Készítője, Lacatusu úr, kifejti, hogy a három, többségében magyarok által lakott megyét fel kell számolni, és beolvasztani a környező megyékbe – például Szebenbe és Brassóba – azzal a céllal, hogy a magyar lakosság számaránya ne haladhassa meg az ötven százalékot az újonnan kialakítandó régióban. Szerepel továbbá a tanulmányban, hogy a két világháború között a román hatalom „elszékelyesített területnek” nevezte a Székelyföldet, amely megnevezés – Ioan Lacatusu szerint – teljesen helytálló, ugyanis a térség magyar lakosságának jelentős része valójában elmagyarosított román.

Próbáljuk meg elűzni az ilyenkor jogosan felbukkanó kisördögöt, és ne bolygassunk semmilyen kérdőjeles dolgot. Ne firtassuk például azt, hogy a sajátos hangzású névvel rendelkező Ioan Lacatusu úgy száz évvel ezelőtt, nagyapja vagy dédapja korában vajon nem Lakatos János néven élte volna-e még az életét? Engem bizony nem lepne meg, ha így lenne…

De mondom, tekintsünk el a gonoszkodástól és maradjunk a csupasz tényeknél. Azt talán még a dákoromán kontinuitás elméletének lelkes hívei is elismerik, hogy régen, ha egy nép letelepedett valahol, egyik legelső építménye mindig a templom volt. Bármelyik erdélyi városban járunk is, láthatjuk, hogy az ott lévő magyar templom több száz éves, míg a sok esetben annak közelében álló hagymakupolás imaház legfeljebb negyven-ötven esztendős. Mindez önmagában is hűen tükrözi, hogy ki van jelen régebb óta ezen a földön. Emellett érdemes beruházni, és vásárolni egy kétnyelvű Székelyföld térképet. Aki így tesz, annak már rövid tanulmányozás után is kiviláglik, hogy a földrajzi nevek döntő hányada az eredeti magyar elnevezés fonetikus román átirata. Arról pedig jobb nem is beszélni, hogy valamennyi mai román város főterén - szinte már szánalmas unalmassággal – Vitéz Mihály szobra tekint reánk. Egész egyszerűen azért, mert rajta kívül nehéz más „román nemzeti hőst” találni, miközben Kolozsváron a házsongárdi temető bármely parcellájában tucatnyi, székelyföldről elszármazott magyar híresség síremléke előtt tiszteleghetünk.

Fölösleges is tovább folytatni a felsorolást, amely Székelyföld ősi, magyar mivoltát bizonyítja, annál is inkább, mert bizony van ennek a kérdésnek egy másik olvasata is. Mindenki által közismert tény, hogy a székelyek humora fergetegesen jó. Ám talán kevesebben tudják, hogy akkor érdemes csak igazán figyelni rájuk, ha komolyan beszélnek. Igaz, ezt nem olyan könnyű megtapasztalni, mert amíg a vendégszeretetükkel és a humorukkal mindenkit szívesen megajándékoznak, a legmélyebb gondolataikat, érzéseiket csak kevesekkel osztják meg!

Nekünk a családommal szerencsénk van. Vannak igaz barátaink Székelyföldön, akiknél szinte minden évben eltöltünk néhány napot. Ilyenkor mód nyílik a mély beszélgetésekre, kényesebb témák érintésére. Egy közös szilveszterezés során a hosszú, hargitai éjszakát végigbeszélgetve székely barátunk a világ legtermészetesebb hangján közölte, hogy ez a föld nem lesz román soha! Mielőtt bárki valamiféle mélyről előtörő, „sovénnacionalista” felhangokra gondolna, sietve szögezzük le: ilyesmiről szó sem volt. Nem holmi románellenesség, gyűlölet, vagy bármi egyéb mondatta ezt vele, hanem a tudat: őseik földje az övék, amelyhez mindig is ragaszkodni fognak!

Minden olyan „tanulmány” amely nem veszi figyelembe ezt a lényeges tényt – akármit mond is, és legyen bár a készítője egy roppant tudományos nevű szerveződés – tévúton jár, és csak torzó eredményt mutathat fel.

S ha már a székely humor szóba került, zárásként talán érdemes felidézni egy történetet, mely egy hangulatos székelyföldi kiskocsmában a fülem hallatára játszódott le. Egy anyaországi turista és egy székely atyafi beszélgetett a jóféle pálinka mellett, és az anyaországi megkérdezte a székelyt, hogy mennyire perfekt a román tudása. Nagy meglepetésre az atyafi kijelentette, hogy ő bizony tíz szónál többet nem tud a hivatalos államnyelvből. A turista jogos csodálkozására a székely klasszikus góbényelven csak ennyit felelt: „Miért kéne tudnom románul? A törökök es Magyarországon voltak százötven évig, oszt senki nem beszél már errefelé törökül…”

Kovács Attila

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.