A délutáni hűvösebb idő ellenére sokan sétáltak fel a székely kapuval kezdődő ösvényen, a XIX században épült templomhoz. Ökumenikus istentisztelettel kezdődött a rendezvény, a gyülekező énekek és a nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklése után Vincze Marianna - karosi református lelkésznő - köszöntötte az egybegyűlteket és egy ige felolvasása után megemlékezett az első világháborúban elesett hőseinkről. „Ezek a katonák, noha nem akartak fegyvert fogni másokra, és mások életét kioltani, de érezték és tudták, hogy szülőföldjükért, családjukért, szeretteikért küzdenek, védelmezik a magyar hazát”.

Szemerszki Mihály atya - görög-katolikus parókus - az apostoli hitvallás elmondása után könyörgésben kérte az elhunytak és az emlékezők lelki üdvösségét. Szűcs Zsolt - római katolikus atya - imádkozott hőseink lelki üdvéért, akik életüket adták hazájukért, és megáldotta - a nevüket viselő - emléktáblát.

Ezt követően Szabó Ágnes - karcsai református lelkésznő - Gyóni Géza: Üzenet a kedvesnek - című versét szavalta el.

Pocsai Ferenc - makkoshotykai református lelkész - a hitről beszélt, arról, hogy mit is jelent számunkra a hit és hogyan értelmezték az apostolok, és hogyan értelmezi a ma embere. Hogyan lehetünk hűek hitünkhöz, még akkor is, ha már nem látunk semmi reményt sorsunk jobbra fordulásában. A római birodalomban a keresztényeket égő fáklyának használták a gladiátor viadalokon, ezért sokan feladták hitüket, de voltak, akik továbbra is bizakodtak és reménykedtek egy szebb kor eljövetelében. Ez a kor eljött, de az ember hite ismét meginogott, a szívekbe beférkőzött az önzés és a becsvágy. A történelmet, így a magyar történelmet is végig söpörtek háborúk, forradalmak. A magyar nép – amióta elnyomásban van – minden évszázadban megkísérelte kivívni a függetlenségét. Az elesettek vére mindig megtisztította az utána jövő generációkat, gondoljuk csak, Bocskai hajdúira, Rákóczi kurucaira, a ’48-as hősökre, a kivégzett vértanúkra – akik választhatták volna szökést is, de nem tették, vállalták a halált az utókorért, értünk. Az első és második világháború hőseire, akik védték a magyar hazát, s példát mutattak az eljövendő nemzedékeknek hazaszeretetből. Beszéde végén egy kérdést tett fel a hallgatóságnak s kérte, hogy erre mindenki magában adjon választ: az ötvenhatos hősök vére, vajon miért nem tisztította meg az utána jövő generációt?

A kiváló gondolatok után Fülöpné Vadon Erzsébet – semjéni református lelkésznő – elénekelte Koltay Gergely szerzeményét: A költő visszatér című dalt, zongorán kísérte Bacskai Csaba.

Erdei József – a gróf Wass Albert emléktársaság tagja - néhány gondolatban kifejtette, hogy Gyóni Géza volt az a költő, aki visszatért, verseivel, leveleivel, naplójával visszatért a frontról, noha ő maga már nem térhetett haza, mint ahogyan sokan mások sem térhettek haza, még üzenet, vagy gyásztávirat formájában sem. Gyóni Géza volt az a költő, aki egy fagyos éjjelen bekopogott egy ház ablakán, mondván, hogy: megjöttem… Ő volt az a lövészárokban harcoló katona, aki a golyózápor közepette sem feledte hazáját, szeretteit. Az emlékező szavak után az előadóművész elszavalta a költő egyik legnagyszerűbb versét: Csak egy éjszakára küldjétek el őket…

Ezt követően a - hozzátartozók nevében - Jáger Zsolt és Gergely Sándor, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja Karcsai Ifjúsági Tagozatának képviselői, a Karosi Önkormányzat képviselői, az Etelköz – Karos Alapítvány képviselői, a Karosi Turul Hagyományőrző Íjászegyesület képviselői és a Karosi Polgárőrség képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit.

A koszorúzás után a Dámóci asszonykórus rövid műsorát hallgathatták meg az érdeklődők, majd a Vince Marianna megköszönte mindenkinek részvételt, aki ezen a délutánon ellátogatott a karosi templomba, hogy megemlékezzen az I. világháborúban elesett hősökről, és a Művelődési Házba invitálta a vendégeket egy kis vendégségre. A rendezvény hivatalos része a Szózat eléneklésével zárult.

A kötetlen beszélgetés közben Pocsai Ferenc szólt az egybegyűltekhez és a szomorú emlékű 2004. december 5-ei népszavazás kapcsán elmesélte Gulácsi Lajos munkácsi plébános történetét, aki még a gulágon is hű maradt hitéhez és feleségéhez, valamint a felesége is hű maradt hozzá, noha többször terjesztettek róluk álhíreket. A szovjet államosítás elől a plébánia pedig csak úgy tudott megmenekülni, hogy a hívek szép rendben tartották, mert abban az időben a templom volt az a hely, ahol az igazat mondták. A népszavazás eredménye azért is fájó, mert annak, a gulágokat fenntartó hatalomnak csak egy borsónyi nagyságú helytartója, a korábbi KISZ titkár Gyurcsány Ferenc mondta azt, hogy a határon túli testvéreink nem kellenek és az elmúlt rendszerben szocializálódott tömegek, pedig elhitték a hazugságokat.

A népszerű előadó Erdei József is szólt néhány szót a hallgatósághoz, kifejtve, hogy a magyar egyháztörténelem nagyjaival milyen rútul bánt a sors. Mondandóját átszőtte ismertebb versek egy-egy soraival, majd elszavalta Sajó Sándor – Magyarnak lenni, című költeményét.

Felejthetetlen élményben volt részük azoknak, akik ezen a borongós délutánon vették a fáradságot és ellátogattak a karosi templomba. S mivel mással búcsúzhattunk volna a helyiektől, mint hogy: jövőre, ugyanitt.

Vajda Sándor

 Az eseményről készült képek a Képtárban láthatók.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.