Jó volna, ha véget érne a magyarság babiloni fogsága és osztozhatnánk a zsoltáros örömében. Mi azonban még a könnyhullatásnál tartunk és abban sem lehetünk biztosak, hogy mindig és mindenütt, ahol kellene, fejet hajthatunk azok előtt a hőseink előtt, akik a mi jelenünkért, jövendőnkért és becsületünkért az életükkel fizettek. Szeretnénk, ha lenne központi emlékhelye a II. világháborúban elesetteknek, katonáknak, gulágra hurcoltaknak, hadifoglyoknak, polgári áldozatoknak, áttelepítetteknek, kitelepítetteknek, disszidálásra kényszerítetteknek, politikai üldözötteknek, egzisztenciálisan tönkretetteknek, a magyarságuk miatt hátratételt szenvedőknek. Kérdezzük, hogy miért nincs, hiszen közel 3 millió honfitársunkat érintették ezek az atrocitások. Ugyanakkor nem szeretjük azt, hogy a Kossuth és Petőfi népének szabadságáról elnevezett téren éppen azoknak az emlékműve áll, akik az előbb felsoroltak életét, jövőjét, becsületét elvették.

Isten kegyelméből, most leróhatjuk kegyeletünket azok előtt, akik a főváros védelmében áldozták életüket. Az ő vérük nem a hódítók, leigázók, rablók vére, hanem magyar vér, azoké, akik hazájukat, otthonukat, családjukat – és az egész nyugati világot - védték a vörös veszedelemtől, amibe azután itt a magyarság egyharmada csaknem belepusztult. A diktatúra fél évszázada alatt ránk hordott szennyből az ő vérük és sorstársaik vére moshat tisztára minket. A magvetés, melyet ők vetettek, nem volt hiábavaló: maradék életünknek és becsületünknek az ő hősi haláluk az ára. Annak a nemzedéknek a magvetése, melyet még egy Tisza István, egy Horthy Miklós vagy Teleki Pál, Bethlen István képviselt és vezetett, az akkor egyetlen járható úton.

A kiontott magyar vér a magyar nemzet megmaradásának, erősödésének a kötőszövete, jogunk a szebb magyar jövő reménységére. Vannak azonban, akik nem szeretnék, hogy nemzetünk hőseiben szemlélhesse önmagát; nem akarják, hogy magyarként érezzünk, öntudatosodjunk, mert ezt csupán más etnikumok kiváltságának tartják fenn. Azt szeretnék elérni, hogy ne legyen erőnk, ne legyen jogunk, lehetőségünk magyarként élni a magyar hazában, s ezért veszik el – ha hagyjuk – nemzeti szimbólumainkat is. A Turult főként, mert azt üzeni, hogy „lesz még magyar nyár”, s mivel szeretnék eltüntetni, rásegítenek erre, elhallgatással, gyalázkodással, történelemhamisítással, gyakorlatilag minden eszközzel, ami a kezükbe akad.

Mi azonban kegyelettel gondolunk azokra a véreinkre, hőseinkre, akik a letiport magyar életet ezer szép halállal tudták megváltani, mert a becsületet választották. Mi itt nem a faragott kő, a műalkotás tiszteletére gyűltünk össze, hanem azt a nemzeti jelképet becsüljük meg, amit lelkünk legmélyén amúgy is hordunk, s amely mellett akkor is, sőt, annál jobban kiállunk, ha el akarják venni tőlünk, s amelynek jegyében emlékezésünkkel a lelki nemesség vitézeivé és lovagjaivá avatjuk a főváros védelmében elesett honvédeinket, akik erkölcsi magatartásból példát adtak minden európai nemzet számára.

A bibliai szó emlékeztet: ha a hősök vére tisztára moshat, mennyivel inkább teszi ezt egyszerre személyesen és egyetemesen Jézus Krisztus vére, megtisztítva, megigazítva, megtérítve minden bűnünkből. Kereszthalál nélkül nincs feltámadás, de Aki meghalt és feltámadt érettünk, megajándékozhat kegyelméből a magyar feltámadással is. Az emlékezésünk üzeni: - emelkedjünk a korszellem fölé, mely ugyanolyan visszataszító agresszivitással erőszakolja ránk a maga neoliberális gondolkodását, mint korábban a leninizmusát, ateizmusát, kommunizmusát! Mi azért emelkedjünk felül ezen és álljunk Krisztus Jézus mellé hittel – mindenki a maga keresztyén felekezetében – és összefogva, együtt utasítsuk vissza a magyargyűlöletnek, a nemzetgyalázásnak, a népirtásig menő ország-rontásnak minden formáját, mert ígéretünk van arra, hogy „akik könnyhullatással vetnek, vigadozással aratnak majd.” Ezért imádkozzunk: Mennyei Atyánk a Jézus Krisztus által! Hálát adunk neked a hazaszeretet eleven példáiért, a mindenkori magyar hősiességért, valamennyi magyarságát vállaló honfitársunkért a Kárpát-medencében. Köszönjük, hogy kegyelmedből emlékezhetünk és emlékeztethetünk. Kérünk, hogy legyél irgalmas krisztusi, magyar népedhez; engedd, hogy hozzád térjünk és te megtarthass bennünket. Add, hogy akik könnyhullatással emlékeztek, megtalálják vigasztalásukat, békességüket, Istennél, Jézus Krisztusban. Őérte kérünk, hallgass meg és fogadj el bennünket! Úgy legyen!

Vegyétek Isten áldását: „A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek! Ámen!”

Buda, 2008. augusztus 17.     Kiss  Endre  József

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.