Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : A Jobbikról

A Jobbikról

Győri Imre Zoltán  2008.02.19. 15:08

A Jobbik nevű párt ismét bebizonyította, hogy nem a nemzeti összefogás számára az elsődleges cél, hanem hogy csak és kizárólag hozzá csatlakozzon minden nemzeti radikális. Persze mondhatják, minden nemzeti erő ezt teszi, a Magyar Igazság és Élet Pártjától kezdve a (MIÉP) Magyar Nemzeti Fronton (MNF) keresztül a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomig (HVIM). Persze, persze. De meg egyik sem állította magáról azt, amit a Jobbik állít magáról.

Kezembe került ugyanis a Jobbik egy szórólapja, amelynek amúgy megörültem, mert láttam, hogy a jelenlegi, miniszterelnöknek nevezett élőlény van, rácsok mögött. Na ez igen, gondoltam magamban. Végre egységes érdekekért lép a Jobbik, és nemcsak saját magát reklámozza. Csalatkoznom kellett. Ugyanis ezt írja a Jobbik és a „párt semleges” Magyar Gárda elnöke Vona Gábor a szórólapjuk harmadik oldalán, annak második bekezdésénél:

„Azt szoktam mondani, hogy az ország 2/3-a jobbikos, csak még nem tud róla. Az elmúlt hónapokban, hála Istennek, ezrek szeme nyílt ki, egyre többen támogatják a Jobbik Magyarországért Mozgalmat és a Magyar Gárdát. Gyarapodunk, erősödünk és készülünk”.

Ennyi a szöveg, ami sehogy sem helyes.

Pár kérdésem lennem lenne Vona Gáborhoz, amire jó lenne, ha felelne. A kérdéseimet pontokba szedtem. Íme:

  1. Miből gondolja az Vona Gábor, hogy az ország 2/3-a jobbikos, miközben a legutóbbi önkormányzati választásokon még a szükséges kopogtató cédulát sem tudták összeszedni? Mellesleg csak egy parlamenten kívüli párt volt az, amely össze tudta szedni a szükséges kopogtató cédulát, és el tudott indulni ezen a választáson, s ez a párt a MIÉP volt, amely pártnak Fennyvessy Zoltán volt a jelöltje.
  2. Miből gondolja Vona Gábor, hogy mindenki, aki nemzeti gondolkodású. ,mitöbb, nemzeti radikális, az csak és kizárólag jobbikos lehet. Lehet az illető a MIÉP, a HVIM, a Nemzeti Őrsereg, vagy a Pannon Nemzeti Gárda tagja, szimpatizánsa is.
  3. Nem az lenne a legfontosabb Vona úr, hogy az ország 2/3-a magyar gondolkodású legyen? Ugyan mit számít a név?
  4. Ön mit szólna  ha a MIÉP, a HVIM, a kisgazdák, vagy bármely nemzeti csoport azt mondaná, hogy az ország 2/3-a belőlük áll, csak nem tudnak róla? Nem Vona úr! 2/3 magyar legyen, és ez a lényeg.
  5. Nem arról volt szó, hogy a Magyar Gárda „pártsemleges”? Ha ez így van, akkor miért nevezi a csak Magyar Gárda tagokat is jobbikosnak? Miért van az, hogy ha valaki belép a Magyar Gárdába, azonnal nekimennek, hogy lépjen be a Jobbikba is? Mert vannak ilyen esetek, nem egy, nem kettő. Ismerek MIÉP-est, HVIM-est, aki a Magyar Gárdába belépet, mert azt pártoktól függetlennek mondták, s erre meg ez történik.

 Előre is köszönjük a válaszokat. 

Győri Imre Zoltán

MIÉP IT elnökségi tag

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!