Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : Ismét székely-magyar hokigálát rendeztek

Ismét székely-magyar hokigálát rendeztek

Kovács Attila  2008.01.09. 21:39

Immáron két szilveszterrel ezelőtt, 2006. december 30-án igazán emlékezetes esemény tanúi lehettünk Gyergyószentmiklóson, amikor is – a magyar sport történetében először – összemérték tudásukat a székelyek és a magyarok egy jégkorong-gála keretén belül. Úgy fest, kijelenthetjük, hogy hagyománnyá válik a kitűnő kezdeményezés. Éppen egy évvel az első székely-magyar meccset követően ugyanis ismételten Székelyföld-Magyarország jégkorong-mérkőzést rendeztek a Gyergyói-medence fővárosában.

Mint azt a főszervező-ötletgazda, Vargyas László lapunk érdeklődésére elmondta, akárcsak 2006-ban, a bevétel teljes összegét ezúttal is karitatív célra fordították. A szervezők a sajnálatosan rossz anyagi körülmények között lévő gyergyóalfalvi és gyergyószentmiklósi hoki-utánpótlás helyzetén kívántak segíteni. Mindkét településen – akárcsak a gyergyói-, valamint a csíki-medence egészében – hatalmas kultusza van a jégkorongnak, és számtalan kitűnő játékos került már ki a két székely medencéből. Közéjük tartozik a közel 160-szoros román válogatott Vargyas László is, aki Gyergyóalfaluból származik.
A 2007-es év utolsóelőtti napján megrendezett eseményen talán még a tavalyinál is magasabb volt a színvonal. A házigazda székelyeknél a Gyergyószentmiklós és a Csíkszereda játékosai öltöttek szerelést, míg a hivatalosan „Magyar Ligaválogatott” néven fellépő anyaországi gárda a Dunaújváros és az Újpest korongosaiból állt össze. Remek mérkőzést játszott a két együttes. Bár az ilyen jellegű párviadalokon a végeredmény általában másodlagos szokott lenni, a történeti hűség kedvéért álljon itt a végeredmény is: Székelyek-Magyarok 13-10.
Amellett, hogy látványos, gólokban gazdag, igazi sportcsemege volt az összecsapás, egyben a székely-magyar együvé tartozást erősítette az esemény. Mindezt ráadásul jelképes, mindössze ezer forint körüli összegért tekinthették meg a gyergyószentmiklósi jégcsarnokot ezúttal is zsúfolásig megtöltő nézők. Reméljük, a folyamat most már nem szakad meg, és idén december végén ismét sor kerül a székely-magyar párviadalra. Ha a főszervező, Vargyas László lelkesedésén múlik, akkor egész bizonyosan így lesz! Kovács Attila

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!