Hírek : Kazinczy Lajos a zempléni vértanú |
Kazinczy Lajos a zempléni vértanú
2020.10.06. 07:59
Kazinczy Lajos: kegyelemből golyó általi halál
Az október 6-án kivégzett honvédtisztek és Batthyány Lajos halála után ugyanezen hónap 25. napján tovább nőtt a megtorlás keretén belül elhunytak száma. Az aradi áldozat ezúttal Kazinczy Lajos ezredes volt, az ismert író-költő, Kazinczy Ferenc fia, aki öt nappal ezt megelőzően töltötte be 29. életévét.
Október hatodikán minden évben az 1849-ben Aradon kivégzett szabadságharcosokról, valamint az ugyanekkor Pesten meggyilkolt Batthyány Lajosról, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökéről emlékezünk meg. Az aradi tizenhárom mellett azonban volt további három, ugyanitt, de más időben kivégzett honvédtiszt, valamint ismerünk egy vezérőrnagyot, aki a várbörtönben őrült meg és lelte halálát. Ormai Norbert és Kazinczy Lajos honvédezredesek, Ludwig Hauk alezredes, illetve Lenkey János neve talán nem olyan ismert, mint a másik tizenháromé, holott ők is a bosszúhadjárat elszenvedői voltak. A megtorló akciókat Julius Jacob von Haynau osztrák hadvezér irányította, tevékenységének következtében a kivégzettek száma a 150 főt is elérhette, a bebörtönzötteké pedig 1000-1200 körülire tehető.
a tizenhárom aradi vértanúról: Knézics Károly, Nagysándor József, Damjanich János, Aulich Lajos, Lahner György, Pöltenberg Ernő, gr. Leiningen Károly, Török Ignác, gr. Vécsey Károly, Kiss Ernő, Schweidel József, Dessewffy Arisztid és
Kazinczy Lajos, a Zemplén megyéből, Széphalomról származó fiatalember a katonai iskola elvégzése után hosszú évekig szolgált a 9. huszárezredben, ahonnan személyes okokból, főhadnagyként lépett ki. 1848-ban csatlakozott az alakuló honvédséghez, ahol előbb főhadnagyi, majd századosi rangot szerzett, a szabadságharc első ütközetei közül mind a pákozdi, mind a schwechati csatában részt vett. Később alezredesként, majd a tavaszi hadjáratban Klapka György mellett dandárparancsnokként igyekezett tenni a magyar sikerekért, végül májusban már ezredesként irányította a komáromi várőrség egy részét.
Kazinczy Lajos, aki csapatai felett augusztusban már Erdélyben ügyelt, a hónap végén tette le a fegyvert az oroszok előtt, akik azonban hamar átadták őt a császáriaknak. Szeptember elején szállították Aradra, majd pár nappal az aradi tizenhárom kivégzése előtt hallgatták ki először. Többször is kérte, ügye kivizsgálásánál vegyék figyelembe, hogy nem volt sem tábornok, sem hadtestparancsnok, illetve ez utóbbi tisztséget csupán egy napig viselte, amikor is Zsibónál letette a fegyvert.
Érvei nem hatották meg a hadbírót és a haditörvényszéket, előbbi úgy döntött, hogy Kazinczy indokai csak kegyelmi úton érvényesíthetőek, ezért javasolta, hogy teljes vagyonelkobzásra, valamint lőpor és golyó általi kivégzésre ítéljék - utóbbi testület egyhangúan fogadta el ezt. Az ítélet ellen Haynaunak sem volt kifogása. Kazinczy Lajos október 24-én értesült róla, hogy mi vár rá, másnap reggel hét órakor az aradi vár árkában agyonlőtték. Meghalt a tizenötödik aradi vértanú is.
Forrás: multkor.hu
|