Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : Megemlékezés Karos 2009

Megemlékezés Karos 2009

Vajda Sándor  2009.05.24. 17:08

A Magyar Igazság és Élet Pártja Karcsai Ifjúsági tagozata, a Karosi Református Egyházközség, valamint Karos Község Önkormányzata az idén is megemlékezést tartott I. világháborúban elesett hőseink emléktáblájánál, mely a helyi református templomban található.  Május 23-án szép számú érdeklődő gyűlt össze hogy megemlékezzen a „nagy háborúban” elesett hőseinkről. Az ünnepi alkalomra főként helyiek és a szomszéd község (Karcsa) lakói látogattak el, de Zemplén más tájairól is érkeztek érdeklődők. Először köszönthettük a vendégek sorába Csurka István írót, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnökét.


15 órára megtelt a Polgármesteri Hivatal és a Művelődési Ház előtti parkoló és a székely kapuval kezdődő ösvényen sokan sétáltak a templomba, szinte teljesen megtöltve annak padsorait. A gyülekező ének után bevonultak a BAZ megyei Lovas és Huszár Bandérium tagjai, és a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület tagjai, korabeli öltözékben, s előbbiek a nemzeti imádságunk a Himnusz alatt kardjuk előre tartásával megadták a tiszteletet.

Vincze Marianna köszöntötte az egybegyűlteket és kiemelte, hogy miért olyan fontos, hogy megemlékezzünk hőseinkről.

Az istentiszteletet Pocsai Ferenc – makkoshotykai református lelkipásztor – tartotta, aki a szószékről felolvasta Isten igéjét Máté evangéliumából. Az ige Jézus megkísértéséről szólt, pontosabban a harmadik kísértésről, melyben felkínálja a Sátán Jézusnak a világ összes országát, de Jézus nem fogadja el, mert a gonosszal és a bűnnel nem köt alkut. Az ige minket is arra figyelmeztet – ebben a rohanó és züllött erkölcsű világban -, hogy a bűnnel semmiféle alkut, kompromisszumot ne kössünk. Ne dőljünk be látszat ígéreteknek, hanem keresztény emberhez méltó erkölcsös életet éljünk.

Mintegy ehhez kapcsolódóan Vincze Marianna elszavalta: Babits Mihály – Miatyánk, 1914 című versét.

Ezt követően még két verset hallgathattak meg az érdeklődők, előbb Szabó Ágnes tolmácsolásában hangzott el Sajó Sándor – Magyar kereszt című költeménye, majd Pásztor Luca: József Attila – Bús magyar éneke, című versét szavalta el.

Fülöpné Vadon Erzsébet, Mártonffy Miklós szerzeményét a: Piros szív, fehér hó, zöld levél, című dalt énekelte csodálatosan, hangjával szinte betöltve a templomot, zongorán közreműködött Bacskai Csaba.

A koszorúzás előtt Czinke Sándor szavalatát hallgathattuk meg, aki Sajó Sándor – Magyar ének 1919-ben című költeményét adta elő.

Az emléktábla alatt, a hozzátartozók nevében - Jáger Zsolt, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja Karcsai Ifjúsági Tagozatának képviselői, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöke Csurka István és a zempléni régióvezetője Várkonyi József, Karos Község Önkormányzat képviselői, az Etelköz – Karos Alapítvány képviselői, a Karosi Turul Hagyományőrző Íjászegyesület képviselői és a Karosi Polgárőrség képviselői elhelyezték az emlékezés koszorúit.

A koszorúzás alatt a BAZ megyei Lovas és Huszár Bandérium tagjai és Mezősi László – kuruc ruhában - álltak díszsorfalat az Úr asztala körül. Valamint a halkan felcsendülő Doberdó című dal tett még ünnepélyesebbé az eseményt.

Ezt követően Nagy Géza énekét hallgathatták meg az érdeklődők, aki egy nagyon szép dalt adott elő, anya és a fronton harcoló fia levélváltásáról, majd egy csokor virágot helyezett el az emléktábla alatt. A megemlékezést a Karosi Leányzók éneke zárta, akik Koltay Gergely – Szállj, Sólyommadár című szerzeményét adták elő.

Vincze Marianna egy kis szeretetvendégségre invitált mindenkit a helyi művelődési házba, ahol Csurka István író, a MIÉP elnöke köszöntötte a jelelevőket és megköszönte a meghívást erre a csodálatos megemlékezésre. Cserében elmondott egy jó hírt az egybegyűlteknek, mely szerint a liberális eszmékre épülő piacgazdaság összeomlott, és azok, akik a pénzünket naponta – különböző eszközökkel és különböző okokra hivatkozva - ellopják, el fognak tűnni a világ színteréről. Nekünk magyaroknak az a dolgunk, hogy saját kezünkbe vegyünk az országunk irányítását, és a magyar földet semmiféleképpen ne engedjük ki a kezünkből. A népszerű író figyelmeztetett arra, hogy a mai magyar politikában „trójai falovak” vannak, és jól gondolja meg mindenki, hogy kire szavaz és ki mellé áll, mert könnyen az ellenkezője teljesedhet be annak, amire számított.

A rendezvény további részében köteletlen beszélgetés folyt.

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy felejthetetlen élményben volt része mindenkinek aki ezen a gyönyörű, napsütéses napon ellátogatott a karosi templomba.

Vajda Sándor.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!