BESZÁMOLÓ A KARCSAI TEMPLOM 1964. ÉVI ÁSATÁSÁRÓL
V. Molnár 2020.04.26. 13:52
Karcsa kis falu a Bodrogközben, 20 km-re Sátoraljaújhelytől keletre. A falu az ártéri területekből kiemelkedő kisebb dombháton fekszik. Ma már csak temploma mutatja, hogy az Árpád-korban jelentős helynek kellett lennie.
A karcsai templom a magyarországi ' román építeszet ' egyik nagyon fontos és nagyon problematikus emléke. Építési periódusai — a XI. sz.-tól a XIII. sz.-ig — átfogják az egész román stílus-korszakot. Legkorábbi része, a kerek templom, speciális típusát jelenti formailag és eredete szempontjából is a rotundáknak. Lombard és fran-ciás hatásokat mutató hajója megoldásában egyedül áll Magyarország területén. <Sok átépítése, befejezetlensége is sok kérdést vet fel. S a szűkebb környéken nincsen sem jelentőségben, sem kvalitásban hozzá mérhető román templom. — Ezeknek ellenére a templommal eddig a szakirodalom nem foglalkozott behatóan. Jelentősé-gére már a múlt században felfigyeltek.1 1913-ban Petrik Albert írt tanulmányt róla.2 A 30-as évek végén pedig a Műszaki Egyetem Középkori Építészeti Tan-széke mérte fel a templomot Csányi Károly és Lux Géza vezetésével, akik felmérési rajzaikat közölték a Technika c. folyóiratban, rövid tanulmánnyal együtt.3 Itt megkísérelték röviden összefoglalni a templom építéstörténetét, összegyűjtötték a kerek templom magyarországi analógiáit, az addigi szakirodalmat. A műszaki fel-mérésen túl azonban ez a cikk nem jelent döntő előrelépést Petrik Albert tanul-mányához képest. — A karcsai templom szerepel Gerevich Tibor4, Dercsényi Dezső5 nagyobb, a magyarországi román építészetet összefoglaló munkáiban is, a művek természetéből fakadóan azonban csak említésképpen. — Csányi Károly és Lux Géza óta Csemegi József6 volt az egyetlen, aki behatóbban foglalkozott a templom kapcsolataival és építészeti körével, de csak a rotundáéval. A templom helyreállítását megelőzően, 1964-ben — az Országos Műemléki Felügyelőség megbízásából — alkalmam volt Karcsán ásatást és falkutatást végezni.
A teljes dokumnetum megtekinthető a Dokumentumok menüben!
Forrás: http://acta.bibl.u-szeged.hu
|