Az azért mégiscsak felháborít, hogy egy alig mérhető szervezet elnökválasztását nagyobb csinnadratta övezi, mint az USA elnökválasztását, a botrányokról nem is beszélve, bár egyik sem érdekelt különösképpen.

Sajnos a „pártokrácia” (vagy módszerváltás) tizennyolcadik évében sem léptünk egyről a kettőre, illetve léptünk mínusz egyről a mínusz kettőre. Az államadósság és az államháztartási hiány soha nem látott méretek öltött, és ennek ellenére a kormány még mindig nem csinál semmit. Ez nem is lett volna olyan nagy baj, ha ők tényleg nem csináltak volna semmit az elmúlt hat évben, mert akkor nem tartanánk itt, de hát ezt jól el…. – ahogyan a kormányfő mondaná.

Az emberekben egyre nő a bizonytalanság és a feszültség, melyet mesterségesen még szítanak is. Az erőszakos cselekmények száma nem csökkent, hanem emelkedett, ennek megelőzésére semmilyen intézkedés nem történt. A rendőreink még mindig nem azzal vannak elfoglalva, ami a feladatuk lenne, hanem a tüntetőket hajszolják az Andrássy-n… Bár lesz dolguk nemsokára bőven, mert szinte mindenki tüntetni fog, aki bérből és fizetésből próbál megélni. Ez a válság csak egy bizonyos csoportnak nem okoz gondot, a segélyből élőknek, ők továbbra is tartják a markukat, és ha valaki – ne adj Isten – nem ad, akkor máris előhúzzák azokat a bizonyos kártyákat…

Sokszor szóba került, hogy miért nem megy a parlament elé három-négy millió ember és kergeti el „ezeket”, onnan. De szép is volna, ha legalább három-négy ezer ember ott lenne, nemhogy milliók… Sajnos az emberek belefásultak, és nem mozdulnak. Amíg kitudják fizetni a számlát, amíg megtudják venni a kenyeret, és a tejnek csúfolt valamit, amíg kapnak hitelt valamelyik külföldi kézben lévő banktól (lassan mind az lesz) karácsonyi ajándékra, addig őket nem érdekli, hogy mi lesz hazánk sorsa, felőlük az is mindegy, hogy hívják majd ezt az országot, vagy netalán tartományt… Mert a nemtörődömségük odáig vezet, hogy a földet is eladják a lábuk alól, és akkor már hiába fognak reklamálni.

A fiatalok helyzete még rosszabb, most már nem hogy dolgozni nem tudnak rendesen, de már az iskolába járás is nehézségeket okoz, a megszüntetett helyi iskolák és vonatjáratok miatt. Az agymosásuk viszont tovább folyik, számukra nem „sikk” elmenni egy ünnepségre és ott megemlékezni történelmünk nagyjairól, inkább az ipod-jaikon, meg mp3 lejátszókon hallgatják a szörnyűbbnél szörnyűbb, zenének még jó ízléssel sem nevezhető valamit. Szegény Kodály forog a sírjában. S hogy milyen példát kínál feléjük a társadalom, arról jobb nem is beszélni.

Azért nem csak rossz dolgok történtek ebben az évben, bár az olimpiát sem igazán nevezhetjük sikernek. Persze tisztelet a sportolóknak, nem rajtuk múlt. A radikális fiatalok megjelentek szinte minden területen, de sajnos rájuk is jellemző a széttagoltság, a külsőségek az ifjúi lelkeket nagyon tudják befolyásolni. Meg lehet érteni őket, és csak dicsérni lehet mindenkit, aki kiáll a nemzet ügye mellett. A MIÉP Ifjúsági Tagozata is kitett magáért az idén, az agyonhallgatások közepette is igyekezett a fiatalsággal megismertetni a nemzeti radikalizmust. Megemlékezéseink, előadásaink sikert arattak, és a nemzeti média ismét foglalkozott velünk. Ami mindenképpen pozitívként hatott rám, az a hagyományőrzés elterjedése, egyre többen foglalkoznak Honfoglalás korabeli dolgokkal, mondhatnánk úgy is, hogy vissza a gyökerekhez. Ami jó jel lehet, mert Talleyrand mondását megfordítva, annak a népnek, amelynek van múltja, és ismeri s a múltját, lehet jövője is.

Vajda Sándor

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.