Hírek : 200 éve született Erdélyi János költő |
200 éve született Erdélyi János költő
2014.04.02. 12:49
Erdélyi János költő, kritikus, esztéta, filozófus, akadémikus 200 éve, 1814. április 1-jén született a felvidéki Kiskaposon (ma: Malé Kapusany, Szlovákia).
Földműves családból származott, apja művelt ember volt, aki maga vezette be fiát a tanulásba. 1824-ben bekerült a sárospataki református kollégiumba, a tanulóévek költségeit magántanítóskodásból fedezte.
Az irodalommal foglalkozván, nem feledkezett meg az élet gondjairól. Sárospatakon 1837-ben a jogot is elvégezvén, kitűnő bizonyítvánnyal jött Pestre joggyakorlatra
Erdélyi János költő szobra a Rákóczi Gimnáziumig húzódó Iskolakert szoborsétányán.
Sárospatak, 1968. április 27.
MTI Fotó: Kunkovács László
1835-ben befejezte kollégiumi tanulmányait, 1837-ben jogot is végzett, Pestre került joggyakorlatra, és 1841-ben szerzett ügyvédi oklevelet.
Neve 1834 után vált ismertté versei, kritikái révén. 1839-ben beválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé, 1842-ben pedig a Kisfaludy Társaság is tagjává fogadta, 1843-tól 1860-ig a Társaság titkára volt. Különösen esztétikai, irodalomtörténeti és kritikai munkássága jelentős. Az irodalmi népiesség történetében nemcsak mint költő, hanem mint teoretikus, monda- és népdalgyűjtő is fontos szerepet játszott. A Kisfaludy Társaság megbízásából ő állította össze az első jelentős magyar népköltészeti gyűjteményt, s 1858-as akadémiai székfoglalóját is a magyar népdalokról, mondákról tartotta.
Az 1840-es években már az irodalmi élet egyik vezető személyisége volt, a Kisfaludy Társaság általa szerkesztett folyóirata, a Szépirodalmi Szemle a reformkor legigényesebb és legszínvonalasabb kritikai lapja volt, ebben honosította meg az esztétikai szemléletű kritikát. Nézetei formálódására Hegelnek volt meghatározó szerepe, a német filozófus hatására alkalmazta először Magyarországon a dialektikus módszert a kritikában. 1842-től Garay Jánossal együtt szerkesztette a Regélő Pesti Divatlapot, amely a magyar vendéglátás és idegenforgalom történetének számos különleges gyöngyszemét őrizte meg az utókornak.
Az 1840-es években két alkalommal is hosszabb külföldi utat tett egyik tanítványával, útjairól érdekes levelekben számolt be a hazai lapokban. A szabadságharc alatt a Nemzeti Színház igazgatója volt, s ő szerkesztette a bátor hangú Respublica című lapot. Világos után bujdosni kényszerült.
1851-től Sárospatakon tanított a filozófiai tanszéken, előadásait szellembölcsészetből, pedagógiából és esztétikából tartotta. 1863-ban főiskolai könyvtáros lett az irodalmi tanszéken, s irodalomtörténetet adott elő. Az abszolutizmus éveiben nagy szerepe volt a pataki főiskola megtartásáért és korszerűsítéséért folytatott küzdelmekben. Megalapította a Sárospataki Füzeteket, a magyar protestáns szellemi élet közlönyét, s a nemzeti ellenállás szellemében ő szervezte az 1859. évi Kazinczy-ünnepségeket, valamint a pataki kollégium háromszázados jubileumát.
A kiegyezés után megpróbált kiszabadulni sárospataki elszigeteltségéből, de a közoktatásügyi minisztériumban remélt állást nem sikerült megkapnia. Szeretett volna Pestre költözni, hogy újra részt vegyen az irodalmi életben. A készülődés közben érte a halál Sárospatakon 1868. január 23-án, 54 éves korában.
A szlovákiai Nagykaposon magyar tanítási nyelvű alapiskola, Sárospatakon általános iskola és kollégium viseli nevét. A zempléni városban mellszobrot is állítottak tiszteletére.
Forrás: http://www.mtva.hu
|