Ma nagyon kevesen tudják ki volt Prohászka Ottokár, akinek 1934-ben emelt egykori bronzszobrát a Károlyi-kertben „koszorús költőnk”, a Playboy címlapjáról is ismert Faludy György és kommunista barátai 1947. április 26-áról 27-re virradó éjjel ledöntötték, azt követően, hogy az emigrációból hazatért gróf Károlyi Mihály amnéziát mímelve rákérdezett: Kinek a szobra ez? Rákérdezett, nem akarva emlékezni arra az emberre, aki őt Andrássy Katinka grófnővel 1914-ben összeadta. Ez nem amnézia, ez szégyen!

De hagyjuk az érdemtelen Károlyit, nézzük az érdemdús Prohászkát!

Prohászka Ottokár Nyitrán született 1858. október 10-én (innen az aktualitás), s mint fent láttuk Budapesten halt meg 1927. április 2-án. Atyja cseh-morva származású katonatiszt, anyja egy svájci eredetű, osztrák-német pék leánya volt.

Prohászka 1875-ben az esztergomi kisszemináriumban érettségizett, majd 1875-82-ben a római Collegium Germanicum-Hungaricum tagjaként a Szt. Gergely Egyetemen tanult, ahol 1882-ben filozófiai és teológiai oklevelet szerzett. 1881. október 30-án Rómában szentelték pappá. 1882-től Esztergomban káplán, majd líceumi tanár, 1884-1904 között az esztergomi papnevelő intézetben teológia tanár, 1893-tól a papnövendékek lelkiigazgatója, egyúttal gyóntatója. 1904-05-ben a budapesti egyetemen a dogmatika nyilvános rendes tanára, 1905-től haláláig a székesfehérvári egyházmegye püspöke.

Az I. világháború fordulatot hozott életében, és tevékenyen kezdett foglalkozni politikai és társadalmi kérdésekkel. 1920-22-ben a székesfehérvári választókerület nemzetgyűlési képviselője volt. 1919 után a részben általa megfogalmazott keresztény nemzeti gondolat lett a két világháború közötti rendszer hivatalos ideológiája. A magyar katolicizmus megújításának egyik megalapozója, a magyar keresztényszocialista mozgalom vezetője és nagy hatású ideológusa. Teológusként a neotomizmust a bergsonizmus hasznosnak ítélt elemeivel igyekezett korszerűbbé tenni. 1891-ben lefordította és kiadta XIII. Leó pápa beszédeit és leveleit, s az egyházfő szociális tanításait hirdetve igyekezett keresztény megoldást találni a munkáskérdésre, szemben a feltörő szociáldemokráciával. Az 1890-es évek közepén aktívan részt vett a Katolikus Néppárt megalakításában, 1895-ben az Esztergom című hetilap alapító főmunkatársa volt.

Számos szervezet választotta tagjai sorába: MTA tagja (levelező tag 1909, rendes tag 1920), a Szent István Akadémia (1916), a Petőfi Társaság, a Kisfaludy Társaság tagja (1926). A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának elnöke (1922-től). A főrendiház (1905-18), majd a felsőház tagja (1927).

Jellemző, hogy 1911-ben Magyarországról feljelentették a Szentszéki Kongregációnál, ennek következtében 1911. júniusban 3 művét az egyház indexre tette, s Prohászka Ottokárt a modernizmus vétségében marasztalták el. Ennek tudható be, hogy a 1940-es évek elején, amikor boldoggá avatását kezdeményezték, sem a hivatalos magyar egyház, sem (az index miatt) a Szentszék nem támogatta.

Ennek ellenére a hívek rajongtak a "napba öltözött ember"-ért, ahogy Prohászkát harmincéves írói jubileumán, 1912-ben, Gárdonyi Géza nevezte, s az Úr is kegyes volt hozzá: legszebb papi teendője, szentbeszéd közben intette magához sokak által meg nem értett hű fiát.

Ha élne, ma lenne 150 éves!

Dobai Miklós

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.