Bárdossy László (Szombathely, 1890. december 10 – Budapest, 1946. január 10.): diplomata, politikus, magyar miniszterelnök.

Rendkívül tehetséges, művelt embernek tartották, jelentős társadalomtudományi képzettséggel és külföldi tapasztalatokkal rendelkezett.

Világnézetét tekintve nem volt nemzetiszocialista, miniszterelnökségének idején, illetve az előtt sem látszott különösebben lelkesedni a német eszmékért, ám ugyanakkor aktív németbarát politikát folyatott. Kortársaival, Gömbös Gyulával vagy Imrédy Bélával ellentétben nem foglalkozott a magyar nemzeti ideológiával.

Jogot tanult Budapesten, Berlinben és Párizsban. Jogi doktori oklevelét 1912-ben szerezte a a budapesti tudományegyetemen.

1918-tól miniszteri segédtitkár, 1921-től pedig miniszteri titkár volt. 1922-ben került a Külügyminisztérium sajtóosztályára, amelynek 1924-ben kinevezett vezetője lett.

1926-ban lett miniszteri tanácsos, 1930-tól a londoni követség tanácsosa. Carlile Aylmer Macartney angol történész azt írta Bárdossyról, hogy a magyar politika legjobb embere volt Londonban, aki a legtöbb szimpátiát szerezte Magyarországnak. 1934-ben lesz Magyarország bukaresti nagykövete, ahol nagy tudása és korrekt viselkedése miatt a románok is tisztelettel és elismeréssel kezelték.

1941. február 4-én lépett a betegségben elhunyt gróf Csáky István örökébe mint külügyminiszter. Április 3-án, gróf Teleki Pál öngyilkosságát követően Horthy Miklós kormányzó miniszterelnökké nevezte ki, valamint a külügyminiszteri tárcát is megtartotta.

Miniszterelnöksége

Engedve a német nyomásnak, Bácskába küldte a magyar csapatokat, amikor a német hadtestek Olaszországot segíteni a Balkánra vonultak.

Júniusban terjesztette be a parlamentben a „harmadik zsidótörvény” javaslatát, amelyet a parlament az 1941. évi XV. törvénycikként fogadott el. A törvény faji alapon határozta meg a „zsidó” fogalmát, megtiltotta a zsidók és nem zsidók házasságát és házasságon kívüli nemi érintkezését, melyet „fajgyalázás”-nak minősített; és bevezette a házasság előtti kötelező orvosi vizsgálatot.

1941. június 27-én, egy nappal a kassai bombázás után, melynek körülményei máig vitatottak, kormánya élén hadat üzent a Szovjetuniónak. A háborúban való magyar részvétel kérdésében kezdetben szemben állt Werth Henrikkel, a honvéd vezérkar főnökével, Bartha Károly honvédelmi miniszterrel és Horthy Miklós kormányzóval, ám a kassai bombázások után végül maga is javasolta a hadiállapot bejelentését.

1941. december 11-én, Horthy Miklós kormányzó távollétében és a Minisztertanács hozzájárulása nélkül, német és olasz nyomásra bejelentette, hogy Magyarország hadiállapotban lévőnek tekinti magát az Egyesült Államokkal.

1942. januárjában kormánya a kellő felhatalmazásokat megszerezve, német kérésre hozzájárult a 2. magyar hadsereg felállításához és kiküldéséhez a keleti frontra, ezenkívül engedélyezte húszezer magyarországi német besorozását a Waffen-SS-be.

A Szovjetunióba kiküldött magyar egységek veresége után, 1942. március 7-én Horthy kívánságára lemondott a miniszterelnökségről. Helyére a kormányzó Kállay Miklóst nevezte ki.

[szerkesztés] Élete 1945-ig

1943-ban könyvet jelentetett meg „Magyar politika a mohácsi vész után” címmel. Az Egyesült Keresztény Nemzeti Liga elnöke lett.

1944 májusában Szombathely országgyűlési képviselővé választotta. Októberben részt vett a Törvényhozók Nemzeti Szövetségének megalakításában, melynek egyik vezetője lett.

1945 elején Bajorországban telepedett le. Április 25-én beutazási vízumot kapott Svájcba. Itt egy vidéki gyűjtőtáborba került, ám diplomata útlevelére tekintettel szabad mozgást követelt magának és családjának, így ügye az igazságügyi és rendőrségi miniszterhez került. Május 4-én visszatoloncolták Németországba, ahol a megszálló amerikaiak letartóztatták, és október 3-án másokkal együtt Budapestre szállították.

[szerkesztés] Népbírósági pere

A háború után felállított népbíróság Imrédy Bélával együtt tartotta perét. Tárgyalása során, mely jogi hibáktól sem volt mentes, hűvös és fegyelmezett magatartást tanúsított, hatalmas történelmi és jogismeret birtokában érvelt és fogalmazott. Mind műveltségében, mind nyelvtudásában, helyenként jogi ismereteivel messze felülmúlta bíráit.

Az ellene felhozott vádpontok:

• az 1941. áprilisi délvidéki bevonulás
• az 1941. júniusi hadüzenet a Szovjetunió ellen
• az 1941. decemberi hadüzenet az Egyesült Államoknak
• a miniszterelnöksége után a különböző jobboldali mozgalmakban betöltött szerepe

A tárgyalásán hosszas vita folyt a hadüzenet, a hadiállapot és hadban állás fogalmáról, ami a mai napig is a nemzetközi jogászok vitáinak tárgya. A tárgyalás során úriember módján viselkedett az őt gyalázó, ordítozó, trágárkodó hallgatóság dacára is. Ezzel együtt háborús bűnös volt, rengeteg ártatlan ember halálát okozva.

A népbíróság bűnösnek találta. Kötél általi halálra ítélték, az ítéletet kegyelemből golyó általi halálra módosították. Az ítéletet 1946. január 10-én végrehajtották a Markó utcai fegyház (ma: Fővárosi büntetés-végrehajtási Intézet udvarán.

Halála előtt azt kiáltotta: „Uram, szabadítsd meg az országot ezektől a banditáktól!” Ez váltotta ki, hogy a terror idején a kivégzések ideje alatt gépeket és hangszórókat működtettek, hogy ne hallja senki a kivégzendők esetleges utolsó szavait.

A népbíróságokon háborús bűnökkel vádoltak közül az ő szerepe és felelőssége osztotta meg leginkább a magyar közvéleményt.

Bárdossy személyéről és tetteiről kivégzése óta folyik a vita. Egyesek, többek közt Schmidt Mária történész ugyanis az 1945 utáni első kirakatper áldozatát látják benne. A MIÉP 2001-ben a Legfőbb Ügyészségnél perújrafelvételt kezdeményezett ügyében. Mások minden kétséget kizárólag megállapították hogy az egyik legnagyobb magyar háborús bűnös volt, és a mostani szerecsenmosdatási kísérletek igen sajnálatos módon árnyat vetnek a mai magyar társadalom bizonyos köreire is.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.