Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : Az Újpest-szurkolók fényes győzelme

Az Újpest-szurkolók fényes győzelme

Kovács Attila  2009.07.30. 17:27

Amikor kisorsolták a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének párosítását és kiderült, hogy az Újpesti TE a hírhedt bukaresti katonacsapat, a Steaua ellen mérkőzik majd, már lehetett sejteni, hogy ez a párharc nemcsak a futballról szól majd. Sajnos be is igazolódtak az előzetes várakozások. Az első meccset a román fővárosban rendezték, ahová szép számú lila-fehér szurkoló is kiutazott.


 

A két drukkerhad között a verbális vélemény-nyilvánításon kívül szerencsére semmilyen jelentős atrocitásra nem került sor. Ám a román ultrák gondoskodtak arról, hogy verekedés nélkül is sokáig emlékezetes maradjon a bukaresti mérkőzés. Kifeszítettek ugyanis egy drapériát, amelyen a következő szöveg volt olvasható román és magyar nyelven egyaránt: „Mennyi ideig tartja egy magyar nő a szart magában? Kilenc hónapig.”

Az undorítóan alpári és nyíltan rasszista, magyarellenes felirat érthetően közfelháborodást váltott ki minden jó érzésű magyar emberből, még azokból is, akik a futballal csak felületesen vagy egyáltalán nem foglalkoznak. Kivételt egyedül a kormány jelentett, igaz ebben semmi meglepő sincs, hiszen az elmúlt hét évnyi tevékenységük alapján látható, hogy sem jóérzésből, sem pedig nemzeti elkötelezettségből nem szorult beléjük túl sok... Semminemű tiltakozást, felháborodást nem mutattak a román drukkerek magyargyűlölő megnyilvánulása láttán. Ha egy magyar pályán történt volna meg ugyanez fordított előjellel, amellett, hogy szélsőségesen liberális kormányunk nem győzött volna elhatárolódni a „rasszista, neonáci drukkerektől, akik képtelenek európai módon viselkedni”, vélhetően hazánk romániai nagykövetének is lett volna egy jelenése a román kormány illetékesei előtt.

A történet egyébként korántsem új keletű, sőt, ez minimum a harmadik, következmény nélküli(!) megalázása volt a magyar szurkolóknak a szomszédos államok területén. Emlékezhetünk az 1992-es Slovan–Ferencváros BEK-meccsre, ahol a szlovák rohamrendőrök válogatás nélkül ütöttek-vertek mindenkit, aki magyarul beszélt, vagy zöld-fehér színekben tartózkodott a stadionban. Akkor a visszavágón a ferencvárosi szurkolók válasza hangos, „Európa! Európa!” skandálás volt. Semmilyen balhé nem történt, a pozsonyi Slovan Budapestre érkező szimpatizánsainak a haja szála sem görbült meg.

Tavaly novemberben aztán szintén nagy vihart kavart, amikor ugyancsak Szlovákiában a Dunaszerdahely-Pozsony mérkőzésen, a jórészt magyarokból álló Dunaszerdahelynek drukkoló helyi és anyaországi magyar szurkolókat verték össze a tót rohamsisakos rendőrök. Kormányunknak akkor is az volt a legfőbb gondja, hogy igazolja a magyar drukkerek balhés szándékát. Holott szó sem volt balhéról, sőt, a válogatott meccsekhez hasonlóan teljes egyetértésben szurkolt együtt a Dunaszerdahelynek fradista, újpesti és kispesti! Nem csoda, hogy a szlovák belügyi tárca felé megfogalmazott erőtlen, tessék-lássék magyarázatkérésre azóta sem érkezett érdemi válasz.

A mostani bukaresti gyalázat után sem hazudtolta meg magát a Draskovics Tibor-vezette magyar rendészeti minisztérium. Draskovics – akinek a nemrégiben kipattant videofelvételes ügye miatt már az esetleges leváltását is megszellőztették – legfőbb gondja az volt, fontoskodva hangoztatta is minden csatornán, hogy gondolkodás nélkül megfékezteti az esetleges revánsra készülő magyar drukkereket. Külön kiemelte, hogy mindennemű, előre be nem jelentett drapériát elkoboznak majd a bejáratnál, ahová – többek között ebből a célból – dupla kordonok felállítását adta parancsba rendőreinek a miniszter. Szerencsére az újpesti szurkolók kellő leleménnyel rendelkeznek, és csak azért is becsempészték a választ, amelyen a következő felirat állt: „A magyar édesanyák a világ legszebb asszonyai! Oly' gyönyörűek, melyekről ti álmodni sem mertek! A leendő királyaitok...”

Eltekintve attól, hogy a befejező gondolat mindössze a titkos reményeinket tartalmazza, a drapéria első két mondata – így, felkiáltójellel a végén – nemcsak az igazságot közölte, de az újpesti szurkolók egyértelmű kultúrfölényét is kifejezte a románokkal szemben, ugyanúgy, amint a korábbi esetekben a szlovákokkal szemben is felszínre került a magyar szellemi fölény.

Ha azzal próbálkozunk, hogy megfejtsük a szomszédos országok „drukkereinek” magyarellenes megnyilvánulásának hátterét, nincs igazán nehéz dolgunk. Sőt, nagyon is kézenfekvő a válasz, hiszen – elvonatkoztatva a focitól – ugyanez a háttere a szerbiai magyarveréseknek, a magyar autonómiatörekvések teljes román elfojtásának, vagy éppen az újsütetű szlovák nyelvtörvénynek. Trianon az, amit képtelenek feldolgozni ezek a nemzetek! A jogtalanul bitorolt területek miatti bűntudatuk késztetik őket arra, hogy ahol lehet, beletapossanak nemzetünkbe. Ha megoldható, akkor fizikailag is – lásd a szlovákiai futball-incidensek -, ha nem, akkor csak szavak vagy drapériák szintjén.

A focira visszatérve, kétség nem fér hozzá, hogy hasonló esetek tanúi lennénk, ha valamelyik kupacsapatunk mondjuk Szerbiába kényszerülne, mert összesorsolnák a hírhedt kemény maggal rendelkező Crvena Zvezda vagy Partizan csapatával.

Egy dolog biztos: a sokat szidott, mindennek elhordott magyar szurkolók eddig mindig úriember módjára reagáltak az őket ért sérelmekre. Ezért – azzal együtt, hogy persze nem angyalok ők sem – igenis büszkék lehetünk rájuk klubhovatartozástól függetlenül!

Csak úgy mellékesen: alig több, mint két hét múlva, augusztus 12-én Magyarország-Románia barátságos mérkőzést rendeznek a tragikus kegyetlenséggel meggyilkolt kézilabdázó, Marian Cozma emlékére... A meccs Budapesten lesz, Draskovics tehát megint kedvére fontoskodhat majd. Feltéve, hogy akkor még a hivatalában lesz...

                                                                           Kovács Attila

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Július
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!