Száz éve született és tíz éve halt meg a székely-magyar írófejedelem, Wass Albert
Wass Albert Erdély talán legközpontibb fekvésű táján, a Mezőségben született 1908. január 8-án. A Kolozsvártól északra fekvő szülőfalu, Válaszút, ma már sokak számára úti cél, zarándokhely lett. Arisztokrata családból származott, fiatal korában csak „Kicsigrófként” szólíttatott. Felmenői között mindenféle rendű és rangú embert találhatunk. A Wass-család a Mezőség minden szegletében otthon érezhette magát, hiszen közel ezer esztendeje azon a vidéken éltek. Még a XI. század végén, Szent László, a lovagkirály idején kapott nemesi címet a Wass-család, köszönhetően egyikük hősies, a király életét megmentő fellépésének. A későbbi Wass-utódok között is szinte kizárólag nemzetszerető, nagy szabadságvággyal rendelkező, bátorsággal felvértezett családtagokat találunk, akik hosszú évszázadokon keresztül hűek voltak szülőföldjükhöz, a Mezőséghez, és nemzetükhöz, a magyarsághoz egyaránt. Ilyen közegbe született bele 1908-ban Wass Albert. Ha mindezt figyelembe vesszük, talán könnyebben megérthető, miért vált a XX. század egyik legkiemelkedőbb irodalmi személyiségévé, és miért maradt az emigrációban is a magyar összefogás, a magyar megmaradás egyik zászlóvivője.
Sokan leírták már, mégis folyton meg kell ismételni, hogy Wass Albert sorsa hamísítatlan trianoni magyar sors. Még Magyarországon született, de már úgy, hogy érződött a közelgő, drámai változás. Gyermekként élte át előbb az I. világháború kitörését, szomorú történéseit, majd pedig a tragikus trianoni békediktátum eredményét, amely román állampolgárokká és részben üldözötté is tette a magyarokat, közülük is kiemelten a régi világban nemesi címmel rendelkező Wass-családot. Református vallású és a hagyományokra sokat adó család lévén Wass Albertet a híres, nevezetes kolozsvári Farkas utcai református kollégiumba íratták be, itt kezdte meg tanulmányait. Első élményeit a román világból szintén itt, a román fennhatóság alá kerülő városban, „kincses városban” szerezte. Több regényében is írt itteni élményeiről, kiemelve azt a sikertelen vizsgáját, melyet a román vizsgaelnök rosszindulata miatt szenvedett el többi magyar társával egyetemben. Katonai szolgálatát tudatosan román területen – Bukarestben – töltötte le, ahol újabb, beható ismereteket gyűjtött a hatalmas magyar országrészekkel gazdagodó románok viselkedésformáiról. Kolozsvári diák- és bukaresti katonaévei megalapozottá tették azt az ábrázolásmódot, amellyel regényeiben a románok egy részét jellemezte.
Később Magyaróváron, Debrecenben, a németországi Hockenheimben és a párizsi Sorbonne-on is tanult. Mezőgazdasági területeken hasznosítható tanulmányokat folytatott, kitűnő mezőgazdásszá vált. Miközben a tanult, a család évszázados hagyományait követve a közélet felé is egyre inkább nyitottá vált. Széles látókörű, nagyon művelt, tájékozott, a világban zajló folyamatokra különös rálátással bíró ember lett Wass Albertből. Ezekben az években kezdett komolyabban kacérkodni a verseléssel és az írással. Első irodalmi sikerét az 1934-ben megjelenő Farkasverem című regénye hozta meg, melyért Baumgarten-díjban részesült. Ezzel a sikerrel teljes jogú tagjává válik az akkor legnevesebb erdélyi irodalmi társaságoknak. Olyan nevek fogadják be maguk közé, mint Kós Károly, Dsida Jenő, Tamási Áron vagy báró Kemény János. Ezzel tulajdonképpen meg is pecsételődött sorsa, hiszen egyértelművé vált, hogy az írást folytatnia kell. Az 1940-es évektől – hányattatott személyes sorsa ellenére – egyre másra születnek meg kiválóbbnál-kiválóbb regényei, melyek külön-külön is főművévé válhatnának, együtt azonban olyan életművet alkotnak, melyet rajta kívül nem igazán mondhat magáénak senki.
A második világháború elején ismét „magyar világ” köszöntött Erdély északi részére, köztük a Mezőségre is. Ennek örömét és boldogságát azonban a zajló háború miatt nem volt mód kiélvezni. Ráadásul nem is tartott sokáig, hiszen az 1945-ös béke újból Romániához csatolta a visszakapott, ősi, magyar földeket. Wass Albertnek ekkor már családostól menekülnie kellett, ugyanis távollétében koncepciós perben belekeverték egy rejtélyes gyilkosságba. Emiatt háborús bűnössé minősítette a román kommunisták népbírósága. Az író természetesen ártatlan volt, ám életét mentenie kellett, így fel sem merülhetett, hogy akkor visszatérjen Erdélybe. Ekkor még nem sejthette, hogy hiába él még több mint fél évszázadot, szülőföldjét soha többé nem láthatja.
Németországba kerültek a menekülés során, ahol Hamburgban, felesége családjánál fogadják be őket. Wass Albert azonban hamar megérzi, hogy itt nem lesz sokáig maradása. A rokoni kapcsolat ellenére mindvégig nagyon hűvös németországi bánásmóddal nem tudott mit kezdeni. Ekkoriban éjjeliőrként dolgozott, amelyet később az „Elvész a nyom” című regényének egyik fejezetében ír meg. Talán mondani sem kell, hogy képzettségéhez képest mennyire rangon aluli munka volt ez Wassnak. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – ekkor született meg „A funtineli boszorkány”, mely az író egyik legnagyszerűbb regénye.
Wass Albert az 1950-es évek elején Amerikába vándorolt, amellyel egy időben házassága is zátonyra futott. Gyermekei közül a máig Hamburgban élő Wass Endre maradt csak Európában, a többiek – Géza, Huba, Miklós és Vid – apjukkal tartottak az Újvilágba. Wass Albert itt meglehetősen hamar beilleszkedett, köszönhetően egy asszonynak, Elizabeth-nek, vagy ahogy Wass Albert hívta, Bebe (Bibi)-nek. A nevezett hölgy előbb a munkaadója, majd nem sokkal később hitvese is lett a székelyföldi írónak. Wass Albert hosszú idő után ismét azt csinálhatta, amit szeretett, hiszen gazdaságot, illetve annak amerikai változatát, egy farmot vezetett Ohioban. Szép lassan elrendeződött sorsa, egyrészt összeházasodtak Bebe-vel, másrészt állást is talált Amerikában: előbb egy katonai akadémián algebrát oktatott, majd a Floridai Egyetem tanára lett. Utóbbi helyen történelmet is irodalmat tanított. Ekkoriban találtak rá végleges amerikai lakhelyükre is, a szintén Floridában lévő Asthor Park-ra, ahol az író egészen haláláig élt.
Wass Albert több próbálkozást is tett az emigrációban élő magyarság összetartására. Közülük legjelentősebbnek az Amerikában megalapított „Amerikai Magyar Szépmíves Céh” nevű kiadóvállalatot nevezhetjük. Sajnos a kiadó kezdeti sikerei hosszú távon elmaradtak, amelynek oka abban keresendő, hogy az amerikai emigráns magyarság nem érezte igazán fontosnak nemzettudatának ápolását.
Wass Albertet élete utolsó éveiben három nagy csalódás rázta meg. Először is elveszítette szeretett hitvesét, Bebe-t, így nyolcvanon túl ismételten magányossá vált. Ezen kívül egyre erősbödő honvágy is gyötörte mind Erdély, a Mezőség, a havasok, mind pedig az anyaország felé. Amellett, hogy hamar kiderült, Románia területére továbbra sem teheti be a lábát, így Erdélybe nem juthat el, az anyaországtól is KO-val felérő pofont kapott. Magyar állampolgárságért való kérelmét mondvacsinált indokokkal csak egy évre, átmenetileg adták meg neki az akkor SZDSZ-es minisztériumban. Így még az sem adatott meg számára, hogy közel kilencven esztendősen elmondhassa: az anyaország papíron is visszafogadta őt. Talán ezek a súlyos csalódások vitték rá arra, hogy 1998. február 17-én hajnalban Asthor Park-i otthonában öngyilkosságot kövessen el.
A kitűnő író-költő életműve csodálatos regényekből, novellákból és költeményekből áll. Közülük roppant nehéz bármelyiket is kiemelni, ám mégis található néhány olyan, mely különös jelentőséggel bír. A funtineli boszorkányról érintőlegesen már szóltunk. A három kötetes mű – melyet sokan legfontosabb regényének tartanak – páratlanul mutatja be számunkra a havasokon élő emberek világát, érzelmeit, gondolatait. Az elsőre zordnak tűnő, nagyon szűkszavú, és többnyire tragikus életúttal rendelkező szereplők nagy részéről kiderül, hogy valójában érző, jóindulatú emberek. Ezen regényét különlegessé teszik a csodálatos tájleírások is, melyek más regényekben is rendre felbukkannak ugyan, ám legszebben és legbőségesebben ebben a három kötetben olvashatók. Természetábrázolásából kitűnik, hogy Wass Albert mennyire otthon volt a havasokban, mennyire jól ismerte a természeti környezetet benne a növényekkel és a korábban általa is előszeretettel vadászott vadakkal. Külön értéke a könyvnek, hogy valós tájakon játszódik, hiszen a Bisztra és a Galonya patak, a Szalárd-völgye, a települések – Disznajó, Déda, Gödemesterháza - a Kelemen-havasok és legpompásabb csúcsa, az Istenszéke, vagy éppen a középső kötet címadó hegyorma, a Komárnyik, mind-mind létező helyek, és ma is felkereshetőek a Felső-Maros-áttörés vidékén járva.
Az 1974-ben befejezett „Kard és kasza” című remekmű – amellett, hogy bátran vetekedhet a világirodalom leghíresebb családregényeivel – nemcsak a Wass-család közel ezer esztendős múltjáról nyújt lebilincselő áttekintést, de történészi szemmel nézve is számtalan érdekességet rejt. Ennek a regénynek köszönhető, hogy megismerhetjük a mára sajnálatosan elrománosodott Mezőség eredeti, még magyar többségű életét. Különösen érdekessé teszi a művet, hogy a Mezőség sorsát bizony párhuzamba állíthatjuk több, más egykori országrészünkkel is, amely egykoron virágzó magyar élettér volt, majd szép lassan a magyarság kisebbségbe került, és jövőképe ezzel párhuzamosan egyszersmind kilátástalanná is vált.
Az 1985-ben íródott „Hagyaték” című alkotása pedig minden csüggedő és aggódó magyar ember számára kötelező olvasmány lehet. Amellett, hogy hiteles levéltári adatok és saját tapasztalatok tükrében mutatja be a sokak által kinevetett, de a bizonyítékok szerint mégis létező táltosok cselekedeteit, olyan Isten-közeliség és végső soron egyfajta reménység árad a műből, melynek aktualitása napjainkban különös tartalommal is bír.
Költeményei közül talán a „Láthatatlan lobogó”, az „Üzenet haza”, a „Hontalanság hitvallása”, a „Bujdosó imája” és a „Dalol a honvágy” a legismertebb és legjobban szeretett, de korántsem szabad elfelejteni, hogy Wass Albert, mint poéta is roppant termékeny volt, hiszen versei három kötetet is megtöltöttek. Akárcsak regényeiből, verseiből is a hatalmas mérvű hazaszeretete, nemzetféltése tűnik ki elsőként. Istenbe vetett hite szintén kiviláglik műveiből, s ennek a kettőnek az elegye olyan költészetet eredményezett, melyből egyszerre tükröződik ki a magyar fájdalom, a magyar bánat, de a magyar bizalom és a magyar remény is.
Saját életét „Voltam” című önéletírásában így összegezte: „Életem egyetlen feladatának nemzetem megmentését tartottam. (…) Ennek az egyetlen célnak a szolgálatába állítottam az egész életemet. Az eredmény valami negyven könyv, melynek jó része egy nemzetközileg elismert és elfogadott világnyelven hirdeti nemzetünk múltját, erényeit, érdemeit és mindazt a gazságot, amit mindezekért cserébe a Nyugattól kapott. (…) Írónak rendelt az Úr, mégpedig abból a fajtából, akinek nem a szórakoztatás a feladata, nem is a világ szépségeinek dicsérete, hanem mindössze nemzetének szolgálata. Ezt tettem, ezt végeztem, jól-rosszul, legjobb tudásom szerint.”
Wass Albert máig aktuális üzenetei ott vannak verseiben, novelláiban és regényeiben egyaránt. Olvassuk őket, és segítségükkel töltődjünk fel magyarsággal, nemzetszeretettel, valamint egy Istenre alapozott, boldogabb magyar jövőbe vetett hittel!

Kovács Attila

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.