Balázs Bálint 21 évesen néz az örökkévalóságba. Katonasapkában, Lenon stílusú (ma már így hívják) szemüvegben, picit mosolyogva, nem is gondolva, hogy ez lesz róla az utolsó felvétel.  A kép nagymamakorú unokahúga (húgának lánya) falán látható még ma is, pedig nem is ismerhették egymást, hiszen az asszony 1944-ben született. Addigra Bálint bácsi már bizonyára nem élt. Az sosem derült ki, hogy pontosan mi történt. 

Egy idő után nem jött tőle levél, később a katonatársai sem tudták megmondani, mikor és hol látták utoljára. A szülei hosszú időn át keresték, édesapja minden követ megmozgatott, hiába. A mai napig nincs meg a sírja. Egyetlen emlék róla a kép a falon, és egy kockás füzet gondosan bekötve, Balázs Bálint első osztályos kisdiáké. Benne fakuló gyöngybetűk és néhány későbbi, kamaszos, vicces bejegyzés. Jelen sorok írójának gyermekei - az említett nagymama unokái - nagy becsben tartják.

Nem akartak mesélni

Balázs Bálint egy azok közül a katonák közül, akik soha nem tértek haza a frontról, a Don-kanyarból. 

A történtek felevenítésének apropója, hogy január 12-én van éppen 82 éve, hogy elindult a nagy szovjet áttörés: a -30 fokos hidegben erős harckocsi-támogatással indult a szovjet támadás, és a magyar hadsereg a harcok során hatalmas, megsemmisítő vereséget szenvedett. 

200 ezer katonából 60-61 ezer ember tért haza a Szovjetunióból, tudjuk meg Somorjai Lehel történésztől. Megjegyzi, talán nem túlzás azt állítani, hogy majd' minden magyar családot érint az elesettek, eltűntek rokonait, leszármazottjait is beleértve. A történtekről már akkor sem nagyon számolt be az újság, a rádió, legfeljebb a hazatért katonák meséltek egy ideig, aztán egy idő után (erre még visszatérünk), már ők se nagyon akartak. A Don-kanyarban egyébként több híres ember is meghalt – említi Somorjai Lehel – például Rejtő Jenő író, aki a Doni-áttörést megelőző napokban, január 1-én vesztette életét. Ő munkaszolgálatos volt, nem harcban halt meg: valószínű, megfagyott.

Szovjet áttörés

A történtek előzménye, hogy 1941-ben Magyarország belépett a II. világháborúba. A német előrenyomulás zökkenőmentes volt a szovjet területeken, ekkor még a magyar hadsereg a közvetlen harcokban nem vett részt. 1942 telén német követelésre, kormányközi egyezmény alapján állított fel Magyarország harcoló alakulatokat. A 2. magyar hadsereget 200 ezer fővel vitték ki a keleti frontra. A hadseregnek miskolci alakulata is volt, a VII. miskolci hadtest. 

– 1943. január 12-én indult meg a szovjet támadás, a magyar hadseregnek esélye sem volt velük szemben – mondja Somorjai Lehel. Egy 200 kilométeres szakaszt védett egyébként a sereg. A védelem összeomlott, és nem kaptak segítséget senkitől. A mozgást az is nehezítette, hogy a páncélosok elakadtak a behavazott utakon. A későbbi napokban az arcvonal több darabra szakadt, több alakulatot teljesen bekerítettek. A hadvezetés összeomlott, mindenki menekült, parancsok nem voltak, a sereg kétharmada odaveszett. Sokakat vittek hadifogolytáborba, és nagyon sokan voltak, akik a rendkívüli hidegben megfagytak.

Az életben maradt katonák lassan szállingóztak haza Magyarországra. Zömük február elején érkezett meg, voltak akik majd' 300 kilométert gyalogoltak. Somorjai Lehel szerint többségüket nem vitték ki újra a frontra (1944 augusztusában szervezték újra a 2. magyar hadsereget), a Doni-áttörés a háború fordulópontját jelentette.