Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : Jobban van a Fekete Párduc!

Jobban van a Fekete Párduc!

Kovács Attila  2007.01.28. 16:18

Január elején aggasztó hírek láttak napvilágot Grosics Gyulával kapcsolatban. Kiderült, hogy az Aranycsapat kapuvédője otthonában, minden előzmény nélkül rosszul lett és kórházba került, ahol alapos kivizsgálást rendeltek el számára. A rövidesen 81. születésnapját ünneplő Fekete Párduc állapota felől a Magyar Fórum is érdeklődött.

- Mi történt Gyula bácsival egészen pontosan?

- Az egyik reggel otthon, a lakásomban elestem és alaposan bevertem a fejemet. Én ebből már csak arra emlékszem, hogy a feleségem ébresztgetett, miközben a földön feküdtem. Eléggé nagy és vérző seb keletkezett a fejemen az ütődés következtében. Rögtön bementünk a Szent János Kórházba, ahol összevarrták a sebet. Másnap aztán visszamentünk, hogy kicsit kivizsgáltassam magam. Ebből aztán végül két hét kórházi kezelés lett. Szerencsére most már jobban vagyok, haza is engedtek.

- Mi okozhatta a bajt?

- Éppen egy éve, tavaly januárban szinte pont ugyanez következett be, akkor is hosszabb időt kellett kórházban eltöltenem. Az orvosok szerint az áll a történtek hátterében, hogy az agyam vérellátása nem tökéletes. Kisebb érszűkületek vannak a gerincemben is, és ezeknek köszönhető az időnkénti komolyabb rosszullét. Persze nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az elmúlt években – de főleg tavaly – rengeteg összejövetelen, találkozón vettem részt, kicsit talán túl is hajszoltam magam. Ehhez jött év végén Öcsi halála, ami aztán betetézte a dolgokat. Lelkileg roppant módon megviselt Puskás elvesztése. Összességében ezek együttesen okozhatták a mostani problémát.

- Mikor kell visszamennie kezelésre vagy ellenőrző kivizsgálásra?

- Rövidesen visszamegyek egy ellenőrző vizsgálatra és abban maradtunk, hogy az orvosi ellenőrzésemet rendszeressé tesszük. Három hetenként fogok majd kontrollra járni.

- Továbbra is sok meghívást kap határokon innen és túlról egyaránt. Részt tud venni ezeken az előadásokon, élménybeszámolókon?

- Erre most még nem tudok határozott igen-nel vagy nem-mel felelni. Tény, hogy hazai programok is szerepelnek a naptáramban, valamint két különböző németországi meghívás is vár rám egy hónapon belül. Ez bizony egy állandó dilemma, hogy ilyenkor mit tegyek? Az egészségi állapotom dönti majd el, hogy megyek-e vagy sem.

- Kívánunk Gyula Bácsinak erőt és nagyon jó egészséget!

- Köszönöm az érdeklődésüket és a jókívánságaikat is!

                                                                          Kovács Attila

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!