Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : Megemlékezés Karosban

Megemlékezés Karosban

Vajda Sándor  2008.06.17. 18:23

A Magyar Igazság és Élet Pártja Karcsai Ifjúsági tagozata valamint a Karosi Református Egyházközség az idén is megemlékezést tartott az I. világháborúban elesett hőseink emléktáblájánál, mely a helyi református templomban található. Az eseményre 2008. június 15-én kissé borongós időben, de szép számú érdeklődő előtt került sor, akik megtöltötték a Bodrogköz legmagasabb pontján lévő református templomot. Az idén már hat szervezet helyezte el koszorúit az emléktábla alatt.

A délutáni hűvösebb idő ellenére sokan sétáltak fel a székely kapuval kezdődő ösvényen, a XIX században épült templomhoz. Ökumenikus istentisztelettel kezdődött a rendezvény, a gyülekező énekek és a nemzeti imádságunk, a Himnusz eléneklése után Vincze Marianna - karosi református lelkésznő - köszöntötte az egybegyűlteket és egy ige felolvasása után megemlékezett az első világháborúban elesett hőseinkről. „Ezek a katonák, noha nem akartak fegyvert fogni másokra, és mások életét kioltani, de érezték és tudták, hogy szülőföldjükért, családjukért, szeretteikért küzdenek, védelmezik a magyar hazát”.

Szemerszki Mihály atya - görög-katolikus parókus - az apostoli hitvallás elmondása után könyörgésben kérte az elhunytak és az emlékezők lelki üdvösségét. Szűcs Zsolt - római katolikus atya - imádkozott hőseink lelki üdvéért, akik életüket adták hazájukért, és megáldotta - a nevüket viselő - emléktáblát.

Ezt követően Szabó Ágnes - karcsai református lelkésznő - Gyóni Géza: Üzenet a kedvesnek - című versét szavalta el.

Pocsai Ferenc - makkoshotykai református lelkész - a hitről beszélt, arról, hogy mit is jelent számunkra a hit és hogyan értelmezték az apostolok, és hogyan értelmezi a ma embere. Hogyan lehetünk hűek hitünkhöz, még akkor is, ha már nem látunk semmi reményt sorsunk jobbra fordulásában. A római birodalomban a keresztényeket égő fáklyának használták a gladiátor viadalokon, ezért sokan feladták hitüket, de voltak, akik továbbra is bizakodtak és reménykedtek egy szebb kor eljövetelében. Ez a kor eljött, de az ember hite ismét meginogott, a szívekbe beférkőzött az önzés és a becsvágy. A történelmet, így a magyar történelmet is végig söpörtek háborúk, forradalmak. A magyar nép – amióta elnyomásban van – minden évszázadban megkísérelte kivívni a függetlenségét. Az elesettek vére mindig megtisztította az utána jövő generációkat, gondoljuk csak, Bocskai hajdúira, Rákóczi kurucaira, a ’48-as hősökre, a kivégzett vértanúkra – akik választhatták volna szökést is, de nem tették, vállalták a halált az utókorért, értünk. Az első és második világháború hőseire, akik védték a magyar hazát, s példát mutattak az eljövendő nemzedékeknek hazaszeretetből. Beszéde végén egy kérdést tett fel a hallgatóságnak s kérte, hogy erre mindenki magában adjon választ: az ötvenhatos hősök vére, vajon miért nem tisztította meg az utána jövő generációt?

A kiváló gondolatok után Fülöpné Vadon Erzsébet – semjéni református lelkésznő – elénekelte Koltay Gergely szerzeményét: A költő visszatér című dalt, zongorán kísérte Bacskai Csaba.

Erdei József – a gróf Wass Albert emléktársaság tagja - néhány gondolatban kifejtette, hogy Gyóni Géza volt az a költő, aki visszatért, verseivel, leveleivel, naplójával visszatért a frontról, noha ő maga már nem térhetett haza, mint ahogyan sokan mások sem térhettek haza, még üzenet, vagy gyásztávirat formájában sem. Gyóni Géza volt az a költő, aki egy fagyos éjjelen bekopogott egy ház ablakán, mondván, hogy: megjöttem… Ő volt az a lövészárokban harcoló katona, aki a golyózápor közepette sem feledte hazáját, szeretteit. Az emlékező szavak után az előadóművész elszavalta a költő egyik legnagyszerűbb versét: Csak egy éjszakára küldjétek el őket…

Ezt követően a - hozzátartozók nevében - Jáger Zsolt és Gergely Sándor, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja Karcsai Ifjúsági Tagozatának képviselői, a Karosi Önkormányzat képviselői, az Etelköz – Karos Alapítvány képviselői, a Karosi Turul Hagyományőrző Íjászegyesület képviselői és a Karosi Polgárőrség képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit.

A koszorúzás után a Dámóci asszonykórus rövid műsorát hallgathatták meg az érdeklődők, majd a Vince Marianna megköszönte mindenkinek részvételt, aki ezen a délutánon ellátogatott a karosi templomba, hogy megemlékezzen az I. világháborúban elesett hősökről, és a Művelődési Házba invitálta a vendégeket egy kis vendégségre. A rendezvény hivatalos része a Szózat eléneklésével zárult.

A kötetlen beszélgetés közben Pocsai Ferenc szólt az egybegyűltekhez és a szomorú emlékű 2004. december 5-ei népszavazás kapcsán elmesélte Gulácsi Lajos munkácsi plébános történetét, aki még a gulágon is hű maradt hitéhez és feleségéhez, valamint a felesége is hű maradt hozzá, noha többször terjesztettek róluk álhíreket. A szovjet államosítás elől a plébánia pedig csak úgy tudott megmenekülni, hogy a hívek szép rendben tartották, mert abban az időben a templom volt az a hely, ahol az igazat mondták. A népszavazás eredménye azért is fájó, mert annak, a gulágokat fenntartó hatalomnak csak egy borsónyi nagyságú helytartója, a korábbi KISZ titkár Gyurcsány Ferenc mondta azt, hogy a határon túli testvéreink nem kellenek és az elmúlt rendszerben szocializálódott tömegek, pedig elhitték a hazugságokat.

A népszerű előadó Erdei József is szólt néhány szót a hallgatósághoz, kifejtve, hogy a magyar egyháztörténelem nagyjaival milyen rútul bánt a sors. Mondandóját átszőtte ismertebb versek egy-egy soraival, majd elszavalta Sajó Sándor – Magyarnak lenni, című költeményét.

Felejthetetlen élményben volt részük azoknak, akik ezen a borongós délutánon vették a fáradságot és ellátogattak a karosi templomba. S mivel mással búcsúzhattunk volna a helyiektől, mint hogy: jövőre, ugyanitt.

 

Vajda Sándor

 Az eseményről készült képek a Képtárban láthatók.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Augusztus
HKSCPSV
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!