Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : MIÉP IT országos gyűlés

MIÉP IT országos gyűlés

Vajda Sándor  2007.04.29. 15:52

Április 28-án a Magyar Igazság és Élet Pártja Ifjúsági Tagozata megtartotta soron következő országos gyűlését. A találkozóra, mint mindig, most is a XI. kerületi irodában került sor. Több napirendi pont megvitatása mellett elnököt illetve elnökhelyettest is választottunk.

A gyűlés a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd első napirendi pontként az elnökségi tagok számoltak be az elmúlt egy év eseményeiről. Ezt követően a megjelent küldöttek a „Hogyan tovább Ifjúsági Tagozat” témakörben fejtették ki nézeteiket és álláspontjaikat, illetve tették közzé javaslataikat. Abban mindenki egyetértett, hogy fejleszteni kell a szervezetet, és abban is, hogy a MIÉP elnökségével és alapszervezeteivel egy szorosabb és gyümölcsözőbb viszonyt kell kialakítani. Szóba került a honlap szerkesztése, illetve frissítése is, ha a XXI században lépést szeretnénk tartani más szervezetekkel, vagy el szeretnénk jutni a fiatalokhoz, akkor ezen a téren is fejlődnünk kell. Nagyon fontos az információáramlás az alapszervezetek között és a Tagozat valamint az ifjúság között is. A következő időszakban kiemelt jelentőséget kap a „toborzás”, és alapszervezetek létrehozása. Meg szeretnénk szólítani olyan fiatalokat, akik érdeklődnek a nemzeti radikalizmus iránt. Gondolunk itt elsősorban az egyetemi ifjúságra és bárkire, akit érdekel hazánk, nemzetünk sorsa. A tagsági kártyák készítése is szóba került, azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok számára ez is nagyon fontos.

A következő napirendi pont az elnök megválasztása volt. Az elnökség erre a posztra Vajda Sándor Csabát, a B-A-Z megyei Ifjúsági Tagozat elnökét jelölte, akit a küldöttek egyhangúlag megválasztottak. Ezt követően az Sz. M. Sz. módosítására került sor, melynek értelmében az Ifjúsági Tagozat az elnök mellé egy elnökhelyettest is választ. Egyhangú szavazás után ezt a posztot Tóth Dezső – a XII. kerületi alapszervezet elnöke – tölti be.

Az újonnan választott tisztségviselők és elnökség tagjai elhatározták, hogy hatékonyabban működnek majd együtt.

Az országos gyűlés a Szózat eléneklésével zárult.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!