A svájciak vendégjátéka a Tokaj-Certa Kupán a nyolcvanas években (Fotók: Gánóczi Gábor gyűjteményéből)

Zemplén Tv, 1988, híradó.

Művirág a stúdióasztalon, barnásszürke háttérfal, a váza mellett gondosan elrendezett papírok. Időutazás a nyolcvanas évek Magyarországának rokonszenvesen esetlen, megkapóan emberléptékű világába. Lila virágmintás blúzba öltözött, tupírozott frizurás bemondónő olvassa az asztali állványra helyezett mikrofonba az 5. Tokaj-Certa ifjúsági válogatott labdarúgótornával kapcsolatos tudnivalókat: „A mérkőzések helyszíne Sátoraljaújhely, Sárospatak, Mád és Karcsa volt, a részt vevő csapatokat a város kollégiumaiban helyezték el. Az MLSZ meghívásának csupán a finnek nem tettek eleget, így Izrael, az NDK, Csehszlovákia, Lengyelország, a bajor tartományi válogatott és Jugoszlávia csapata mellett nyolcadikként a borsodi ifjúsági válogatott került be a torna résztvevői közé.”

Azért van annak valami diszkrét bája, hogy 1988-ban a vidám hangulatban töltött kollégiumi este után a bajor fiúk a Zemplén mélyén csatáztak Izraellel (fel lehettek dobva, nyertek 2–0-ra). Ahogyan a szétesőfélben lévő keleti blokk politikailag rendhagyó futballpiknikjeként is felfogható a Karcsa községi pályáján rendezett Csehszlovákia–Német Demokratikus Köztársaság ifjúsági derbi, nem is beszélve a Jugoszlávia–Borsod válogatott összecsapásról. Mai szemmel visszatekintve azonban nem csupán azért különleges az 1984 és 1991 között – 1990 kivételével – évente megrendezett nemzetközi korosztályos futballtorna, mert a rendszerváltás előtti viszonyok hiteles tükreként, az átalakulás előtt álló Kelet-Közép-Európa sajátos végjátékaként szolgált, hanem a kelet-magyarországi pályákon megforduló tinédzsertehetségek miatt is.

Igazi fotókülönlegesség: a csehszlovák ifista, a lobogó hajú Pavel Nedved Sátoraljaújhelyen

Az első évben Sátoraljaújhely, Sárospatak, Prügy, Bekecs, Mezőkövesd, Sajószentpéter, Sajóbábony, Kazincbarcika, Edelény és Leninváros (a mai Tiszaújváros) sporthelyszínein, később inkább csak Sátoraljaújhely vonzáskörzetében lejátszott mérkőzéseken olyan későbbi világhírű, sokszoros felnőttválogatott futballisták is pályára léptek, mint Robert Jarni, Vladimir Jugovics, Zvonimir Boban (Jugoszlávia), Hami Mandirali (Törökország), Kim Suominen (Finnország), Alain Sutter (Svájc) vagy Pavel Nedved (Csehszlovákia). Szinte hihetetlen fotókülönlegesség az a sátoraljaújhelyi pályán rögzített jelenet, amelyhez bár képinformáció nem tartozik, a külső jegyek alapján kétségkívül a Lazio és a Juventus későbbi cseh középpályását, a 2003-as év aranylabdását ábrázolja, amint a kerítés előtt ácsorgó helybeli gyerekek figyelmétől kísérve szerelni próbálja megugró ellenfelét, háttérben a jellegzetes kisvárosi házakkal.

Az ifitorna jelvénye

„Nem felejtem, amikor az egyik szabad délutánon fejelgettünk az iskolai kollégium udvarán a csehszlovákokkal, talán éppen Nedveddel   – meséli Gánóczi Gábor, az eleinte Tokaj-Hegyalja-kupa, majd egy helybeli szponzor színre lépése nyomán Tokaj-Certa-kupa néven rendezett esemény emlékeinek gyűjtője. – Tizenhárom-tizennégy évesek voltunk csak, mégis megvertük őket, aztán sajátos módon vágtak vissza: amikor kirúgták a kollégiumi ablak üvegét, utólag ránk fogtak mindent. Előfordultak olykor szervezési hiányosságok is a tornán, 1987-ben például a megnyitóünnepséget csak késve tudták elkezdeni, mert kiderült, hogy az izraeli zászlóra Dávid-csillag helyett valami nindzsa dobócsillaghoz hasonlatos ábrát hímeztek. Bár vasárnap volt, villámgyorsan munkába szólították a helybeli Herukon, vagyis Hegyaljai Ruházati Konfekció munkatársait, és soron kívül varrattak velük egy többé-kevésbé helyes izraeli zászlót. A haverjaimmal előző évben kezdtünk lejárni a meccsekre. Lázban égtünk, bámultuk a tréningező norvégokat például, akik lakótelepünk mellett, a Csendőrkertben tartották edzéseiket. Csodáltuk Hummel-mezüket, amely nekünk már a profizmust, a Nyugatot jelentette. Siettünk visszarúgni nekik a labdát, ha ellőtték véletlenül, edzés után pedig melléjük csapódtunk, hogy vihessük a szerelésüket a szállásukig. Ők cserébe norvég aprópénzeket és csecsebecséket adtak érte. Boldogok voltunk, órákig beszéltünk róluk és alig vártuk, hogy pályára lépjenek. Minden meccsen ott lógtunk a kerítés mellett, egészen a pálya szélén. Hogy nevettünk, amikor a kispad mellett álldogálva összekacsintott velünk egy román cserejátékos, aki észrevétlenül békát tett a társa cipőjébe!”

Persze nem csupán a külföldi vendégeket volt érdemes csodálni, amikor a magyar korosztályos válogatottban az évek során olyan játékosok szerepeltek Sátoraljaújhelyen és a környező falvakban, mint Telek András, Bánfi János, Halmai Gábor, ifj. Halmosi Zoltán, Juhár Tamás, Szekeres Tamás, Kenesei Krisztián vagy Zavadszky Gábor. Az élet igazságtalansága, hogy a magyar válogatott ifjú csillagai a pályán kívül is túlragyogták a helyieket, még az 1989-es tornát beugróként megmentő B-válogatott tagjai is (az NDK politikai okból visszalépett, miután május 2-án Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszter átvágta a a magyar-osztrák határon a drótakadályt, megkezdve a műszaki határzár bontását).

„Július elején jött a hír, hogy az NDK is lemondta a szereplést, Magyarország B-válogatottja ugrott be a helyére – rögzítette Gánóczi Gábor. – Botrány kísérte az eseményeket, a magyar B-válogatott éppen száradó mezei közül többet elloptak az egyik éjszaka folyamán. A magyar játékosokkal könnyen összehaverkodtunk, iszonyú vagánynak tűntek, kijöttek szabadnapokon csajozni velünk. Féltékenyek is voltunk, mert az összes helyi lány el volt ájulva tőlük, a nagymenő pesti focistáktól. Lezselézett, hátul hullámos, félhosszú haj, satöbbi – ezzel nem tudtunk versenyezni. Mi még a felnyírt hajnál jártunk.”

A szervezők igyekeztek kitenni magukért, bár van némi kétségünk afelől, hogy Nedvedék körében osztatlan sikert aratott-e például az Észak-Magyarország napilap hasábjain beharangozott üzemlátogatás vagy a cigándi citeraegyüttes ififutballistáknak adott bemutatója.

„Természetesen Prügyön és Bekecsen is nagy az érdeklődés. A bekecsi pályát rövidesen megnyírják, továbbá hengerlik a gyepet, hogy játékra megfelelő legyen. Az öltözőépületen az utolsó simításokat végzik és hamarosan megigazítják az egyik kaput is, mert kissé besüllyedt” – nyugtatta meg a körülmények miatt aggodalmaskodókat Juhász Tibor szerencsi sportfelügyelő a regionális újság egyik 1984-es számában. Egy évvel később pedig Vitányi Mihály sátoraljaújhelyi sportfelügyelő állt a sajtó szolgálatára:  „Koordinációs értekezleten beszéltük meg a tornát támogató üzemekkel, vállalatokkal, intézményekkel a feladatokat. Igyekszünk a csapatok és a vezetők számára emlékezetessé tenni az újhelyi napokat azzal is, hogy – többek között – kulturális jellegű programokat kínálunk majd. Ajándékcsomagokkal akarunk kedveskedni, arról nem is beszélve, hogy a dobogóra kerülők nagyon szép serleget vehetnek át. Ricsén szó szerint dekorálják a pályát, a kemény talajt fellazítják és tombolát szerveznek. Azt már központilag eldöntötték, hogy a belépők egységesen 10 forintba kerülnek, mi azonban 100 forintos áron bérleteket is kiadunk, melyekkel valamennyi itteni találkozót megtekinthetnek a tulajdonosok. A szállás kielégítő lesz, s reméljük, hogy az étkezés minősége eléri majd a tavalyi nívót.”

Nagy Csaba 1991-es díja

Alighanem elérte, az 1985-ös tornára legalábbis nem volt különösebb panasz. Bezzeg a két év szünet után tető alá hozott utolsó, 1991-es kiadásra! Miután minden ifjúsági csapat hazautazott, az Észak-Magyarország a Botrány, verekedés, detoxikáció című cikkben foglalta össze a fontosabb eseményeket. Abban az évben is Vitányi Mihály értékelt a helyi sajtóban, immár a Sátoraljaújhelyi Polgármesteri Hivatal munkatársaként, hat évvel korábbi nyilatkozatánál jóval kisebb lelkesedéssel. „Órákig sorolhatnám, hogy a torna napjai alatt mi is történt Sátoraljaújhelyen. Amikor a csapatok megérkeztek, valamennyiükkel közöltük, hogy a városban kívánnivalót hagy maga után a közbiztonság, az értékeiket helyezzék biztonságba, a szobákat, az ablakokat ne hagyják nyitva, és így tovább. Ennek ellenére azzal kezdődött, hogy minderre rá sem hederítettek, eltűntek felszerelések, labdák. Ilyen panaszt tettek a hollandok és a románok. Pusztított az alkohol is. Több holland játékost vittek a detoxikálóba, az egyiket – ha igazak a hírek – a románok itatták le. A legsúlyosabb események szombaton este, éjszaka történtek. A román fiatalok szálláshelyére felment, vagy felvittek egy nőt, aki aztán előadta, hogy megerőszakolták. Amikor ezt megtudták a barátai, alaposan helybenhagyták az éppen érkező hollandokat, sőt az egyik tolmácsot is. A rendőrség egész éjszaka vizsgálta az ügyet, hogy végül mire jutott, azt nem tudom.”

Azt mi sem tudjuk, de harminc év után megkockáztatjuk: úgyis elévült már.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. szeptember 18-i lapszámában jelent meg.)

Forrás: nemzetisport.hu

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.