És a játékok folytatódtak A XX. olimpia megnyitóján Gustav Heinemann államelnököt nem ágyúlövések, hanem alpesi kürtösök, a bevonuló 122 ország képviselőit pedig egy zenekar lehetőség szerint nemzeti jellegű zenével fogadta. Így például a szovjeteket a Kalinkával, a spanyolokat a Paso dobléval, az Egyesült Államok csapata pedig a "When the Saints go Marching in", azaz a Szentek bevonulására masírozhatott be. A müncheni játékokra 122 ország, 7147 sportolója vett részt, akik 21 sportág 195 versenyében mérték össze erejüket. A férfi kosárlabdadöntőben három másodperc okozott "fennforgást". A Szovjetunió-Egyesült Államok mérkőzésen az amerikaiak 49-48-ról, Collins két büntetőjével 49:50-re fordítottak, de a hátralevő minimális idő Bjelov számára még elég volt arra, hogy 51:50-re alakítsa a végeredményt. Ám közben megszólalt a mérkőzés végét jelző duda, a tengerentúli szurkolók elözönlötték a parkettet, azt gondolva, hogy nyertek. S az USA hiába óvott, másnap a szovjetek győzelme lett hivatalos. Az atlétika három versenyző diadaláról szólt. A női magasugrásban az esélyesek kiesésével a mindössze 16 éves Ulrike Meyfarth nyert, immár jól bevált Flop-technikával. Hosszútávfutásban feléledtek a finn hagyományok: Lasse Viren megnyerte az 5000 és a 10 ezer méteres versenyt is, utóbbit úgy, hogy az első körben összeütközött a tunéziai Gammaudival és bukott. A csodát azonban ezen az olimpián Borzovnak hívták! A szovjet futót edzői állítólag tudományos módszerekkel tették verhetetlenné, ez már az 1970-es Európa-bajnokságon bebizonyította kettős győzelmével. Münchenben ismételt: mind 100, mind 200 méteren a leggyorsabb volt. Teljesítménye azért egyedülálló, mert európai futó először győzött mindkét távon. Három amerikai sprinter, Taylor, Robinson és Hart inkább falba verte volna fejét vagy inkább az edzőjükét. Éppen az ABC stúdiójában nyilatkoztak, amikor a képernyőn megdöbbenve látták, hogy a 100 méteres síkfutás mezőnye a középfutamokhoz készülődik. A magyarázat annyi, hogy a "mester" rosszul írta be a határidőnaplójába a versenyprogramot... A három amerikaiból csak Taylor volt olyan gyors, hogy odaérjen a rajtjáig, s végül második lett a 200-on is győztes szovjet Borzov mögött. Taylor és Hart azonban kárpótolták magukat a világcsúccsal győztes 4x100-as váltó tagjaiként. Az úszóversenyek sztárja egy ausztráliai kislány, Shane Gould lett, aki három aranyat (200 m mell, 200 m gyors, 400 m gyors), egy ezüstöt és egy bronzot szerzett. A sport mellett azonban voltak árnyoldalai is az olimpiának. 1972. szeptember 5-én a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorista szervezet öt tagja átmászott az olimpiai falu kerítésén és túszul ejtette az izraeli sportolókat. Követelésük annyi volt, hogy Izrael engedje szabadon 200 bebörtönzött társukat, majd nekik és túszaiknak adjanak szabad elvonulást Nyugat-Berlinbe. A tárgyalások eredmény képpen16 órával az akció megkezdése után a terroristák két helikopterrel a Münchentől mintegy 70 kilométernyire lévő Fürstenfeldbruck repülőterére repültek, ahol összecsaptak a német rendőrség mesterlövészeivel. A világ értetlenül állta a történések előtt: kilenc izraeli sportoló és 5 palesztin gerilla halt meg. Ám a veszteség ennél sokkal nagyobb volt: az olimpiai erkölcsiségén esett foltot nem lehetett letörölni. A tiltakozások ellenére az olimpia folytatódott, ám a sportolók javarésze hazautazott. "Gyászoljuk izraeli barátainkat. De meg vagyok győződve arról, hogy a világ közvéleménye egyetért velem abban, hogy nem engedhetjük meg, hogy egy maroknyi terrorista megsemmisítse a nemzetközi együttműködés és jó szándék eme alapköveit. Az olimpiának folytatódnia kell!" - mondta Avery Brundage, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A játékok folytatódtak... Münchenben 232 sportoló (187 férfi, 45 nő) képviselte a magyar színeket. Első aranyérmünket Földi Imre nyerte az ökölvívás légsúlyában. A kiváló sportoló egész pályafutását a Tatabányai Bányász színeiben töltötte. 1957-től 18-szoros magyar bajnok volt, 24 alkalommal állított fel világcsúcsot, öt alkalommal volt az év súlyemelője. Már 1964-ben, Tokióban és 1968-ban, Mexikóvárosban is ezüstérmet nyert, mindkét alkalommal a győztessel azonos eredményt ért el, de pár dekagramm miatt csak az ezüstérem jutott neki (azonos eredménynél a könnyebb testsúly döntött). Kitartásának és szívósságának köszönhetően 34 évesen ért fel az olimpiai dobogó tetejére. Másodszor Balczó Andrásnak játszották el a Himnuszt; a csapatban már kétszeres olimpiai bajnok sportoló felülmúlva mexikóvárosi ezüstérmét Münchenben aranyra váltotta. Párbajtőrözőink folytatták a Tokióban megkezdett sikersorozatot: Fenyvesi Csaba egyéniben győzött, de a csapat (Schmitt Pál, Osztrics István, Fenyvesi Csaba, Kulcsár Győző, Erdős Sándor) is sikerrel vette az elődöntőbeli (Szovjetunió) és a döntőbeli (Svájc) akadályt. Az újkori olimpiák történetek századik magyar aranyérmét Hegedűs Csaba nyakába akasztották, a kötöttfogású birkózók 82 kg-os mezőnyében a jugoszláv Nenadicsot verte 5-4-re a fináléban. Utolsó müncheni aranyunkat Gedó György szerezte, aki kétszeres Európa-bajnokként (1969. Bukarest, 1971. Madrid) tulajdonképpen esélyesként érkezett, a döntőben tönkre is verte koreai vetélytársát. A lehetőségek több aranyat ígértek, de a magyar táborban már csak a csapatezüstök miatt is jóval több volt a szomorú, mint a vidám versenyző. Gyarmati Andrea 100 méteres pillangóúszásban a középdöntőben világcsúcsot ért el, a döntőben még jobb időt úszott, de így is "csak" 3., 100 méter háton pedig 2. lett. Münchenben a magyar csapatban volt egy kenukirály (Wichmann Tamás) és egy kajakkirály (Csapó Géza), de mégsem ők lettek a királyok, előbbi a 2., utóbbi a 3. helyen végzett számában. Ökölvívásban Kajdi János a döntőre törött bordával állt ki és vesztett, Orbán Lászlót pedig csúnyán lepontozták a fináléban. A tőrvívó Kamuti Jenő 1968 után ismét ezüstérmes lett, s csak a dobogó második fokára állhatott fel női tőrcsapatunk, vízilabda- és labdarúgó-válogatottunk is. A magyarok végül az éremtáblázat 8. helyén végeztek 6 arany-, 13 ezüst-, és 16 bronzéremmel. Az 1968-as mexikóvárosi olimpia előtt a szakemberek a legnagyobb csodát az amerikai Mark Spitztől várták. Hat aranyérmet jósoltak számára úszásban, de csak kettőt tudott nyerni, azokat is váltóban. Az egoistának kikiáltott fiatalember összeszedte magát és négy évvel később nyerni tudott. Nem is akárhogy. Mark 1950. február 10-én született Kaliforniában. Kettőtől hétéves koráig családjával Hawaii-on élt, háromévesen már megtanult úszni. Édesapja, Arnold látva fia víz iránti szeretetét elhatározta, világklasszis úszót nevel a fiúból. Visszaköltözve a kontinensre Valmut Creekben éltek, innen hordta édesanyja, Lee az 50 km-re lévő Santa Clarába nap, mint nap. Két évig tartott ez a "kirándulás", ekkor költöztek a kaliforniai városba. Első edzője George Haines volt, akinél igazán megmutatkozot tehetsége. Tízévesen 17 országos és egy világrekordot tartott. Pedig edzésmunkájára sokat panaszkodott későbbi trénere, Doc Counsilman, Mark állítólag egy tejturmixot többre tartott bárminél, ezért hajlandó volt akár csúcsot is úszni az edzésen. Életfilozófiáját édesapjától tanulta és örök életére megjegyezte. "Apám elvitt az uszodába és megkérdezte: hány pálya van a medencében? Hat, válaszoltam. És mennyi ezek közül a győztes pálya? Egy, feleltem. Nos - mondta apám - soha ne feledd, az úszás nem minden, a győzelem igen." Az 1967-es Pánamerikai Játékokon 5 aranyérmet nyert, ekkor gondolták azt, hogy Mexikóvárosban nem lesz ellenfele. Miután csúfosan leszerepelt, négy évig csak az éltette, hogy mindenkinek megmutassa: ő a legjobb a világon. Célul tűzte ki maga elé, hogy megdöntse Don Schollander tokiói rekordját, s felülmúlja honfitársa akkori négy aranyérmét. Nos, Münchenben sikerült a bravúr: Spitz világcsúccsal nyert 100 és 200 gyorson, valamint 100 és 200 pillangón, s világcsúcshoz segítette az amerikaiak 4x100 méteres gyors-, 4x200 méteres gyors-, valamint 4x100 méteres vegyes váltóját. Parádés teljesítménye ellenére Münchenből mégis menekülnie kellett, a terrortámadás rémétől megijedve - zsidó származású lévén - hazautazott a játékok záróünnepsége előtt. Kilenc olimpiai aranyéremmel, 32 világcsúccsal és 38 országos csúccsal a háta mögött vonult vissza 1972-ben, s lett az ABC Sports szakkommentátora. Napjaink egyik leg(el)ismertebb amerikai sportriportere.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.