A tiszaeszlári eset és a későbbi „híres per” részleteit - gondolom - ismerik az olvasók, korábbi beszámolóimban is felelevenítettem már, most nem kívánom ismételni magamat. Ezúttal népesebb csoporttal keltünk útra, sajnos a korábbi évek állandó útitársa, Kázmér István barátunk az idén nem tudott velünk tartani, de egy mécsest Ő is küldött a síremlékre.

Felemás érzések voltak bennünk, amikor megérkeztünk, azt láttuk, hogy több koszorú van a síremléken, viszont gyertyát és mécset sajnos nem fedeztünk fel. Elhelyeztük a koszorút, meggyújtottuk a mécsest, és néma főhajtással emlékeztünk a leánykára. A himnusz eléneklése alatt többen megálltak mellettünk, volt köztük már régi ismerősünk is, akivel többször beszélgettünk, de akadt olyan is, akit még nem ismertünk. Néhány szót váltottunk velük, nagyon örültek annak, hogy messze idegenből is eljönnek a sírhoz. Úgy vettem észre, hogy az évek során a helybéliek kezdenek „oldódni”, az a feszültség, amit az első alkalommal tapasztaltunk, mintha kezdene elszállni, és jobban beszélnének a történtekről. Két idősebb néni szóvá tette, hogy az általuk ültetett virágot valaki kiszedte, és már csak az van a sír előtt, amit az idén ültettek. Ezúttal sem keresetük mindenáron a helybéliek társaságát, de most is akadt beszélgetőtársunk. Farkas Ferenc magától jött oda hozzánk és ajánlotta fel, hogy készít a csapatról képet. Elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy mi évről-évre eljövünk és lerójuk kegyeletünket. Tisztában van vele, hogy mi történt akkoriban, és azzal is, hogy mennyi mindent követtek már el, annak érdekében, hogy az igazság ne derüljön ki. Eszterke halála egy folyamat kezdete volt, melynek hatását a mai nap is érezzük. Az akkori bevándorlók sajnos vérszemet kaptak, hogy a magyar a néppel bármit meg lehet tenni, és sajnos meg is tették az elmúlt századokban. A gátlástalan eszközökben azóta sem válogatnak, és mindenkit felhasználnak céljaik elérése érdekében, gondoljunk csak napjaink mesterségesen szított konfliktusaira, melynek – sajnos – egyre több halálos áldozta van – emlékezzünk csak a kecskeméti, zámolyi, olaszliszaki estekere.

Útban hazafelé megálltunk egy pillanatra Olaszliszkán, ahol a két éve meggyilkolt Szögi Lajosra emlékeztünk. A sok mécses és a friss virág jelzi, hogy sokan leróják kegyeletüket az értelmetlen halált halt tanár emlékhelyénél. Mi is elhelyeztünk egy mécsest az emlékhelyen, mert megbocsátani lehet, de felejteni nem szabad.

A koszorúzásról készült képek megtekinthetőek a képtárban.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.