„A régi Zemplénből elveszett csaknem minden. Elvesztek az ősi kastélyok, a hallgatag kúriák, a hegyoldalakon omladozó váraink: elborult szemeink elől eltűntek a Beszkidek rengetegei, a fehérben szikrázó határhavasok; nem halljuk a vadászkürt zengését a sztropkói erdőkben s nem a pásztor tilinkóját, amint panaszosan sír fel a hegyek tisztásain. Hova lettek a régi névnapok az Ondava-Tapoly lapályán, társas kirándulásaink a szalánczi Izra-tengerszemhez s a néhai halászatok a Latorca zegzugosaiban? Odalettek a rátarti kurtanemesek, akik most máról-holnapra tengenek odaát és nem látjuk szelíd tótjainkat, akik nagyvásár idején karavánokban jöttek a csörgői országút felől. Az ujhelyi kaszárnya előtt nem halljuk már esti kilenckor a régi takarodót, amely ha megharsant, visszhangot vert rá a Várhegy meg a Kopaszka s ez a visszhang szállt-szállt aztán a bodrogközi éjszakában.” – kesereg Komáromi János „Csonka Zemplén” című írásában, 1926-ban.

 „Zemplén vármegye a feldarabolása előtt egyike volt Nagymagyarország legnagyobb és természeti kincsekben talán legváltozatosabban gazdag vármegyéinek, mintegy kicsinyített symboluma volt az egész Nagymagyarországnak.” – írta róla 1927-ben, talán kicsit elfogultan, Bernáth Aladár, Zemplén vármegye 1922–1936 között megválasztott alispánja, aki Csonka-Zemplén közigazgatásának újjászervezését vállalta 1920-ban.

Legnagyobb kiterjedése idején, 6302 km², 1.089.854 kh területű, 343.194 fő lakosságú vármegye volt. Lengyelországtól (Galícia) a Sajó-Hernád összefolyásáig terjedő Sáros, Abaúj-Torna, Ung, Szabolcs és Borsod vármegyék határolta terület, északkelet–délnyugati hosszúsága 157,5 km kelet–nyugati legnagyobb szélessége 130,5 km. Természetes határok szegélyezték: Lengyelország felől a Beszkidek hegylánca, nyugat felől Sáros megyétől a Tapoly, Ondava folyók, Ung megyétől a Laborc és a Latorca, Szabolcs megyétől a Tisza, Borsod vármegyétől pedig a Hernád, Sajó folyók, Abaújtól a Tokaj–Eperjesi hegylánc és a Hernád. Az Eperjes-Tokaji hegylánc déli lejtőjén terül el a világhírű Tokaj-Hegyalja.

Az ősi Zemplén vármegyét, az Alföldtől a Kárpátok hegyvonulatáig a legkülönbözőbb domborzati viszonyok jellemezték. A megyének a Tisza és a Hernád közé eső legdélebbi tája a Nagyalföld része. A Tisza jobbpartján a Tokaj fölé magasodó Kopasz-heggyel (516 m) a Kárpátokig nyúló hegylánc kezdődik (Eperjes-Tokaji hegylánc), amely a Keleti-Beszkidek ormán húzódó országhatárig nyúlik. Hegycsúcsai, megyén belül, észak felé, nagyjából Gálszécs vonaláig, nem haladják meg a Kopasz-hegy magasságát, magasabb hegyei ettől a vonaltól délre Abaúj megyébe estek. Az alacsony hegyvonulat kelet felé lankásabb dombvidékbe, majd síkságba vált, keleten a megye határát jelentő Laborc folyóig tart. Ez a terület a Zempléni-medence. Észak felé ennek a felszíne is változatosabban alakul, Varannótól felfelé a folyók egyre szűkebb völgyekbe szorulnak, közeikben egyre magasabb hegyvonulatok emelkednek. A megye északi részét, közel egyharmadát a Beszkidek és a Vihorlát bérceinek különböző ágai borítják, ezért tele van hegyekkel, amelyek Ung vármegyéhez közelítve egyre magasabbak. A tengerszint feletti magasság a Sajó és a Takta tiszai torkolatánál fekvő településeknél (Taktaszada, Taktaharkány, Kesznyéten) 97 m, a megye legmagasabb pontján a Beszkidekben 1221 m volt. A megye legmagasabban fekvő faluja Runyina (Juhászlak) volt (560 m-rel) az északkeleti kiszögellésben.

Vízrajza szintén változatos volt. A déli területek nagy folyóit számos kisebb patak táplálja, melyek közül néhány határvonalat is jelentett a szomszéd megyékkel. Délen a Tisza, délnyugaton a Hernád és a Sajó is határfolyó volt, míg keleten a Latorca, északabbra mellékfolyója a Laborc. A megye területén folyik a Bodrog, a Tapoly, az Ondava, a Laborc, a Ciróka, a Latorca folyók, a Hocsa, az Olyka, a Ronyva patakok.

A XX. század elejére a vármegye kiépült közút és vasúthálózattal rendelkezett. Elkészült előbb a Budapest – Szerencs – Sátoraljaújhely, majd a Sátoraljaújhely – Királyhelmec – Csap – Munkács, a Sátoraljaújhely – Legenye – Kassa, és a Sátoraljaújhely – Legenye – Nagymihály – Homonna – Mezőlaborc – Przemy¶l vasútvonal. Az első világháború előestéjére elkészült a Sárospatakot Királyhelmeccel összekötő Bodrogközi Gazdasági Vasút. Fontos úthálózat kötötte össze a megye nagyobb településeit egymással és a szomszédos megyék vásározó és ipari központjaival, a Hegyalján át Miskolc felé, Sátoraljaújhelytől a Bodrogközön át Galícia felé. Bodrogköz – Hegyközi közút és vasút Zemplénagárdtól Sárospatakon át Sátoraljaújhely, Füzérkomlósig, illetve Füzérkomlóstól Sárospatakon Kenézlőn át Nyíregyházáig.

Birtokos arisztokrata családjai voltak: az Alaghyak, az Andrássyak, a Barkóczyak, a Bercsényiek, a Bocskayak, az ecsedi Báthoryak, a Csákyak, a Dőryek, a Fischerek, a Harkányiak, a Homonnai Drugethek, a Lónyayak, a Mailáthok, a Mágóczhyak, a Nyáryak, a Klobusiczkyek, gersei Pethők, a Pálócziak, a Perényiek, a Rákócziak, a Rozgonyiak, a Sennyeyek, a Sztárayak, a Vécseyek, a Windischgrӓtzek, a Waldbottok, és a Zichyek.

Sok szállal kötődik Zemplén vármegyéhez és Sátoraljaújhelyhez az ország irodalmi életét az abaúji Széphalomból szervező, Kazinczy Ferenc pályája. Megyénk szülötte Kossuth Lajos, a világ egyik legismertebb magyarja.

Zemplén, a trianoni békeszerződés előtt jelentős vármegyének számított, 1873–1908 között közigazgatási egységeinek száma 9-ről 13-ra változott (12 járás és egy rendezett tanácsú város.). Akkori, 6282 km²-nyi területén 1910-ben 343.194 lakost számlált, akiknek 56 %-a volt magyar nemzetiségű. Tizenkét járása: a bodrogközi, gálszécsi, homonnai, mezőlaborci, nagymihályi, sárospataki, sátoraljaújhelyi, szerencsi, szinnai, sztropkói, tokaji és varannói járásokra, amelyek 449 községet foglaltak magukba. Ezeken kívül a közigazgatási székhely Sátoraljaújhely 1899-ben rendezett tanácsú várossá alakult, amely egyetlen rendezett tanácsú városként önálló közigazgatási egységet alkotott.

1913-ban Zemplén vármegye 12 járása és egy rendezett tanácsú városa így nézett ki járási központok, községszám és népesség szerint:

Csonka-Zemplén új járási, közigazgatási beosztásokkal 5 járásra és Sátoraljaújhely rendezett tanácsú városra oszlott:

A trianoni békeszerződés előtti 6282 km² területből csupán 1776 km²-nyi elkeskenyedő déli részét hagyták meg a vármegyének. Csehszlovákiához került 4506 km², több mint a megye területének 70%-a. A bodrogközi és a sátoraljaújhelyi csonka járás mellett csupán a sárospataki, a szerencsi és a tokaji maradt teljes egészében Magyarországon, összesen 77 községgel, 136.159 főnyi lakossággal, 97 %-os magyar nemzetiségi aránnyal. A trianoni béke számos határmenti megyét kettévágott. Ezek többsége csak életképtelenül kis részben maradt a határainkon belül. A háború befejezését követően takarékosságra volt szükség, ezért a közszolgálatban álló tisztviselők és egyéb alkalmazottak létszámának csökkentéséről és egyes kapcsolatos intézkedésekről szóló 1923. évi XXXV. tc. bevezette a közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye fogalmát. Az országgyűlés hét ilyen egyesített vármegyét hozott létre. Akkor még megmaradtak önálló egységnek az olyan, egyébként csonka vármegyék, mint Zemplén, amelyeket továbbra is életképesnek tartott a törvényjavaslatot beterjesztő akkori kormányzat.

Forrás: mnl.gov.hu/mnl/bazml

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.