- Megint "sikerült" botrányt kavarni legújabb filmjével. Ön szerint mi az oka, hogy alkotásai rendre különös visszhangot kapnak? Legutóbb éppen a Népszabadság 2006. február 12. számában, Ungváry Krisztián egész oldalas cikkében került piedesztálra "Horthy - A kormányzó" című filmje miatt. - Ez csupán egy iromány, aminek a megjelenése még nem jelent botrányt, hiszen csak szerzője, illetve az írást közlő sajtóorgánum szerkesztőinek és a mögöttük álló politika-csináló csoportok álláspontját fejezi ki a filmmel kapcsolatban. A közlés nem lepett meg, inkább azon csodálkozom, hogy a film novemberi megjelenése óta három hónapot vártak vele, de valószínűleg a kormányzó halálának 50. évfordulójára időzítették. Hangvétele meglehetősen támadó, agresszív, személyeskedő, helyenként becsületsértő, de - őszintén szólva - az "István, a király" 1983-as bemutatója óta már semmin sem lepődöm meg. Helyén kell kezelni az ilyen, többnyire rendelt és egyeztetett írásokat, amelyekre nem szabad "ugrani". Ugyanis azért hergelik az embert, hogy dühében valami olyasmit mondjon, vagy írjon, amelyet aztán ellene fordíthatnak. Sokkal rosszabb lenne, ha filmjeimet kevesen néznék, nem keltenének visszhangot, s a "megmondó" emberektől rendre nem kapnám meg a magamét. - Ezúttal azért a korábbiaknál súlyosabb a helyzet, hiszen szokatlanul személyes, illetve rendkívül súlyos szakmai vádakkal illeték Önt és a filmet. Például: "rossz feudális miliőt és ódivatú atmoszférát teremtett a filmjéhez, ami nála (Koltaynál) ráadásul komolyan vett dolog" vagy "Koltay maradibb 2007-ben, mint Horthy volt 1939-ben". - Ismételten csak azt tudom mondani, hogy az ilyesfajta személyeskedő és "szakmai" vádakhoz több mint húsz éve hozzá vagyok szokva. Kétségkívül azonban a gyanútlan olvasó kevesebb információval rendelkezik, így adott esetben csak kapkodja a fejét. Mindig meg kell nézni, ki írja és miért, hol jelenik meg és miért? Ha ezeket a hálózatban el tudjuk helyezni, akkor minden világos. A főiskolán osztályfőnököm, Makk Károly egyik sokat idézett mondása volt: "A céltábla nem lő vissza." Aki egy ilyen szélfútta, összezavarodott értékrendű, sokfajta szenvedélytől terhes világban filmjével kiáll a közönség elé, annak számítani kell arra, hogy ilyesfajta ütéseket is kap. Különösképpen így van ez akkor, ha a mi hazug és sok szempontból be nem fejezett rendszerváltozásunk híján van a demokratikus ismérveknek, ahol például a szólás- és gondolatszabadság gyakorlata nem érvényesül. Nekem legalább annyi jogom van Horthy Miklósról és koráról gondolkodni, mint másnak, még akkor is, ha véleményünk különbözik. Mindig is hangsúlyoztam, hogy nem a Horthy Miklósról évtizedek óta keringő vélekedéseket kívántam csokorba gyűjteni - korábbi "Trianon" filmem esetében sem ez volt a szándékom -, hanem azt akartam felmutatni, amelyet Antall József tömören úgy foglalt össze: "Horthy Miklóst magyar hazafinak tartom, történelmi és politikai szerepének megítélése nemcsak a történészek feladata, hanem a nemzet folytonosságában és a nemzet tudatában is tisztességgel el kell helyezni". Én tehát ahhoz kerestem forrásokat és dokumentumokat, hogy Horthy Miklós nem volt fasiszta, a korszak nem volt fasiszta diktatúra, sőt, az 1938 után bekövetkezett tragédiák ellenére a korszak első másfél évtizedében ma is megszívlelendő tanulságokat hordozó sikeres nemzetépítés következett be. Erre egyrészt büszkék lehetünk, a tanulságok mai hasznosítása pedig szétesett mai Magyarországunk feltámasztásához is hozzájárulhatna. Egyébként pedig nem kell minden "szakmai" vádra reagálni. Filmemben egy sor kiváló, nagytekintélyű történész másként gondolkodik egy seregnyi kérdésről, mint a cikk írója. De hát úgy tudom, 1990 óta demokrácia, közlési és publikálási szabadság van. Ahogy Romsics Ignác a "Trianon" filmem után a Magyar Televíziótól "megrendelte" annak tavaly nyáron egy sietve összerakott Trianon-összeállítását, úgy most is valaki meg fog majd rendelni egy "hivatalos", a "megmondó" történészek által elfogadott Horthy-portrét. Igazából ezzel semmi bajom, hiszen készüljön minél több Horthy-film, a közönség majd úgyis eldönti, melyiket fogadja el. Tudniillik az embereket nem lehet leváltani, hosszú távon becsapni, maximum ideig-óráig félrevezetni. - Kénytelen vagyok tovább kötözködni, hiszen ebben a cikkben olyan jelzők szerepelnek, mint "történelemhamisítás, tudatos jobboldali eltolódás, Horthy erényeinek nagyfokú kiemelése, hibáinak tudatos elhallgatása" stb. Hogyan vélekedik ezekről a súlyos szakmai vádakról? - Úgy, hogy a magyar történelem megismerése, az elhallgatások, a történelemhamisítás és a hazugságok évtizedei után elementáris állampolgári igény, amelyet úgy is megfogalmazhatunk, hogy ez a nemzet szeretne a gyökereihez visszatalálni. Tudnunk kell, mi történt velünk a XX. században, mi az, amit teljes körűen el kell vetni, de mi az, ami még ma is hasznosítható, fontos tapasztalat. Nemeskürty tanár úrnak mélységesen igaza van, amikor arról beszél, hogy mi már rég nem tudunk összetartó nemzetként viselkedni, mi a XX. század második felében "országlakosok" lettünk, akik hagyják, hogy megtörténjenek velük az események, és még a nemzeti sorskérdésekben is képtelenek egyetérteni. A Horthy-korszakban például mindent elkövettek annak érdekében, hogy a családoknak becsületük legyen, s a korabeli népességfogyás problémáját nem külföldi betelepülők tömegeivel akarták megoldani, hanem egy rendkívül bonyolult, mégis sikeres nemzetépítésbe kezdtek, ahol nem volt szégyen magyarnak lenni. Az ilyesfajta kérdések végiggondolása, felmutatása mitől őskonzervatív, retrográd, üldözendő cselekedet? Minden magára valamit is adó nemzet erre törekszik. S ez akkor is igaz, ha globális és egységesülő világról papolunk, miközben egyes politikai-csináló csoportok és azokat kiszolgáló értelmiségiek szándékosan tudomásul veszik, hogy nemcsak gazdaságilag, hanem lelkileg-szellemileg is szétrothadt a magyar nemzet, amely megszerveződésre, érdekérvényesítésre képtelenné vált. Amúgy a film Horthy Miklós erényeit - akit hangsúlyozom fasiszta diktátornak írtak le évtizedeken keresztül, s a korszakot is fasiszta jelzővel illették a ma divatos egyes történészek is - nem hangsúlyozza túl, s a korszak megoldatlan súlyos társadalmi problémáiról (választójog, földkérdés, zsidótörvények, háborúba lépés, stb.) is egy két és fél órás film időbeli lehetőségeihez képest hangsúlyosan szól. Miért baj, ha egy film nem retrográd, idejétmúlt fasiszta fenevadként akarja bemutatni a kormányzót, hanem a Trianon utáni, szinte megoldhatatlanul gyötrelmes politikai- és történelmi körülményekre koncentrál, amelyben a hatalomra került, mély magyarságtudattal kormányzó személy dilemmáit, kétségeit, bizonytalanságait, de mégiscsak a magyarság megtartását eredményező sikeres nemzetépítését részletezi. Valami oka csak lehet annak, hogy a háború után a Bajorországba érkező amerikaiak azonnal "védőőrizetbe" vették Horthy Miklóst, megvédve őt a magyar kommunistáktól, Titótól és még ki tudja ki mindenkitől. Ha a kormányzó közvetlenül felelős lenne egymillió magyar ember haláláért, vajon Nürnbergben az amerikaiak nem állították volna bíróság elé? Vajon Sztálin felhívta volna Nagy Ferenc miniszterelnök és a társaságában lévő kommunisták figyelmét arra, hogy Horthyt hagyják békén? Miért vádolja "elfogultsággal" a szerző John Montgomery egykori amerikai követet? Talán azért, mert olyasmit mondott Horthyval kapcsolatban, amely nem illik a szerző gondolatmenetébe? Jellemző, hogy a szerző Horthy Miklóst "korlátolt" embernek írja le, akinek "barátnőit" hiányolja a filmben. Vagy például milyen dokumentumok alapján állítja, hogy Horthy István halálát "véletlen" repülőbaleset okozta? - A filmjében közreműködő neves, komoly szakmai múlttal rendelkező történészek is megkapták ugyanazokat a vádakat, amelyeket Ön. Mit gondol, valamiféle szakmai féltékenységről van szó, vagy valami más húzódhat a vádak hátterében? - Úgy gondolom "valami más". Szokásos módszer - s az írás szerzője még csak el se hallgatja -, végigtelefonálni a nyilatkozó történészeket, már akik szóba állnak vele. Tőlük, nyilván a Népszabadságban publikáló történész hatásos fellépésével ilyen-olyan információkat próbál kiszedni. Ezért is fordulhatott elő, hogy három hónapi forgalmazás után az egyik történész kivágatta magát a filmből. Az időbeli egybeesést akár dokumentálni is lehetne, mivel a telefonok és e-mailek meglehetősen beszédesek, de nem kívánom felfedni a megfélemlített történész drótpostai mondatait. Szánalmas, s általam mélyen megvetett ez a módszer, amellyel bizonyos körök zavart akarnak kelteni. Ugyanez játszódott le a "Trianon" filmem esetében is. Az viszont már vérlázító, amit Nemeskürty István tanár úrról ír, aki szerinte "súlyos valótlanságok terjesztésében jár élen, vállalja a főhamisító szerepét". Megdöbbentő mindezt olvasni a "Requiem egy hadseregért" és a "Búcsúpillantás" írójáról, de hát egyeseknek semmi sem szent. Ezt a módszert egy másik aspektusból is vizsgálni lehet: nem gondol-e arra a cikk írója, hány ember zsebében nyílik ki a bicska, ha ilyesfajta dehonesztáló jelzőkkel illet köztiszteletben álló, az igazságot kereső író, alkotó, tudós embereket, akik életük során nem keveset tettek a tisztánlátás, az árnyalt történelemszemlélet, a magyar nemzettudat újbóli kialakítása érdekében. Vagy talán éppen ez a baj velük? A szándék amúgy nyilvánvaló: elvenni mások kedvét attól, hogy a jövőben bármikor is tanulmányt, könyvet, filmet publikáljanak. Amit pedig Raffay Ernővel művel, az minden határon túlmegy, az agresszív személyeskedésnek és gyűlöletkeltésnek olyan csúcsteljesítménye, amelynek ugyan a bíróságon a helye, de az amerikai dollármilliókkal szemben a mi kis jogállamunkban évekig tartó huzavona után csak egy "apró betűs" cáfolatot lehet nyerni. Amit egyébként Raffay Ernő már elért, hiszen a D 209-es vizsgálatsorozat kapcsán a rendszerváltozás utáni összes kormánytagot átvilágították. - Köztudott, hogy Ön és Nemeskürty Tanár úr meglehetősen közel állnak egymáshoz, nyilatkozott is arról, hogy ennek ezen film szellemi hátterét, -bázisát a Tanár úr "Búcsúpillantás" című könyve szolgáltatta. Nemeskürtyt a cikk szerzője "kádárista funkcionárius"-nak is mondja. - Nemeskürty István a Nemzet Tanár ura, amely titulust korábban csak Kodály Zoltán érdemelt ki a magyar nemzettől, illő tiszteletet érdemelne. Nekem nyilván nem kell megvédenem őt, hiszen megteszi ezt az újságolvasók nagyobb része. A MAFILM Budapest Filmstúdiójának élén eltöltött 25 esztendeje pedig a magyar film aranykorát jelentette, hiszen társadalmi-politikai rendszerektől független értékek jöttek létre, amelyek kiállták az idők próbáját. A Tanár úr nélkül például sohasem jött volna létre az "István, a király" - maga a zenemű sem -, de ugyanígy nem lenne Jancsó-életmű sem, Gaál István-életmű sem, Mészáros Márta Naplója sem és több tucat korszakos film sem. Ezek mind az ő ösztönzésére, ma úgy mondanánk, produceri közreműködésével valósultak meg, s ezeket bizony nem volt egyszerű elfogadtatni az akkori hatalommal. A minősíthetetlen becsületsértésre az sem lehet mentség, hogy az 1969-ben született szerző a Kádár-rendszer kellős közepén jött a világra, így csak szüleitől lehet valamelyest információja arról, valójában milyen is volt az 1956 utáni 33 esztendő. Ez esetben ugyanis értékelni tudná a Hősök terén 1985-ben bemutatott "Itt élned, halnod kell" című nagyszabású zenés játékot, amely a magyar történelem fontos személyiségeinek és eseményeinek állít emléket. A művet talán nem is látta, de azért az "április negyediki ünnepélyekkel" azonosítja. - Filmjét Moldova György Kádár-könyvéhez is hasonlítja, amely a "történelemhamisítások gyűjteménye", s a film "dilettantizmusának hatására, olyan zsigeri elutasítás fog kialakulni, amit még Horthy sem érdemel". - A Kádár-korszak és Kádár János személyének értékelése legalább annyira bonyolult dolog, mint a Horthy-korszaké és Horthy Miklósé. Szeretem olvasni, amikor a Népszabadság hasábjain mondanak csúnyát Kádárról, akit annak idején ez a lap és a lapban ma is publikáló újságírók jelentős része nemhogy támadni nem mert, hanem a párt hivatalos lapjaként a lehető legszervilisebb módon szolgálta ki az akkori hatalmat. S most ők gyűlölködnek Kádárral kapcsolatban. Moldova könyvét és a filmemet nem is lehet összehasonlítani, hiszen Moldova csak azt foglalja össze, amit Kádár Jánosról 33 évig a Népszabadság írt. Csupa jót. Horthy Miklóst és korát ugyanakkor jó ideig fasisztának írta ugyanez az újság és az ebben publikáló történészek java, a film pedig nehezen megfellebbezhető dokumentumok segítségével bizonyítja, hogy erről szó sem volt. Javaslom, figyeljen fel a szerző Romsics Ignác jó példájára, és most ő csináltasson a televízióval egy "igazi" Horthy-filmet. Végül majd még azt is eléri, hogy az MTV saját filmjét 20 perces blokkokba széttördelve a rekkenő augusztusi melegben szombat délben sugározni is fogja a nagyérdeműnek... - Rövidesen a filmmel azonos című könyvet jelentet meg Horthy Miklósról. Sokan azt várják, hogy a filmből kimaradt jelentős mennyiségű szöveg jelenik majd meg a kötetben. - Ahhoz elég vaskos kötetet kellene megjelentetni, hiszen a közreműködők szövegeinek csak töredéke került a filmbe. Így aztán a könyv kiadásának három oka van. Az első és legfontosabb, hogy a filmben a sok jeles szakember által elmondott gondolatok, valamint a színészek által tolmácsolt, ugyancsak fontos személyiségektől származó idézetek írásban is közkincsé váljanak, hiszen nagy szükségünk van ezekre a gondolatokra, az elhallgatás, vagy éppenséggel hazugságok évtizedei után. De ezzel együtt azt is fontosnak tartom, hogy a film keletkezésével és fogadtatásával kapcsolatos, olykor szenvedélyes vélekedések összegyűjtve rögzítésre kerüljenek, hiszen ez igazi kordokumentum, amely jól jellemzi ellentmondásoktól terhes, összezavarodott, olykor megdöbbentő érzelmi viharokat keltő világunkat. De van egy harmadik oka is a könyv megjelenésének, ez pedig Horthy Miklós halálának 50. évfordulója. Úgy gondoltam ugyanis, az 1957. február 9-én portugáliai emigrációban 89 éves korában elhunyt kormányzóra minden szempontból illene emlékezni és ezt a magyar média meghatározóan nagyobb része - mint tapasztaltuk - elmulasztotta. Én pedig azt gondolom, hogy a XX. század legutolsó rendszerváltozását követő 17. esztendőben ez így nincs rendjén. Ha sok-sok év múlva kutakodnak majd a történelem iránt érdeklődő utódaink, mit is gondoltunk Horthy Miklósról a XXI. század elején, akkor a film mellett ez a könyv is leemelhető legyen a polcról, amelyben néhány fontos gondolatot megfogalmazunk a kormányzóról és koráról. - Korábbi beszélgetéseink során többször említette, hogy a "Trianon", illetve a "Horthy - A kormányzó" egy trilógia első két részének tekinthető. Publikus-e már, hogy miről fog szólni a harmadik rész, illetve az is "botrányszagú" lesz-e? - Nem publikus, de "botrányszagú" lesz. Már dolgozom rajta, de ezúttal azért nem beszélek róla, mert valószínűsíthetően előre szétszednék, riportalanyaimat megfélemlítenék, hiszen jól tudjuk, hogy egyre nagyobb egzisztenciális fenyegetettségben él az egész ország. Hangsúlyozom, nem az enyémtől eltérő más vélemények ellen vagyok, hiszen demokratikus viszonyok között természetes, hogy békés egymás mellett élésben létezhetnek különböző vélekedések. A gyilkos, agresszív, kirekesztő, lebunkózó hangnem és stílus viszont árulkodó. Arra hívja fel a figyelmet, hogy jaj annak, aki nem áll be a sorba. Ettől akartunk megszabadulni 17 évvel ezelőtt. Egy költői kérdést is szeretnék feltenni az írás szerzőjének: nem tartja-e demokrácia-deficitesnek ezt a rendszerváltott mai Magyarországot, ahol közismert tudós, író, történész, közszereplő emberek közreműködésével készült filmjeimet, jelesül a "Trianon"-t, és a "Horthy - A kormányzó"-t egyetlen magyar televízióban sem engedi vetíteni a természetesen "nem létező" cenzúra? Mitől félnek? Talán csak nem attól, amit Wass Albert erdélyi-holtmarosi szobrának agresszív, bukaresti indíttatású eltávolítása kapcsán egy öreg erdélyi néni mondott nekem: "Ha olyan nagyon kíváncsi, miről van itten szó, akkor én elmondom magának: arról van szó, hogy holtában is félnek tőle". Kovács Attila

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.