Se erődítményt, se felvonóhidat, se őröket ne keressen, aki meglátogatja a templomosokat óbudai székházukban – olvashatjuk magazinunk október 27-i számában. Fáy Zoltán abból az alkalomból szentelt írást Krisztus mai katonáinak, hogy a Vatikán nemrég – egy 2001-ben megtalált egykorú perirat tanúsága alapján – hivatalosan rehabilitálta az 1300-as évek elején perbe fogott és az inkvizíció által mindenüktől megfosztott templáriusokat. A középkor históriájának egyik legismertebb és a legtitokzatosabbnak tartott szervezetéről viszonylag sok érdekességet olvashattunk már a francia Maurice Druon népszerű történelmi regényeitől a lovagoknak tulajdonított misztikus ténykedések ponyvaszintű feldolgozásáig. A keresztes lovagrend valóságos szerepéről és történetéről azonban tudományos igényű, hiteles forrásokra támaszkodó, helytálló és színvonalas szakmunka nem sok készült. Amit e lovagrendnek magyar földön a XII. század közepétől két évszázadig játszott szerepéről tudhatunk, csak néhány karcsú könyv, folyóiratban megjelent tanulmány, összefoglaló munkák egy-egy fejezete tartalmazza. A legutóbbi, tudományosan is helytálló népszerű történelemkönyv (Zombori István: Lovagok és lovagrendek, Bp., 1988) mindössze három oldalt szentelt a templomosoknak, mégis szinte minden fontos ismeretünkről szó esik benne, beleértve az építészettörténetből vett, hitelt érdemlő emlékeket és vonatkozásokat. A hazai forrásokból a szerző által idézett Pesty Frigyesnek az Akadémiai Értesítő 1861. évi 2. számában közölt tanulmánya, illetve a Reiszig Ede által a Jeruzsálemi Szent János Lovagrend hazai történetéről 1925 és 1928 között publikált munkája óta nem sok új látott napvilágot a Kárpátoktól az Al-Dunáig. E röpke összefoglalás is csupán az elmúlt évtizedek régészeti és építészettörténeti kutatásainak szaklapokban hozzáférhető adataira, illetve a terepvizsgálódások vélt vagy valós eredményeire támaszkodik.
A templomos rend históriája a kezdetektől szinte egy szálon fut a johannita – ispotályos – lovagokéval. Mindkét szerzet a Közel-Keleten született a keresztes háborúk vérében és tüzében a XI. és XII. század fordulóján. 1096-tól sorozatban indították hadjárataikat az európai uralkodók a Szentföld felszabadítására és a muzulmánok távol tartására, azonban ekkor már régóta folyt az egyéni és csoportos zarándoklat a kontinensről Jézus születésének, életének és halálának színhelyére. Jeruzsálemben a bencés barátok rendezték be és működtették az első vendégházat. A hospital – amelyből a spital, ispita, ispotály és istápol szó, valamint a szálloda (hotel) és a kórház intézménye ered – kápolnáját a Krisztust megkeresztelő Szent János tiszteletére szentelték, és amikor a hadsereg fővezére, Bouillon Gottfried 1099-ben bőkezűen megjutalmazta a betegápolókat, azok János nevében szerveztek újabb szerzetesrendet. A johannitáknak telekszomszédaik és szolgáltató kollégáik voltak a templomosok, akik Salamon király jeruzsálemi templomáról kapták a nevüket, ahol a zarándokházukat alapították. Mindkét szerzet Krisztus szegényei és a jámbor utasok oltalmára alakult, szervezetük, reguláik, öltözékük, jelképeik formailag és lényegileg szinte ugyanazok voltak, és mindkét rend tagjai fegyverrel óvták magukat és védenceiket. Amikor a templomosok is megkapták működési engedélyüket a pápától (1128), már mindkét társaság hálózata javában épült Európa-szerte.

E párhuzamosságot jól szemlélteti a johanniták és a templomosok magyarországi letelepedése és elterjedése. Az utóbbiak 1136-tól – Robert de Craon nagymestersége alatt – pár év alatt európai nagyhatalommá váltak, úgyhogy amikor II. Géza magyar király (1141–1162) Esztergomban, Székesfehérváron és Budán területet s mellé jövedelmező birtokokat, malmokat, réveket stb. adományozott a János vitézeknek, hasonló figyelmessége aligha kerülhette el a templomos lovagokat. Az 1150 táján az esztergomi piactér közelében megalapított Szent István király konvent, a Szent Kereszt, Szentlélek és Szent János (később Szent Erzsébet) titulusú ispotályok és rendházak itt és mindenütt az országban – Buda-Felhévízen és -Alhévízen, a fehérvári Sziget városrészben, Csurgón, Pöstyénben, a Vág völgyében, Sárosban és az erdélyi Tordán – jól ismert fürdők, termál- és gyógyvízforrások mellett létesültek. Géza királyt mint a rend tagját a johanniták fehérvári konventjében temették el, a lovagok szponzorálását özvegye, Fruzsina (Eufrozina) királyné buzgón folytatta.
II. András király (1205–1235) uralkodása idején aranykorukat élték a magyarországi keresztesek. András 1217-ben maga is hadjáratot vezetett a Szentföldre, ami bár szerény katonai sikert, de igen jelentős kulturális és művelődéstörténeti nyereséget hozott. A XIII. századi magyar építészet kutatásában nem nyert elég nagy teret, hogy a király kíséretében százával fordultak meg a Szentföldön magyar főrendek, zászlósurak, egyházi és világi személyiségek, nagybirtokosok, kegyuraságok, különböző rendű és rangú szerzetesek, akiknek megrázó lelki élményekben volt részük a szakrális művészetek, elsősorban az építészet láttán. Nem csoda hát, hogy a zarándoklat célpontja, a jeruzsálemi szent sír fölé emelt centrális templom mintájára az 1200-as évek derekán sorra épültek országszerte a kör alaprajzú, szimmetrikus szerkesztésű és boltozatú emlékkápolnák, finom téglaarchitektúrájú, belső karéjos, ülőfülkés rotundák. A bodrogközi Karcsa, az Ung vidéki Gerény, a Szeged közelében található Kiszombor hatkaréjos, kupolás körtemplomai; Zalában a kallósdi és szentpáli, az Őrvidéken a nagytótlaki; a jáki és pápoci, északon a kisbényi, süvétei, szalonnai – téglából épült, gyakran emeletes, rejteklépcsős – kerek templomok mindegyikén a Szent Sír-kápolna térélménye, bizáncias művészeti és technikai hatása mutatkozik meg. Több említett helynek bizonyíthatóan köze volt a lovagrendekhez, feudumként vagy az alapító személy kegyurasága révén.

A hiteles helyként működő, királyi és más oklevelek „köteles” példányait irattárukban őrző johannita és templomos klastromok szerepét az ország életében jól szemléltetik a tatárjárás körüli évek politikai eseményei. 1231 márciusában II. András kiadta új dekrétumát az 1222. évi Aranybulla törvényeinek megerősítéséül. A felsorolt pontok alapján rájuk fért a „megerősítés”. A 4. és 5. cikkely kimondta: bírói ítélet nélkül senki sem fogható el és nem büntethető; kárpótlás jár azoknak, akiket 1222 óta bírói ítélet nélkül fosztottak meg birtokaiktól. A 15. cikkely megszabta a hadkötelezettséget. A 23. és 32. cikkely a letelepedésüktől tette függővé a külföldiek tisztségviselését, és nem engedte, hogy birtokadományban részesüljenek. A 31. cikkely megtiltotta a zsidók és izmaeliták hivatalviselését. A 34. cikkely elkülönítette egymástól a királyi és ispáni jövedelmeket.
A király fiaival, Béla és Kálmán herceggel együtt az ispotályos lovagok színe előtt tett esküt a törvények megtartására. II. András két évvel később, 1233. augusztus 20-án a beregi erdőben a pápa legátusa előtt, kiközösítés terhe mellett megismételte ígéretét. A megújított egyezmény betűje szerint a zsidókat és izmaelitákat immár jellel különböztették meg, kivonták uralmuk alól a keresztény rabszolgákat, és megszüntették együtt lakásukat a keresztényekkel. Rendezték a sójövedéki ügyeket, a járandóságokat és jövedelmeket, az egyházi kárpótlásokat, az egyházi bíráskodás illetékességét hitbeli és házassági ügyekben, a birtokperek kivételével, amelyek továbbra is a király kezében maradtak. II. András három hétre rá, 1233. szeptember 11-én a johanniták esztergom-szentkirályi rendházában másodszor kényszerült szent fogadalommal megerősíteni a beregi egyezményt.
IX. Gergely pápa 1325. július elsején szentté avatta Erzsébetet, András és Gertrúd leányát. A karitatív lelkületű Árpád-házi szent német és magyar földön egyaránt a lovagok kedvelt patrocíniuma lett, a tatárjárás körüli esztendőkben ispotályokat szenteltek a tiszteletére. 1244-ben tekintélyes, kéttornyú téglatemplomot építettek Szent Erzsébet emlékére a Nagyszombat közelében lévő Kápolnán. 1241. április 11-én Muhi község határában András fia, IV. Béla és a keresztesek vérrel pecsételték meg szövetségüket. A király elfogására törő tatárok rohamát a johannita és templomos vitézek a testükkel fogták fel. Tizenhat János-rendi és nyolc templárius adta életét az uralkodóért – köztük az utóbbiak nagymestere, Rembaldus de Carumb –, mások önfeláldozóan kimentették Bélát a Sajó menti ütközetből, majd fedezték hosszú menekülését a Felvidéken és a Dunántúl nyugati peremén egészen a dalmáciai Trau, illetve Klissza keresztes váráig. Hűségük és bátorságuk jutalma sem maradt el: egy sor Vág-völgyi és dunántúli birtokot kaptak IV. Bélától, 1247-ben a király átadta a lovagoknak a Szörényi bánságot – gyakorlatilag az egész Délvidéket –, 1253-ban az ispotályosokra bízta a legfontosabb nyugati határvárak – Pozsony, Sopron, Moson, Dévény, Vasvár, Sárvár stb.– védelmét.
A johanniták és a templomosok párhuzamos történetének a francia földön lejátszódott dráma vetett véget. 1307-től koncepciós per zajlott Párizsban – V. Kelemen pápa „rendezésében”, a szent inkvizíció közreműködésével, a főszerepben Szép Fülöp királlyal –, amelynek fináléjában a máglyán elhamvadt Molay Jakab nagymesterrel együtt a templárius rend is megsemmisült. Az 1312 tavaszán megtartott vienne-i zsinat előre döntött a templomosok anyagi örökségéről, miszerint az legyen felerészben a johannitáké, felerészben a királyi kincstáré. Magyarországra legyengülve értek el a párizsi ítélet hullámai. A kontinens legkeletibb keresztény királyságát még Róma is bajosan tudta kordában tartani, nemhogy a francia udvar. A két lovagrend fizikai, lelki és politikai közelségét bizonyítja, hogy a magyarországi templomos ingatlanok vagy spontán átkerültek a johannitákhoz, vagy – a kontinensen egyedüli módon – még sokáig a „megszűntek” kezén maradtak. 1312-ben a rozgonyi ütközetben a templomosok Károly Róbert oldalán küzdöttek a trónkövetelő Amadé fiak ellen, a magyar királynak tehát sem oka, sem érdeke nem volt ellenük fordulni.
Lássuk ezek után a történelmi ország területén bizonyosan vagy feltehetően a templomos vitézek működéséhez köthető építészeti emlékeket. Első rendházuk a somogyi Csurgón volt, amelyről egy 1163-ban kelt birtoklevél tanúskodik. A hatalmas nyolcszögletű, téglatornyos román kori templom mellett ott találjuk a Szűz Mária nevét viselő forráskutat. A templomosok főleg a Dunántúlon és Szlavóniában építették erődített mansióikat. Fehérvári konventjük – mint birtokaik és rendházaik sok helyütt – szomszédos volt a johannitákéval, és hogy egyenrangúak voltak velük, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1222. évben meghozott törvények egyik példányát – az Aranybulla 31. cikkelye szerint – a kancellária, a pápa és az ispotályosok levéltára mellett az ottani templomosoknál is el kellett helyezni. Az említett királyi városokon kívül Pozsonyban és Győrött volt klastromuk a vörös barátoknak – akiknek fehér köpönyegére piros anyagból szabott keresztet varrtak, szemben a szintén vörös barátoknak nevezett johannitákkal, akiknek rőt köpenyére varrták a fehér lovagkeresztet.
Egy 1293-ban készült jegyzék alapján – Pesty Frigyes nyomán – a zalai Újudvaron, a somogyi Belegen, Szentmártonban, Okriszentlőrincen, a tolnai Szokolyban, a Dráván túli Bélaváron, Glogovnicán, Bozsjakovinán, Dubicán és Gorán, valamint a dunántúli Bőn, Nekcsén, Novákiban és Keresztényben voltak templomos birtokok. Közülük Újudvaron került elő 1930-ban egy román kori kőkeresztes timpanondísz, majd az 1980-as években a templom alapfala. A borsodi Martonyi határában lévő, később pálos rendi templomromban a lovagok XIII. századi Szent Márton-klastromát sejtik; északabbra a Salvátor és Mária gyógyforrásairól híres Szinyelipóc fölötti Mersevárat tartja a hagyomány a templáriusok fészkének. A lengyel határon található Gáboltó vénei nagy ünnepkor máig keresztes kámzsában járnak processziót a barátok (Cruciferi de Gibolt) gótikus temploma körül. Szintén Sáros vármegyében Komlóskeresztes régi temploma a templomosoké lehetett – írta Divald Kornél az előző századelőn. A Tátra szepességi lábánál fekvő Lándok kicsiny román stílusú Szent Miklós-egyházát 1293-ban Rikolf mester alapította lovagjainak, Hunfalván a XIII. századi ikerablakos tornyú templom a szent sír keresztes lovagjai számára épült 1232 körül.
Nyitra környékén, az Apátkoloshoz tartozó erdőben a templomosok klastromának és templomának romjait írja le a Borovszky Samu-féle vármegye-monográfia; Galgóc közelében a rend XIII. századi birtokai – Kolos, Rakovica, Kovarc, Báb és Pöstyén – sorakoznak. A híres Vág-parti fürdőhely, Pöstyén szigetén a XIX. század végén még láthatók voltak a lovagok különös téglaépítményének faragott kő részletei, misztikus jelképei és figurái. A kápolna Y alaprajzú szentélye egyedülálló a magyar emlékanyagban. Nem messzi tőle, Maniga községben Szűz Mária titulusú, szintén téglából épült kora gótikus templom található keresztes birtokon. Szentélye fölött, a padlástér falában íves fülkéket alakítottak ki. A Vág felső völgyében – a lengyel sóimport útvonala mentén – több templomos emléket is találunk. A lovagok központja a hagyomány szerint Liptószentmárián volt. Mednyánszky Alajos 1825. évi utazásakor leírta a roppant Mnich (Barát) hegyet, Liptó fölé kimagasló templomával. „Valóban volt itt egy kolostor – írja a báró –, csupán az alapjai maradtak meg, mégis egyike a legkülönösebbeknek a magyarországi monostorok közül, mivel okirattal bizonyítható, hogy a templomos lovagoké volt. A templomot Szent Márton nevére szentelték, és a rózsahegyi anyaegyházhoz tartozik. Az épület kicsi, jelentéktelen, építésmódja alapján igen régi, hajdan erős kőfal körítette.” Seliga Jakab szepesi kanonok, rózsahegyi plébános a gróf Herberstein család levéltárából származó irat alapján közölte Mednyánszkyval, hogy a Herbersteinek nemzetségéből származó Johann Gottfried, a templomos lovagok fővizitátora és praeceptora 1230-ban magyarországi szemleútján a Szentmárton melletti Mnich hegyén halt meg. Likavka vára szintén a rend birtoka volt, amint Borovszky könyvében Jókő, Znió, Temetvény és Illava lovagváráról olvasható, hogy a templomosok erődítményei voltak, utóbbi a híres Liptótepla, azaz Hőlak gyógyfürdő szomszédságában. A XII. században a templáriusoké volt a csallóközi Éberhard vízivára és a margitszigeti erőd is.

Liptószentmárton templomának szentélyfalán a kereszt alakú ablaknyílás hangsúlyozza az építmény urainak mivoltát. Kozák Károly régész (1922–1989) úttörő szorgalommal kutatta, gyűjtötte a középkori templomok, kolostorok hasonló részleteit, tanújeleit. A keleti oromzatokon látható kereszt alakú nyílások éppúgy a lovagrendek építményeire utalnak, mint a helyszínen talált, utóbb befalazott román kori és gótikus lovagkeresztes sírkövek. E jegyek a különleges alaprajzú és technikájú, ráutaló birtokú épületek esetében megerősíthetik a templomosok (és más lovagrendek) kapcsolatát a műemlékkel (Dévény, Szent Kereszt-templom, Vízkelet-Hegy, Abos-Kőszeg stb.).
A egyetlen, írott forrás szerint is a szentföldi keresztesekhez tartozó hiteles erdélyi helyről – helyszűke miatt – csak annyit, hogy az ótordai református templom legrégebbi, nyugati homlokzatának tökéletes arányú csúcsíves kapuzata, valamint a Bretagne-ban található Saint-Alban Szent Jakab-templomának nyugati portálja egymásnak mérnöki pontosságú, tökéletes hasonmásai. Mindkét templom az 1200-as évek végén készült a templomos rend által és szolgálatára. Végül egy jóval későbbi, érdekességként ide köthető epizódról emlékezzünk meg. A Balatontól északra található Szentantalfa község fölötti hegyoldalon messziről látható a XIII. században épült Szent Balázs-templom. Telkét a romos épülettel együtt 1926-ban – 12,5 millió koronáért – megvásárolta egy bizonyos báró Adolf Lanz von Liebenfels nevű osztrák állampolgár. Cisztercita szerzetesnek készült, majd 1907-ben a régi hagyományokon új templomos rendet alapított. Werfensteini várkastélyán húsz évig lengett a liliomos-lovagkeresztes zászló, a nácik előretörésével azonban jobbnak látta áthelyezni a székhelyét. Így került a Dunántúlra. A szőlőskertjében álló templomrom előterét, hajója egy részét befedte, lakhatóvá tette, naphosszat a környéket leste a toronyból. Felvett nevén, Lancz Györgyként 1945 tavaszáig, az oroszok megérkezéséig állt őrt birtokán, azután eltűnt.
Ő volt az utolsó „középkori” templomos lovag magyar földön.

Ludwig Emil, 2008. január 15.

Forrás: mno.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.