hírek : CSIZMA AZ ASZTALON |
CSIZMA AZ ASZTALON
Kiss Endre József 2007.08.08. 12:34
Hogy kerül egy igen viseltes, posztkommunista csizma a keresztyén fiataljaink asztalára? – kérdezhetjük annak kapcsán, hogy a református fiatalok legnagyobb találkozójának a programjában Tamás Gáspár Miklós szocializmusról szóló előadása szerepel. Biztosan megtért a krisztustagadásából és krisztushívő lett, ezért kapott helyet ezen az összejövetelen – gondolhatnánk.
Lássuk tehát, hogy milyen gyümölcsöket terem az ilyen irányú ténykedése és mit üzen nekünk az – egyébként egy nemzetközi marxista internetes portálon megjelent és a sárospataki Csillagpont - találkozónak címzett – fejtegetése?
Már a témaválasztásnál gondolkodóba eshetünk: - az időszerűsége tekintetében nem késett-e 20-30 évet ez a „Szocializmusról a református ifjúságnak” c. előadás 2007. VII. 20-ához képest? Ebből az előadásából a marxista ideológia elmúlt évtizedekben sulykolt közhelyei köszönnek vissza, mintegy bevezetve a leninista terminológia használatába, s mind eközben Lenin, Marx, Kautsky, Lukács György olyan megvilágításban tűnnek elénk, mint akiknek a munkásságával érdemes foglalkozni. Az elszórt kritikai megjegyzések patronai évtizedekkel ezelőtt eldurrantak volna, ma már azonban csupán - az amúgy is kihalófélben lévő - vulgármarxisták köreiben számíthatnak némi érdeklődésre. Ugyanakkor találkozunk – Landeszmann főrabbi nagy botrányt kavart kijelentésének a párhuzamaként, hogy ti. a magyar kultúrában a bő gatyán és fütyülős barackon kívül csak az ér valamit, amit zsidók csináltak – azzal a megállapítással, hogy egész Közép-Európában az egyedül haladó, polgári demokratikus berendezkedés, amit persze jobboldali rezsimek mind elpusztítottak, a zsidóságnak köszönhető.
A fejtegetés nyomán, minél tájékozatlanabb a hallgató, olvasó, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy egybemossa a kommunizmust a kapitalizmussal, tehát szóba sem kerülhet az ateista diktatúráknak az a rémuralma, ami mellett eltörpültek a nyugati szabad világ nehézségei, mint ahogy az sem, hogy a sztalinizmust, szocializmust, kommunizmust építő rendszer és funkcionáriusai, konkrétan mennyi és milyen kártéteményekért felelősek, melyekkel tönkretették – teszik – az országot Közép – és Kelet-Európában?! A keresztyéneket – nyilván ezért is - óva inti attól, hogy a szocializmust erkölcsi oldaláról közelítsék meg. Ez érthető, hiszen akkor sohasem kerülhetnek terítékre a jobboldali ordas eszmék rendszerein sokszorosan túltevő baloldali diktatúrák soha el nem évülő, emberiség elleni bűntettei és kártéteményei.
Az eszmélkedés csúcspontja a szocializmus és a keresztyénség viszonyának a taglalása. Szerinte magától értetődő, hogy az evangélium szociális tanításai voltaképpen kommunista tanok, az ember Jézus pedig a családdal szakítók, társadalmi renddel, állammal, egyházzal, nemzettel szembefordulók, a fölkent király tiszteletét, a fegyverviselést megtagadóknak, az egyház és a világ bölcseit elítélőknek az eszményképe. Megtudjuk tőle, hogy a keresztyénség nem hiteles, mert nem veszi komolyan pl. a „ne ölj!”, vagy a „ne csinálj magadnak faragott képet!” – parancsait, az igazi keresztyének pedig voltaképpen kommunisták voltak, akiket az egyház – mint eretnekeket – megégetett. Az ő jézusképe tehát egy kommunisztikus, anarchistán pacifista, emberi eszménykép.
Végül kijelenti, hogy keresztyéneknek nem ad tanácsot. Értelmezésem szerint azoknak, akik még nem nőttek ki az avatag keresztyénségből és nem lettek pl. a politikai szocializmus, vagy a neoliberális ideológia hívei. Azokat pedig, akiket szellemi partnereinek tekint, arra inti, hogy ne foglalkozzanak a szocializmusnak azokkal a formáival, melyek nem alkalmasak betölteni az új civilizáció alapjának szerepét.
Azt gondolom, hogy politikai irányváltásokról lehet, hogy beszélhetünk az ő esetében, de megtérésről semmiképpen sem. A számomra pl. nem fogadható el sem a győztesek elfogultságával írt, gyakorlatilag történelemhamisításra épülő, torz történelemszemlélete, sem a – nekem marxistának tűnő - filozófiai elemzése, sem az ideológiája, sem az értékrendje, sem az evangéliumról, sem a keresztyénségről alkotott vélekedése és legkevésbé a jézusképe, ami engem leginkább az ateisták, krisztustagadók egyik bálványára emlékeztet. Mindenki döntse el maga azt, hogy ebben a tárgykörben érdemes-e az ő megközelítésével, a témáival, a „tanításával” és annak „üzenetével” foglalkozni, vagy inkább azokat kívánja meghallgatni, akik hitelesen, felkészülten, netán krisztusi lelkülettel, Isten Igéjének és Szentlelkének a vezetésével tanítanak bennünket ?
Miközben ezen meditálunk, ugyanakkor fölmerülhet előttünk, hogy számtalan életbevágó kérdése van a magyar keresztyén ifjúságnak, melyekről igei tanítást vár. Nap, mint nap számtalan időszerű probléma jelentkezik, melyekről egyházunknak hallatnia kellene a szavát. Számtalan kitűnő református értelmiségi testvérünk van, akik az ifjúság nyelvén is nagyszerűen szólnak. S ha ez így van, akkor már csak az az egyetlen kérdés maradt megválaszolatlan, hogy voltaképpen hogyan került a csizma az asztalra?
Sárospatak, 2007.
Kiss Endre József
|