Radics Géza: Útban a magyarság teljes felszámolása felé |
Radics Géza |
2007.11.12. 15:55 |
"Olyan kis ország (Izrael) részéről, mint mi, ez szinte döbbenetes. Azt látom, hogy fölvásároljuk Manhattant, és fölvásároljuk Magyarországot, és fölvásároljuk Romániát, és fölvásároljuk Lengyelországot. S ahogy én látom, nincsenek problémáink. A tehetségünk, az összeköttetéseink és a dinamizmusunk jóvoltából szinte mindenhová eljutunk."
Simon Peresz Izrael elnöke
A fenti megjegyzés Izrael elnöke, Simon Peresz szájából hangzott el 2007. október 10-én a tel-avivi Hilton szállóban egy kereskedelmi összejövetelen, melyet a Máárív című izraeli héber nyelvű napilap közléséből fordított Hering József, volt izraeli katona. Peresz elnökúr azonban nem a teljes valóságnak megfelelően fogalmazott. Magyarországot ugyanis, lényegében már felvásárolták. Az egyetlen jelentős nemzeti tulajdon a magyar föld, aminek nagyobb része még - remélhetőleg - magyar tulajdonban van, de a jelenlegi kalózkormány azon dolgozik, hogy azt is idegenkézre játssza.
|
 |
Tiszaeszlár, 2007. november 1. |
Vajda Sándor |
2007.11.04. 16:14 |
Az idén volt a 125 évfordulója az eszlári parasztleány tragédiájának, s ez a történelem viharos évtizedeid nézve sajnos a magyar nép tragédiájának is bizonyult. Az idén immár negyedik alkalommal keresték fel síremlékét a MIÉP Karcsai Ifjúsági Tagozatának tagjai, hogy egy koszorúval és mécsessel emlékezzenek az „ófalui” lánykáról. Több könyvet és korabeli beszámolót is olvastunk már az eseményről, és a helyi emberekkel való beszélgetéseink során is számos részletet ismerhettünk meg a történtekről, de még mindig találkozunk olyanokkal, akik tudnak újat mondani számunkra. Így történt ez most is.
|
 |
Véres csütörtök Budapesten |
Orbán Éva |
2007.10.25. 18:05 |
Orbán Éva: Véres csütörtök Budapesten
Mi történt 1956. október 25-én?
25-én komoly harcok voltak többek között az Illatos úton, ahol a szovjet
rohamlövegekre tüzet nyitottak a felkelők. Harcok voltak a Jászai Mari téren
ahol szovjet és esztergomi erők többször csaptak össze a felkelőkkel, a Déli
vasúti összekötő hídnál, a Corvin köznél, a Tompa utcában, az Üllői úton, a
XVIII. kerületi pártbizottságnál, Soroksáron, Csepelen, Újpesten a rendőrség
épületénél.
|
 |
Előadás Gyöngyösön |
Vajda Sándor |
2007.10.08. 15:50 |
Szép számú érdeklődő előtt indult a MIÉP IT történelmi témával foglalkozó előadássorozata Gyöngyösön, a Kolping épületében. Az ország több városába tervezett előadássorozat első állomásának házigazdája Győri Imre Zoltán a gyöngyösi Ifjúsági Tagozat elnöke volt.
Az alkalomra meghívott előadó, vitéz Siklósi András a magyar sorskérdésekről beszélt áttekintvén a magyar történelem ókori, középkori eseményeit, és napjaink történéseit.
|
 |
1848. október 6. |
|
2007.10.08. 15:43 |
A október 6.-án,a nemzeti gyásznapon kegyelettel emlékezzünk a vértanúkra,
akik között a magyarokon kívül találhatunk szerbet, lengyelt, horvátot,
németet és osztrákot; gazdagot és szegényt egyaránt.
Ami közös bennük: a hosiesség, amellyel nemzeti függetlenségünkért és
szabadságunkért harcoltak.
Kivégzésük emléknapján a bitófa alatt elmondott utolsó mondataikkal
tisztelgek emléküknek.
|
 |
350 éve született a "kurucok királya" |
|
2007.10.02. 20:15 |
Thököly Imre (Késmárk, 1657. szeptember 25. – Nikomédia, 1705. szeptember 13.)
Kuruc hadvezér, Felső-Magyarország, majd Erdély fejedelme.
Dédapja még marhakereskedő, apja, Thököly István viszont már Árva és a Felvidék ura volt.
|
 |
190 éve született a Karcsai Templom című vers költője |
|
2007.10.02. 20:07 |
Vándor! Bodrogközön megállj,
A csendes Karcsa partinál.
Tompa Mihály
(Rimaszombat, 1817. szept. 28. - Hanva, 1868. júl. 30.) [költő, az MTA tagja]
Tompa Mihály a reformkor népi-nemzeti irányzatának költője egy csizmadia és cselédlány gyermekeként, a mai Szlovákiában található, Rimaszombaton látta meg a napvilágot. Gyermekkorában a Borsod vármegyei Igriciben nevelkedett apja szüleinél, ahol tanítója korán felismerte tehetségét.
|
 |
Meghívó! |
Vajda Sándor |
2007.09.27. 13:06 |
A Magyar Igazság és Élet Pártja Ifjúsági Tagozata
szeretettel hív minden kedves érdeklődőt Gyöngyösre, történelmi témájú előadás sorozatának első állomására 2007. október 6-án 17 órától tartandó előadás címe:
A magyar örökség visszaszerzése
Előadó: Siklósi András /Turul Szövetség/
|
 |
Magyar Örökség Díj Dsida Jenőnek és Buday Györgynek |
Frigyesy Ágnes |
2007.09.24. 20:44 |
Idén 48. alkalommal osztották ki a Magyar Örökség Díjakat 2007. szeptember
22-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Kitüntették
Dsida Jenő költőt, Buday György erdélyi származású fametszőt, Járai Zsigmond
közgazdászt, Bakay Kornél régészt, valamint a Toldy Ferenc Gimnáziumot, és a
Békéstarhos Énekiskolát, továbbá a magyar huszár példaértékű hősiességét.
|
 |
Tetszenének most forradalmat csinálni... |
B. Kántor János |
2007.09.11. 17:52 |
Turul, Árpád-sávos zászló, Szentkorona, István király...
Egy nemzet, nemzetté válás szimbólumai, mondhatnánk állomásai.
Bátran mondhattuk, gondolhattuk ezt, még a kommunista diktatúra éveiben is, hiszen a legvehemensebb despotáknak sem volt bátorsága nyíltan kikezdeni a magyarság szent jelképeit.
|
 |
A felvidéki magyarság kitelepítése óta 60 év telt el |
Geönczeöl Gyula |
2007.09.10. 15:41 |
A felvidéki magyarság kitelepítése óta 60 év telt el, Szlovákia mégsem tette jóvá a kitelepítéseket, a teljes jog- és vagyonmegfosztást - hangzott el a kitelepítettek és deportáltak 6. országos találkozóján Komáromban.
|
 |
És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják? |
|
2007.09.10. 15:33 |
Túrázásaink során, egyik szomszédos ország kis településében lévő
templom falánál induláshoz készülődtünk, amikor megállt mellettünk egy
fekete ruhás, fejkendős, hajlott hátú néni. Egészséget kívánt, majd megkérdezte honnan jöttünk.
Amikor válaszoltunk, ezt kérdezte:
/És Magyarország tényleg olyan szép, amilyennek mondják?/
|
 |
1972, München - a félelem olimpiája |
|
2007.09.06. 16:05 |
Sportszemmel nézve az 1972-es, müncheni olimpia a sztárokról szólt: Szawao Kato, Valerij Borzov, de mindenek előtt Mark Spitz egytől egyig világklasszis teljesítménnyel rukkoltak elő. Az olimpia azonban mégsem emiatt lett híres és hírhedt, hanem a terror légköréről, amely a játékok tizenegyedik napjától beárnyékolta a sport ünnepét.
|
 |
A kilábalás forgatókönyve |
Csurka István |
2007.09.05. 16:21 |
A mai magyar társadalom semmilyen tekintetben, úgyszólván nyomokban sem hasonlít a rendszerváltáskori társadalomra. A politikai rendszer, amelyik ezt a társadalmat becsapja és tönkreteszi, ugyanakkor lényegében véve ugyanolyan, mint amilyennek akkor az ellentétes, illetve rejtett vagy azóta kiderült aljas szándékokkal asztalhoz ült politikai elit, valódi felhatalmazás nélkül létrehozta.
|
 |
Elhatárolósdi |
Vajda Sándor |
2007.09.01. 12:19 |
Mostanában divat lett elhatárolódni másoktól, más eszméktől és szervezetektől. Ez a szemlélet tavaly ősszel kezdett erősödni, az „öszödi beszéd” hatására kirobbant tüntetéssorozat, valamint a durva rendőri beavatkozások kapcsán, már akkor sokan elhatárolódtak a másiktól. Emlékszünk még az anekdotára? Mely szerint:: a rendőrség elhatárolódik a rendőrségtől (Gergényi budapesti főkapitány, Ignácz István Pest megyei főkapitány), a kormány az önkormányzatoktól, az érdekegyeztetés az érdekektől, Baló György a feleségétől (Morvay Krisztina), az MLSZ a focitól, a baranyai cigányok Baranyától, Gyurcsány Ferenc a józan észtől...
|
 |
SZÁMVETÉS egy tanulságos összeállítás Horthy 17 évéről |
Arpad Cziko |
2007.09.01. 12:18 |
Tizenhét év. Ez a történelemben semmicske, apró idő néha megtelik nemzetpusztító tragédiákkal, mint egykor Mohácstól a török berendezkedéséig, de megtelhet nemzetet felemelő építkezéssel, mint máskor: az 1832-es reform-országgyűléstől a szabadságharcig eltelt több mint másfél évtized.
|
 |
Honfitársak! |
Kiss Endre József |
2007.08.29. 19:46 |
Közel két évtizede hazudik nekünk a kommunista diktatúrából magát átmentő, proletárból milliomos nagykapitalistává átvedlő politikai elit, hitegetve és kábítva a közvéleményünket az alapvető emberi jogok kiteljesedésének, a parlamentáris demokráciának, a jogállamiságnak, a nemzeti szabadságnak, a nyugati típusú fejlődésnek a mára illuzórikussá vált ígéreteivel. Ma már tudjuk, hogy az átmentett elit gátlástalanul föláldozta csoportérdekeinek a népünket, hazánkat, országunkat, nemzetünket.
|
 |
Visszatérnek az ötvenes évek? |
Vajda Sándor |
2007.08.21. 17:57 |
A Magyar Igazság és Élet Párjának Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ifjúsági Tagozata megdöbbenéssel értesült Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő fenyegetőzéséről. Mélyen elítéljük a „honatya” kirohanását, mellyel a választókörzetéhez tartozó települések polgármestereit fenyegette meg, hogy tönkre teszi azt a falut, vagy várost, mely átmeri venni az ajándékozott Árpád sávos zászlót.
|
 |
Ellenállás |
Csurka István |
2007.08.15. 08:55 |
Azt a technikát, amellyel most dolgozik a kormány, 1882-83-ban dolgozta ki a magyar és a nemzetközi zsidóság. Akkor, 1882. április elsején, örökre eltűnt Solymosi Eszter 14 éves szolgálólány, akinek utolsó útja a zsinagóga előtt vezetett el, ahová a beismerő vallomások szerint is behívták, és az ott sakterválasztásra összegyűlt vad lengyel zsidók - ahogy akkoriban nevezték a sűrű rajokban betelepülőket - rituális okból vérét vették, hulláját eltüntették.
|
 |
Fekete sereg ágyútűzben |
Balogh T. Gyöngyvér |
2007.08.15. 08:54 |
Jelentéktelen a fejlemény: ötvenhat magyar fiatal várhatólag augusztus 25-én avatási szertartás keretében oklevelet vesz át egy veterán politikustól.
|
 |
|