1947. szeptember 12-én született a Zemplén megyei (bodrogközi) Dámóc községben. A középiskolát Sárospatakon végezte, érettségi után a Felsőfokú Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakiskolában szerzett áruforgalmi szaktechnikus képesítést. Pályája első szakaszában a néprajz és a helytörténet iránti érdeklődése a honismereti mozgalomban bontakozott ki. Sűrűn változó kereskedelmi munkahelyei mellett önkéntes gyűjtőként kutatta a Bodrogköz hagyományos népi kultúráját, és képezte magát szakavatott terepi kutatóvá, néprajzi gyűjtővé. A magas színvonalon elkészített honismereti-néprajzi pályamunkák mellett 1981-től kisebb publikációi is megjelentek, és a néprajzi tárgygyűjtés módszerét is elsajátította.

1987-ben felvételt nyert a szerencsi Zempléni Múzeum vezetői állásába, ahol autodidakta módon szerzett ismereteit szakszerűen kamatoztatta. Újra rendezte az állandó képes levelezőlap kiállítást, folyamatosan rendezett időszaki tárlatokat nemcsak a múzeumban, hanem a környező iskolákban is. A legjelentősebb hazai képeslap-gyűjteményből Szlovákiában és Németországban is utaztatott kiállításokat. 1992-ben megszervezte és sikeresen lebonyolította a Zempléni Múzeum szerencsi Rákóczi Várba történő átköltöztetését, és ott új állandó kiállítást rendezett.

1996-ban került a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság központi intézményébe, a miskolci Herman Ottó Múzeumba. A néprajzi osztály muzeológus munkatársa lett, akkor már levelező képzésben végezte a néprajz szakot a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 1998-ban szerezte meg etnográfus diplomáját, és vált    professzionális muzeológussá. 2008-as nyugdíjba vonulásáig főként a múzeum tudományos területén dolgozott, rendszeresen végzett terepmunkát, kutatott és publikált, gyarapította, leltározta és revideálta a néprajzi gyűjteményt.

Terepe a szülőföldje volt: a Bodrogköz népi táplálkozása, népi gazdálkodása, kiemelten pedig a hagyományos textilkultúra tárgyi világa foglalkoztatta. Szélesebb értelemben vett művelődéstörténeti érdeklődése fókuszában is a zempléni tájak álltak. Írt a ’Sennyey család történetéről, református egyház- és iskolatörténeti témákról, a Bodrogköz számos településének helytörténeti vonatkozásairól, a bodrogközi ruszinokról. Összesen mintegy 90 tanulmánya, könyvfejezete, közleménye, tudományos és ismeretterjesztő cikke jelent meg. Írásait leggyakrabban a Herman Ottó Múzeum Közleményei és Évkönyve, a Szülőföldünk, a Honismeret, a Széphalom periodikákban közölte, de jelent meg tanulmánya az Agrártörténeti Szemlében is. Elkötelezett híve volt a kettészakított Bodrogköz szellemi egyesítésének, rendszeres szerzője volt a felvidéki magyarság kulturális folyóiratainak is (Zempléni Szó, Régió, Visszhang, Bodrogköz és Ung-vidék Kalendáriuma).

Siska József a néprajzos muzeológusok azon nemzedékéhez tartozott, akik a szülőföldjük iránti személyes érdeklődést formálták pályájuk során tudományos és ismeretterjesztő munkává. Az önkéntes néprajzi gyűjtőből lett etnográfus látásmódja, terep- és emberismerete, a tárgyakhoz való közvetlen viszonya, a lokális keretekhez való hűsége jellemezte pályafutását. Fanyar humorával, olykor ironikus megnyilvánulásaival, kissé zárkózottnak látszó egyéni stílusával örökre emlékezetes alakja marad a hajdani megyei múzeumi hálózat munkahelyi közösségének. Munkássága előtt fejet hajtunk, emlékét megőrizzük!

Forrás:https://hermuz.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.