Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : Szentbeszéd az igazságról

Szentbeszéd az igazságról

Kovács Attila  2009.04.14. 18:16

Húsvéthétfőn annak rendje és módja szerint családommal együtt elmentünk templomba, ahol az ünnepre rendelt szent evangélium alapján csodálatos szentbeszédet mondott a pap. Sokan mondják, vallják és hirdetik, hogy a Szentírás minden élethelyzetre tud megoldást, ha kell, kiutat mutatni. Ennek igazsága ezúttal is bizonyságot nyert.

Mit is mondott a húsvét-hétfői evangélium? Természetesen Jézus Krisztus feltámadásáról tett említést, kiegészítve azzal, hogy amikor a Szentsírt vigyázó őrség jelentést tett a zsidó főpapoknak Jézus testének titokzatos eltűnéséről, akkor a főpapok „azt határozták, hogy adnak egy csomó pénzt a katonáknak, és meghagyták nekik: ’Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai és ellopták. Ha tudomást szerez róla a helytartó, majd megnyugtatjuk, és kimentünk benneteket.’ Azok elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd mind a mai napig el van terjedve a zsidók között.” Eddig az idézet, Máté evangéliumának huszonnyolcadik fejezetéből. Figyelmesen elolvasva a Szentírás eme szemelvényét, aligha maradok egyedül a gondolattal, hogy ezek a sorok bizony nem csekély áthallást rejtenek a mai világra nézve. Igaz, a korabeli zsidó főpapok mai megtestesítőinek nem Jézus testének eltűnését kell megmagyarázni, nem Jézus feltámadását kell elhallgatni és hazugságok terjesztésével leplezni. A cél azonban kétezer év óta sem változik. Megőrizni a hatalmat, a kiváltságokat, minden áron, akár hazugság, tisztességtelenség, a jó szándékú emberek tudatos félrevezetése árán is! Az eszköz ennek érdekében nem számít, csak a cél a fontos. És sajnos az is igaz, hogy a sikeresen elterjesztett hazugságok sokáig igazságok maradnak az átlagemberek tudatában. Visszatérve a kezdő gondolathoz, mely a fiatal, vidéki atyát dicsérte, örömmel kell világgá kiáltani, hogy ugyanezt az ő prédikációjában is meghallgathattuk. Sőt, még ki is egészítette néhány gondolattal, intelemmel. Elmondta például, hogy hatalmas a kísértés a mai világban is arra, hogy mismásoljunk, sunnyogjunk, néha netán még hazudjunk is, hiszen azt általában jobban megfizetik. Mi több, sokszor csak azt fizetik meg… Ám az igazság hirdetése – ha nem is hoz anyagi hasznot – amellett, hogy kötelességünk, Istentől eredeztetett lelki nyugalmat is ad. Aminél nagyobb kincs nem létezik. Ebben pedig nem vagyunk egyedül, hiszen a feltámadt Jézus segít bennünket, a húsvéti gyertya lángja pedig mutatja nekünk az irányt és segít világosságot teremteni! Csodálatos volt a húsvéti szentbeszéd. Hiába tűnik néha úgy, még sincs minden veszve, amíg ilyen papjaink vannak. Csak legyenek, akik meghallják szavaikat… Kovács Attila

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!