De Horthy Miklós, nem csak ennyit tett, nem csak tengeri csatát nyert, hanem azt a gazdasági és politikai csatát, melyet, igaz nem egyedül, hanem jól megválasztott, s a nemzethez hű munkatársakkal vállvetve vívott meg, melyet nyugodtan nevezhetünk hon és nemzetmentésnek. Igen: hon és nemzetmentésnek. Mert minek is lehet nevezni a nemzeti erő és gondolat olyan fokú összefogását, mely képes volt a világháborúban kivérzett, a vörös rémuralom alatt testileg, lelkileg megtépázott, s a máig megoldhatatlan ország-csonkítással járó Trianon után tíz év alatt szinte virágzó államot, hazát teremteni.

 Hazát, melyben mindenki mindenkivel összefogott egy nagy cél érdekében: hogy a haza megmaradjon, virágozzék. S ebbe az összefogásba bekapcsolódott a gazdag zsidóság (Aschner Lipót, Goldberger Leó, Chorin Ferenc, Weiss Manfréd, Páthy László, Kornfeld Móric, stb.), a baloldal nemzetben gondolkodó része (Bethlen-Peyer paktum), s szerény és elégtelen földreform útján a parasztság is (Nagyatádi-féle földreform). Lett új és stabil pénz, iskolák tömege épült, ha nem is a teljes lakosságot érintően, de társadalombiztosítás (OTI, MABI, OTBA, stb.) jött létre, családtámogatás (ONCSA) valósult meg. Lassan, de lakást és munkát kaptak az elszakított területekről menekült „vagonlakók” tízezrei. Hogy aztán jött a világ-válság és a háború, nem Horthy hibája, abból szinte senki nem maradt ki Európában.

 De abból mindenki kimaradt, amiben Magyarország, Horthy Magyarországa egyedül állt az európai államok sorában: a menekültek befogadásában és mentésében. Az akkor létező közös lengyel-magyar határon át id. Antall József miniszteri biztos és Varga Béla páter emberei mindenkit befogadtak, legyen az férfi, nő vagy gyermek, keresztény, vagy zsidó. Aki ide menekült oltalmat lelt, s ha mód adódott továbbutazási lehetőséget kapott. Így jött létre a német nácik által szép lassan zsidótlanított Európában, Európa máig példátlan számú, egyes becslések szerint 800 ezer főt számláló zsidó közössége. Zsidó közössége, melynek létéért a nemzetközi zsidó szervezetek reszkettek, s azon imádkoztak, nehogy Magyarország olyan politikai lépésre szánja el magát, mely kiváltja a német megszállást. Zsidó közössége, mely épségben megmaradt az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállásig. S ha 1944 nyaráig a vidéki zsidóság áldozatul is esett a német túlerő gyilkos akaratának, Horthy, kihasználva a nyugati front és a sikeres szovjet offenzíva adta lehetőséget személyes beavatkozással, s Európában egyedüliként reguláris alakulatok bevetésével megmentette a Budapesten összezsúfolódott közel negyedmillió zsidót. Nem véletlenül írja a kiváló történész Ránki György 1982. júniusában az Élet és Irodalomban, hogy: „…a pesti zsidóság megmentésében végül is Horthyé a döntő érdem”.

 Azé a Horthyé, akit ma leginkább azok pocskondiáznak, akik a maguk, vagy felmenőik megmenekülését neki köszönhetik. Pedig Horthyt nem pocskondiázni, hanem áldani kéne. Áldani, ahogy teszi ezt a sokak által elfeledett költő, Vályi Nagy Géza, akinek Horthy című versét, mondhatni születésnapi köszöntőként, végül is ide idézek.

 Dobai Miklós

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.