Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : Horthy bevonult fehér lován

Horthy bevonult fehér lován

  2010.11.15. 19:59

A Horthy-korszak szimbolikus kezdetét 1919. november 16-a jelentette, amikor Horthy Miklós ellentengernagy, az akkor mintegy 30 ezer főnyi Nemzeti Hadsereg fővezére serege élén, fehér lovon ülve teátrálisan bevonult Budapestre.


Erre a magyar tanácsköztársaság, illetve Kun Béla kommunizmusának bukása után kerülhetett sor, midőn az antant hatalmak nagy nyomására a román csapatok november közepéig kivonultak Budapestről, illetve Magyarország akkor már erősen "megcsonkított" területeiről (a határok véglegesítése, mint ismeretes, az 1920. június 4-i trianoni békeszerződéssel történt meg). Horthy ekkor először a "főbűnös fővárost leckéztette meg", méghozzá oly módon, hogy a Gellért Szálló előtt a polgármesternek és a város többi vezetőjének többek között a következőket mondta: "Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözködött. Ez a város börtönbe vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait, és egy év alatt elprédálta összes javainkat. De minél jobban közeledtünk, annál jobban leolvadt szívünkről a jég, és készek vagyunk megbocsátani (...) Katonáim, miután betakarították Isten áldását, fegyvert vettek kezükbe, hogy rendet teremtsenek itt, e hazában. Ezek a kezek nyitva állnak testvéri kézszorításra, de büntetni is tudnak, ha kell." Ez utóbbi fenyegetés be is következett a Horthy uralkodásának kezdetét jellemző "fehérterror" idején, de az igazsághoz tartozik az is, hogy a trianoni szerződés elismerésével a kormányzó rendszere megállította Magyarország további összezsugorodását... Az 1920. március 1-jei kormányzóvá választását követően Horthy feloszlatta a fővezérséget, s a Gellért Szállóból a Várba, a királyi palota egyik szárnyába költözött. Az elkövetkező hetekben és hónapokban csak kevesen feltételezték, hogy Horthy kormányzósága, "király nélküli királysága" néhány hónapnál, esetleg évnél tovább tarthat. Mint ismeretes, közel sem így történt: az ideiglenesnek tartott, a leginkább a kommunizmus elleni védőbástya funkcióját betöltő "pillanatnyi" megoldás néhány hónap vagy év helyett egészen 1944. október 15-ig, tehát csaknem 25 évig tartott. Horthy Miklós személye ily módon a k&eacute
;t világháború közötti időszak jelképévé vált, amelyet teljes joggal neveztek el Horthy-korszaknak. Horthy uralmának fő jellemzői a merev és ellenséges állásfoglalás a Szovjetúnió, a kommunizmus és a forradalom ellen, valamint a revíziós politika agresszív módon való megvalósítása voltak. Horthy Adolf Hitlert nem szívelte, de a német diktátor bolsevizmus elleni "keresztes hadjáratának" a gondolatával mindvégig rokonszenvezett, s kezdetben nem ellenezte, hogy Magyarország hadba lépjen a németek oldalán.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.