Hírek : 150 éve született gróf Tisza István |
150 éve született gróf Tisza István
2011.04.22. 21:01
Egyszerre volt meggyőződéses híve a joguralomnak, a parlamentarizmusnak és az alkotmányosságnak, ugyanakkor az arisztokrácia és a dzsentri vezető szerepének s a korlátozott szavazati jogfenntartásának, mert úgy vélte, ez utóbbiak révén maradhat csak fenn a nemzeti kisebbségekkel szemben a magyar szupremácia, a hagyományos társadalmi rend és kultúra.
Édesapja borosjenői Tisza Kálmán politikus, korábban miniszterelnök és miniszter volt. Édesanyja Degenfeld-Schomburg Ilona. Tisza István tanulmányait Budapesten kezdte; a két felső gimnáziális osztályt Debrecenben végezte. Az egyetemi tudományokat Berlinben,Heidelbergben és Budapesten hallgatta jogi és közgazdasági tanulmányait; az utóbbi helyen nyerte el az államtudományi tudorságot; politikatudományokból doktorált. Öt évig a család bihar vármegyei, geszti birtokán gazdálkodott.
Kezdetben a belügyminisztériumban ismerkedett meg a közigazgatás gyakorlati kérdéseivel; ez időben élénken részt vett a gazdakör agrárius vitáiban. Az agrárius kérdésről több tanulmánya jelent meg a Budapesti Szemlében. Miután az önkéntesi évet leszolgálta és a huszártiszti rangot elnyerte, Bihar megyében telepedett meg s mint bizottsági tag és tiszteletbeli főjegyző tevékenyen részt vett a megye politikai és gazdasági életében. 1886-tól a Szabadelvű Párt programjával képviselő, 1886-tól 1892-ig a vízaknai kerületet képviselte. 1892-ben Vízaknán kisebbségben maradt, a pótválasztások alkalmával mint újbányái képviselő jutott be a Házba, amelynek közgazdasági és közigazgatási bizottságaiban élénk tevékenységet fejtett ki. 1896-ban az ugrai kerület mandátumát nyerte el és a közigazgatási bizottságban foglalt helyet. 1897-ben nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét a király ráruházta. Elnöke és választmányi tagja volt több pénzintézetnek (pl. Magyar Ipar- és Kereskedelmi Bank) és iparvállalatnak, az összeférhetetlenségi törvény tárgyalása előtt azonban, nehogy ez állások követendő magatartásában feszélyezzék, valamennyiről lemondott. Az összeférhetetlenségi törvény tárgyalásakor a mérsékelt álláspont szószólója volt.
Első miniszterelnöksége [szerkesztés]
1903. június 17-én Széll Kálmán lemondása után megbízatást kapott a kibontakozás keresésére, de megbízatását két nap múlva visszaadta a királynak. Mint a Szabadelvű Párt kilences bizottságának tagja, szívós munkásságot fejtett ki a párt katonai programjának elkészítésében. Ε program egyes pontjainak módosítása után megbízatást kapott kabinetalakításra s november 3-án miniszterelnökké neveztetett ki és a belügyi, valamint a király személye körüli minisztérium vezetésével bízatott meg. Ugyanakkor titkos tanácsosi méltóságot nyert. Miniszterelnöksége alatt az obstrukció egyelőre tovább folyt; bár a Kossuth-párt leszerelt, a béke csak Thaly Kálmán közvetítésével 1904. március 10-én állott helyre, amikor a miniszterelnök ideiglenes szigorú házszabályindítvánnyal állott elő. Közben általános tetszés között utasította vissza Körber osztrák miniszterelnök fejtegetéseit. mint »egy előkelő idegen kirándulásait a magyar közjog területére«. 1904. április 19-én jelent meg Ferenc József király kézirata II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak hazaszállítása dolgában. Ugyanaz éjjel kitört a vasúti sztrájk, amely heves parlamenti jeleneteket és a II. ülésszak berekesztését vonta maga után. Május közepétől kezdve azonban gyorsan elintézték az ún. állami szükségleteket és egyéb javaslatokat. Csak az udvartartási költségek fölemelése járt nagyobb vitával.
E kormányfői periódusához fűződik II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatala. Hosszú ellenzéki obstrukciót követően – Tiszának aházszabály-módosításra irányuló szándéka elengedése fejében – fogadta el a parlament az újonclétszám növelését. Belügyminiszterként erőszakkal elfojtatta az 1904. áprilisi országos vasúti sztrájkot, melynek szervezőit letartóztatták, a résztvevőket a hadseregbe sorozták. Még ugyanennek a hónapnak a végén saját megyéjében, Biharban követelt harminchárom halálos áldozatot és több száz sebesültet, amikor egy parasztok számára szocialisták által szervezett gyűlést vert szét a csendőrség.
Zsebkendőszavazás, választási vereség [szerkesztés]
1904 őszén nyílt levelet intézett ugrai választóihoz, amelyben a házszabályok módosításának szükségét hangoztatta. A közben megkötött olasz vámszerződés letárgyalása után be is nyújtotta indítványát, hogy a Ház a házszabályok módosítására huszonegy tagú bizottságot küldjön ki. Az ellenzék már ez indítvány ellen megindította az obstrukciót. Dániel Gábor a Szabadelvű Párt nevében határozati javaslatot terjesztett elő, amely az ideiglenes házszabályokat foglalta magában. Tisza párhuzamos ülések tartását indítványozta. 1904. november 18-án volt az első párhuzamos ülés, amelyen Tisza rövid beszéde után a Szabadelvű Párt egyszerre felállott helyéről és fülsiketítő zajban az elnök a Dániel-féle határozati javaslatot elfogadottnak jelentette ki, királyi kéziratot olvastatott fel, mely az ülésszakot berekeszti és bezárta az ülést.
1904. november 18-án vitte keresztül a parlamentben a házszabály-módosítást az ellenzéki obstrukció letörésére. Tisza beszéde utánPerczel Dezső házelnök – a házszabály megsértésével – azonnali szavazást rendelt el a módosító javaslatról (melyet Daniel Gábor, aSzabadelvű Párt elnökhelyettese nyújtott be), s bár a jelenet leírásai nem egységesek abban, hogy a házelnök meglengetett-e egy zsebkendőt, ezzel adva jelet a kormánypártiaknak a szavazásra, a jelenet „zsebkendőszavazásként” íródott be a magyar parlament történetébe.
A következő napokon ifj. Andrássy Gyula gróf és hívei elhagyták a Szabadelvű Pártot; megalakult az ellenzéki szövetség, amely a parlamenti ellenzéket Szövetkezett Ellenzék néven teljes egészében egyetlen, egységes választási koalícióba késztette.
December 13-án az ellenzék lehetetlenné tette az ülés megtartását és szétrombolta a terem berendezését. Tisza indemnitást kért a választások céljára; az ellenzék megtagadta. A parlamentben ellehetetlenült állapotok és a közvélemény példátlan polarizálódása miatt 1905.január 3-án a király feloszlatta az országgyűlést, és új választásokat írt ki. Közben álláspontja mellett országos körúton óriási agitációt indított meg. A választási küzdelem az addig harminc éven át abszolút parlamenti többséggel kormányzó, a magyar politikát uralóSzabadelvű Párt kisebbségbe jutásával végződött a Szövetkezett Ellenzékkel szemben, ami belpolitikai válságot okozott s végül a Szabadelvű Párt feloszlásához vezetett, miután az Tisza hathatós nyomására szembefordult az egyértelműen a 67-es (kiegyezés-párti) eredmények és értékek megvédésére tett kísérlettel. Ő maga is kisebbségben maradt Miskolcon Bizony Ákossal szemben, ellenben Budapesten Andrássy Gyula gróffal szemben megválasztották. Nyomban a választások után beadta lemondását, de mint lemondott miniszterelnök még hónapokig volt kénytelen kormánya élén az ügyeket vezetni, a parlamenti többséggel szemben teljesen passzív magatartásra szorítkozván. 1905 június 18-án felettébb elismerő királyi szavak kíséretében bekövetkezett miniszterelnöki állásától való felmentése.
Nemzeti Munkapárt, választási győzelem [szerkesztés]
Tisza és felesége a Sándor-palota teraszán (1904)
Utána Fejérváry Géza báró neveztetvén ki miniszterelnökké, egyelőre jóakaróan semleges álláspontot foglalt el; mikor azonban az általános választói jogot is felölelő kormányzati program alapján neveztetett ki újra a rekonstruált Fejérváry-kormány, ezzel és a kormány támogatására alakult haladó-párttal szemben határozott ellentétbe helyezkedett s pártjával együtt mindannyiszor tiltakozott az országgyűlés folytonos elnapolásai ellen — az 1905. december 19-i elnapolás alkalmával hozzájárulva a koalíció e részben előterjesztett határozati javaslatához —, majd az országgyűlés feloszlatása ellen. Az Újságba cikksorozatot írt az általános választói jog ellen, saját párthíveinek egy részével is ellentétbe jutva. Az alkotmányos béke létrejöttével indítványára a szabadelvű párt egyhangúlag kimondotta feloszlását. Tisza István gróf ekkor a politikai élettől félrevonult. 1907 májusában a dunántúli református egyház-kerület főgondnokává választotta; székfoglaló beszédében a közoktatás államosítása ellen foglalt állást. A főrendiházban a szerb háborús bonyodalmak idején, 1909 elején, nagy benyomású beszédet mondott. A koalíciós kormány lemondása után a király több ízben meghallgatta véleményét. A Khuen-Héderváry-kabinet kinevezésekor újból a politikai aktivitásba lépett s tevékenyen részt vett a Nemzeti Munkapárt szervezésében: ismét országos körútra indulván, beszédet mondott számos városban.
A választási vereséget követően Tisza 1906 és 1910 között csak a főrendi ház működésében vett részt, a kormányzati politikától távol tartotta magát (időközben pártja is feloszlott). A Függetlenségi Párt vezette kormánynak azonban egyetlen, a Monarchián belül a magyar befolyást erősíteni kívánó törekvését sem sikerült megvalósítania, 1909. április 25-én a koalíciós kormány végül lemondott. 1910. február 19-én Tisza megalapította a Nemzeti Munkapártot, mely győzött is az az évi júniusi választásokon. Ugrán egyhangúlag, Aradon pedig Barabás Bélával szemben óriási többséggel megválasztották képviselővé; az utóbbi mandátumot tartotta meg. Elnöke lett az összeférhetetlenségi állandó bizottságnak, tagja lett a felirati, a pénzügyi, a ׳közigazgatási és az Erzsébet királyné emlékbizottságnak. Kormányalakítást azonban nem akart vállalni, részben a Ferenc Ferdinánd trónörökössel fennálló kibékíthetetlen ellentéte miatt. A Habsburg-birodalmat ismét centralizálni tervező főherceg ugyanazért kívánta az általános választójog bevezetését Magyarországon, amiért Tisza makacsul ellenezte: mindketten úgy vélték, ez a Magyarországon belüli magyar szupremácia meggyengülését okozná. Tisza egy beszédében kimondta, hogy " A nemzetiségiek miatt nem lehet megcsinálni az általános választójogot ", ugyanakkor álláspontja ennél összetettebb volt. Fenyegető jóslata szerint a demagógok által manipulált parasztok többségi szavazataival ugyanis olyan csoportok uralma következne, akiknek a céljai éppen ellentétesek a demokráciáért kiáltó nagyvárosi értelmiségiek és szocialisták eszményeivel.[3] Tisza vonakodása a kormányfői megbízatástól találkozott Ferenc József király aggályaival is, aki őt a dualizmus megbízható hívének tekintette ugyan, de tartott első miniszterelnöksége alatt elkövetett hibáitól, s végül Khuen-Héderváry Károlyt nevezte ki kormányfővé.
Véderőtörvény, házelnökség, személye elleni első merénylet [szerkesztés]
Tisza elengedhetetlennek tartotta a hadseregreformot (az újoncok számának növelését és a kiadások emelését), mert úgy vélte, ennek halogatása a monarchia katonai pozícióját gyengíti és Magyarország biztonságát ássa alá. Az ellenzék kifogásolta, hogy a közös hadseregen belül nem kellően érvényesül a magyar befolyás, ezért a véderőtörvény körüli parlamenti csatározásokban ismét az obstrukció eszközével élt. Miután a házelnök, Berzeviczy Albert, majd utóda, Návay Lajos is lemondott, 1912. május 22-én Tisza Istvánt választották a képviselőház elnökévé; erre 1912. május 23-án, a vérvörös csütörtökön a szocialisták által szervezett tüntetés volt a válasz. A munkások Tisza kinevezése ellen és az általános választójogot követelve vonultak a Parlament felé, ahol a rendőrség feltartóztatta őket. Az összecsapásokban hat ember meghalt, csaknem kétszáz megsebesült és háromszáz személyt letartóztattak.
Tisza ellene volt az általános választójog bevezetésének és a nemzetiségi kérdést is klerikális alapon akarta megoldani. Meggyőződése, hogy a külügyi helyzet katonai készültséget indokol, a parlamentben is arra indította, hogy erőszakkal törje le az ellenzéki obstrukciót. Nem engedte felszólalni a házszabályok kérdésében jelentkező ellenzéki képviselőket, s vita nélkül szavazásra tette fel a véderőtörvényt, amit a többség elfogadott. Az 1848. évi házszabályokra hivatkozva, több ízben is a rendőrséggel vezettette ki az emiatt tiltakozó, dühöngő, lármázó ellenzéki képviselőket. 1912. június 4-én Tisza a véderőtörvényt önkényesen elfogadtatta, a feldühödött ellenzéki képviselőket pedig karhatalommal kivezettette. Kovács Gyula, az elsők között kitiltott képviselők egyikre erre pár nappal később, június 7-én az újságírói karzatról leugorva „Van még itt egy ellenzéki!” felkiáltással revolvert rántott, és háromszor Tiszára lőtt. A golyók célt tévesztettek (nyomuk máig látszik a faburkolaton); a negyedik golyóval saját magát lőtte fejbe, de az öngyilkossági kísérletet csodával határos módon túlélte. A merénylőt az esküdtszék, „mélyebb öntudatzavarra” hivatkozva később felmentette.[4] (Ez volt Tisza István ellen az első
|