Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : Schulek Frigyes emlékezete

Schulek Frigyes emlékezete

  2014.09.05. 12:01

95 éve hunyt el az egyik legjelentősebb magyar építész

Schulek Frigyes

(1841-1919)

Schulek Frigyes építész, a magyar eklektika kiemelkedő alkotója, a Halászbástya építésze, akinek nevéhez fűződik a Mátyás-templom neogót stílusú restaurálása is, 1841. november 19-én született Pesten. Kőművessegédként ment Bécsbe, ahol az opera tervezőinél, majd egy mesteriskolában tanult, részt vett a regensburgi és az ulmi dóm befejezési munkáiban. Itáliai tanulmányút után tért haza, egy ideig Steindl Imre irodájában alkalmazták, majd a budapesti Mintarajziskola tanára, Steindl halála után a műegyetemen a középkori építészet tanára lett.

 


1873-tól neogót stílusban teljesen átépítette a budavári Mátyás- templomot, a munkálatok az 1896-os millenniumi ünnepségekre fejeződtek be. Schulek a templomot először a kölni dóm mintájára kéttornyosra akarta átalakítani, de végül meg kellett elégednie az egytornyos változattal. Az épületnek majd minden kövét kicserélték vagy átfaragták, kiirtva a barokk utolsó nyomait is. Ahol nem volt támpont, ott Schulek tervezett új részleteket, mint a déli homlokzat elemeit, az előcsarnokot vagy a díszes, áttört toronysisakot. Az eredeti alaprajzon is módosított, helyreállítva a Gara-kápolnát (ma Szent István-kápolna). Az épület belsejét színes üvegablakokkal, gazdag, geometrikus falfestéssel és faliképekkel díszítette - utóbbiak Székely Bertalan alkotásai.

A Mátyás-templom egy korábban sosem volt, ideális gótikát jelenít meg, a hatást az építész azzal is fokozta, hogy a szomszéd épületek helyére megépítette a neoromán Halászbástyát. Ez Schulek szerint "a magyar eszmevilágnak emel maradandó várat", széles lépcsője megnyitja a város felé az együttest.

Ismert neoromán alkotásai még a szegedi evangélikus templom, a János-hegyi Erzsébet-kilátó (Klunzinger Pállal), a pécsi Zsolnay-emlékmű és a szegedi fogadalmi templom terve - ezt módosítva Foerk Ernő fejezte be 1930-ban. Schulek számos középkori műemlék helyreállítását végezte el, a kor elveinek megfelelően nem megőrzésre, hanem neogót vagy neoromán stílusú átépítésre törekedve, a nemzeti romantika eszméjének jegyében. Ő restaurálta egyebek között a lőcsei városháza második emeletét és pártázatát, az eperjesi Szt. Miklós-, a nagybányai Szt. István-tornyot, a kisszebeni, az ákosi és karcsai templomokat. A visegrádi vár maradványait is ő konzerválta, s rekonstruálta a Salamon-tornyot.

1889-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1917-ben rendes tagja. 1919. szeptember 5-én halt meg Balatonlellén. Fia, Schulek János építészmérnökként apja tevékenységét folytatva restaurálta a Mátyás-templomot és feltárta a visegrádi Mátyás-palotát.

Forrás: Múlt-kor

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Október
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG