Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek
Hírek : Keleten még a Falusi CSOK sem segít

Keleten még a Falusi CSOK sem segít

  2020.01.10. 12:31

A legtöbb olyan kistelepülés, ahol egyetlen falusi csokos érdeklődés sem akadt az ország leszakadó kistérségeiben, Baranyában, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Somogyban és Szabolcs-Szatmár-Beregben akad.

A falusi CSOK-ot 2486 olyan településen lehet igénybe venni, ahol 5 ezernél kevesebben laknak. Az összegzés szerint a listán szereplő települések tizedén senki nem érdeklődött ház, lakás iránt. 


Szakemberek már a falusi CSOK településeinek nyilvánosságra kerülésekor meglepődtek, hogy többek között olyan, kifejezetten elitnek számító Balaton-parti helységekben is fel lehet használni a támogatást, mint az érdeklődési lista elejére kerülő Fonyód, Tihany, Balatonkenese, Balatonvilágos, Badacsonytomaj, Ábrahámhegy, vagy éppen a Káli-medence települései.

Sokan játszanak a gondolattal, hogy trükközzenek az állami támogatással: a legtöbben ugyanis tóparti településen keresnek ingatlant egy friss felmérés szerint. Balatoni ingatlanirodák szerint látványos a szándék, sokan próbálnak nyaralóként szolgáló lakóházra, lakásra szert tenni, de van, ami gátat szab a tömeges vásárlásoknak.

Nem feltétlenül a kormány tervei szerint alakul a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) felhasználása, legalábbis az ingatlan.com új összesítése szerint. A portál statisztikái alapján ugyanis távolról sem a kis, elnéptelenedő falvakban használná fel a többség a legfeljebb 10 milliós állami támogatást, aminek felét lehet vásárlásra, felét pedig felújításra költeni. A reménybeli CSOK-osok ugyanis érdekes módon a Balaton-parti településeken kínált lakások, lakóházak iránt érdeklődnek leginkább: a toplista élén Fonyód, Balatonkenese és Badacsonytomaj áll. Mivel arra egyelőre nem áll rendelkezésre adat, hol vették valóban igénybe a legtöbben a CSOK-ot, az ingatlanportál azt összesítette, hogy hány olyan érdeklődő akadt egy-egy településen, aki a kedvezményt felhasználva vásárolna, és már felvette a kapcsolatot a kinézett ház, lakás tulajdonosával. A legfelkapottabb húsz település fele frekventált turisztika központban – a Balatonnál és a Tisza-tónál – található, ami szakemberek szerint arra utal: sokan valójában nyaralóként szolgáló lakóház megvásárlására, vagy befektetési célra használnák fel az állami támogatást. Ezt megerősítették lapunknak balatoni ingatlanforgalmazók, bár jelezték azt is: a vásárlásig kevesen jutnak el. 
– A falusi csok szempontjából legnépszerűbb települések a Balaton partján és Pest megyében találhatók, az érdeklődések közel harmada ide köthető – mondta Balogh László, a falusi csokkal kapcsolatos statisztikákat összeállító ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Arra a felvetésünkre, hogy az üdülőövezetek iránt nem feltétlenül lakhatási célból nagy az érdeklődés, Balogh László megjegyezte: ami előnyökkel jár, magában hordozza a visszaélés lehetőségét. A lapunk által megkérdezett ingatlanszakértők szerint bevett gyakorlat, hogy a frekventált településeken a falusi csok segítségével vásárolnak lakóházat vagy lakást – nyaraló vételére a támogatás nem használható –, aztán az ingatlant lényegében nyaralóként használják. – A család valamelyik tagja bejelentkezik állandó lakosnak, s bár elvileg ellenőrizni fogják a folyamatos helyben létet, azt nem tudom elképzelni, ez valójában miként történik majd – mondta egy balatoni ingatlanok értékesítésével foglalkozó iroda vezetője. Az ellenőrzés mellett akadnak más kockázatok és buktatók is. A csok-ot már egy meglévő vagy vállalt gyermek után lehet igényelni, de a maximális 10 milliós támogatás három gyerek esetén jár. Ez pedig azt is jelenti: előbb-utóbb gondot okozhat az óvoda- és iskolaválasztás, ha a család valójában nem ott lakik, ahová be van jelentve. Igaz, elvileg a gyerek nem csak a lakhelyén járhat iskolába. – Látványos a szándék, sokan próbálnak nyaralóként használható ingatlanra szert tenni, de van, ami gátat szab a tömeges vásárlásoknak – jegyezte meg Makarész András, a fonyódi City Cartel Ingatlaniroda munkatársa. – Az érdeklődők egy részéről kiderül, hogy nem felel meg a falusi csok követelményeinek. A kisebb balatoni településeken korlátozott a szóba jöhető ingatlanok száma, hiszen az nyaralóra nem fordítható, az átminősítés pedig nem egyszerű, s manapság már az önkormányzatoknál is kisebb a hajlandóság. A tapasztalat azt mutatja, hogy a Balatonnál inkább a tótól tíz-tizenöt kilométerre fekvő háttértelepüléseken használják az eredeti szándék alapján a falusi csokot.
Jurcsó János, az ingatlan.com listáján második helyen álló Balatonkenese polgármestere szerint települése népszerűségét elsősorban optimális fekvése adja, hiszen közel van Siófok, Veszprém és Székesfehérvár, sőt, a sztrádának köszönhetően Budapest is. – Miután az infrastruktúránk is kiváló, van óvoda, iskola, sportcsarnok, Kenese iránt mindig nagy volt az érdeklődés, folyamatos a betelepülés, de nem tudjuk, hogy ebben mekkora a szerepe a falusi csoknak – mondta a polgármester. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint egy település elhelyezkedése mellett éppen ezek a szempontok a meghatározóak, amikor a támogatás felhasználásáról dönt egy család: – Nem véletlen, hogy az amúgy is hátrányos helyzetű térségekben található kistelepülések iránt a legkisebb az érdeklődés, vagy akár egyáltalán nincs is. Karczagi Attila közgazdász úgy vélte, a falusi csok jelenleg éppenséggel csak felgyorsítja az elvándorlást a hátrányos helyzetű térségekből. – Az eddig a nagyobb településektől távolabb élők kaptak egy lehetőséget, hogyha nem is a városokba, de az agglomerációba költözzenek – állította. – Eddig nem volt esélyük váltani, most azonban harminc-negyven kilométerrel közelebb tudnak költözni. A szerencsésebb helyzetben lévő, jobb gazdasági vagy turisztikai hátterű települések tehát bizonyosan profitálnak majd a betelepülőkből, hiszen egyrészt a fiatalabb korosztály érkezésével javul a korfájuk, másrészt egy adózási szempontból erősebb réteg érkezik. Az amúgy is halmozottan hátrányos helyzetű, gazdaságilag értéktelen kistelepülések leszakadása viszont felgyorsulhat, vagyis tovább nyílik az olló, csak immár nemcsak a Budapest és vidék, a vidéki városok és a falvak, hanem falvak és falvak között is.

Szigorú ellenőrzést ígérnek

Az esetleges visszaélések miatt megkerestük a Pénzügyminisztériumot. A tárca válaszából kiderült, a falusi csokos ingatlanban az utolsó részfolyósítástól számított 90 napon belül lakóhelyet kell létesíteni, s ezt a támogatást fizető hitelintézet ellenőrzi. Az érintett családnak tíz évig életvitelszerűen a támogatott ingatlanban kell laknia, ezt a település jegyzője vizsgálhatja, s ha mást tapasztal, tájékoztatja az érintett kormányhivatalt, mely eljárhat a falusi csokot jogszerűtlenül felhasználók ellen. Ebben az esetben a felvett támogatást kamatokkal együtt kell visszafizetni. Az adóhivatal is szigorú ellenőrzést ígér.

Forrás: nepszava.hu

 

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!