Don-kanyar: A 2. magyar hadsereg megsemmisülése 77 éve kezdődött |
|
2020.01.12. 17:06 |
1943. január 12-én – részben ugyanezzel a céllal, részben a Voronyezs elleni támadás előkészületeként – a 2. magyar hadsereg által védett 200 km hosszú Don-menti terepszakaszon is támadásba lendültek a jelentős páncélos erőkkel támogatott szovjet hadosztályok.
A túlerejű offenzíva már az első napokban több helyen áttörte a hiányosan fölszerelt magyar csapatok védővonalát.
|
 |
Keleten még a Falusi CSOK sem segít |
|
2020.01.10. 12:31 |
A legtöbb olyan kistelepülés, ahol egyetlen falusi csokos érdeklődés sem akadt az ország leszakadó kistérségeiben, Baranyában, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Somogyban és Szabolcs-Szatmár-Beregben akad.
A falusi CSOK-ot 2486 olyan településen lehet igénybe venni, ahol 5 ezernél kevesebben laknak. Az összegzés szerint a listán szereplő települések tizedén senki nem érdeklődött ház, lakás iránt.
|
 |
Kellemes Ünnepeket Kívánok Minden Kedves Látogatónak! |
|
2019.12.22. 10:06 |
|
 |
Borsod és Szabolcs már Budapesten van. Ezért csökkent százezer alá a közmunkások száma |
|
2019.12.14. 13:41 |
Mi az újdonság abban, hogy Budapest tele van szabolcsiakkal és borsodiakkal? Ami most történik, ehhez hasonló még sosem fordult elő. Egyrészt volt egy jelentős szünet a feketevonatozásban és a moszkvaterezésben: ahogy a rendszerváltás, úgy a 2008-as válság is azzal kezdődött, hogy először ezeket az embereket bocsátották el, vagy egyszerűen csak nem hívták többé.
Ami különlegessé teszi a mostani időszakot, az az, hogy Nyírség és Borsod lényegében a fővárosban van. Soha ilyen jelentős mértékű nem volt a regionális ingázás, mint napjainkban.
|
 |
Köszöntöm a 150000. Látogatót!!! |
|
2019.12.07. 10:06 |
Százötvenezer... még leírva is sok :) Amikor tizenhárom éve útjára indult ez honlap, álmomban sem reméltem, hogy ilyen sokan lesznek rá kíváncsiak. Igyekeztem, és ma is arra törekeszem, hogy szűkebb pátriám, szülőföldem, gondjait, bajait, és örömeit a nagyvilág elé tárjam. Megismertetve a méltatlanul elfeledett tájegységet, a Bodrogközt a nagyvilággal.
|
 |
Váradi Ádám az egyik békéscsabai hős! |
|
2019.12.05. 08:43 |
A korábbi népszerű karcsai labdarugó, Váradi Zoltán fia, Váradi Ádám kezdőként 67 percet töltött a pályán az NB II-es Békéscsaba EFC Magyar kupa mérkőzésén. A Magyar kupában a Békéscsaba 1912 EFC a bajnoki címvédő Ferencvárosi TC-t fogadta, így a tehetséges fiatal labdarugó mindjárt az egyik legerősebb csapat ellen léphetett pályára kezdőként. A mérkőzést Tóth és Pantovics góljaival a Békéscsaba 1912 EFC nyerte 2-0 -ra, igazi örömünnapet varászolva a hidegben is lelkes szurkolóknak.
Ezzel Váradi Ádám csatalakozott a néhai Molnár István, valamint Pásztor Erik "társaságához", akik karcsai kötődésüként NB II-es csapat mérkőzésén pályára léptek.
|
 |
Miért hal meg korán a magyar? Bodrogköz sajnos ebben is élen jár... |
|
2019.11.29. 12:21 |
A bodrogközi férfiak a moldáviainál is rosszabb, a nők pedig ukrajnai életkilátásokkal számolhatnak. Minden második magyart a szíve, minden negyediket daganatos betegség visz a sírba. A dohányzás minden hatodik halálesetért felelős – állapítja meg többek között a halálozás okairól közzétett KSH-elemzés.
|
 |
A kormány bezáratná a sátoraljaújhelyi kórház gyermek osztályát |
|
2019.11.18. 09:41 |
A sátoraljaújhelyi kórházban úgy "oldanák fel" az állandó gyermekorvoshiányt, hogy az osztályt végleg bezáratná a fenntartó, és az ellátást egy 24 órás sürgősségi osztállyal biztosítaná a fenntartó.
Többek között a tapolcai, a kazincbarcikai és a komlói intézmény is elveszítheti összes aktív ellátását – derül ki a lapunk birtokába került kormányzati munkaanyagból.
|
 |
A társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli a magyar gyerekek több mint a felét |
|
2019.11.14. 08:11 |
Beszédes, hogy egy bodrogközi iskolában a legjobban tanuló diák nem könyvet, vagy épp legót kapott, amikor megnyerte az iskola tanulmányi versenyt, hanem egy fenyőfát.
Több területen stagnált vagy romlott a szegénységben élő gyermekek és családok helyzete – derül ki egy ma megjelenő tanulmánykötetből.
|
 |
A kormány megnyírbálná az önkormányaztokat! |
|
2019.11.13. 21:43 |
Az önkormányzatok nem szólhatnának bele, mi épül a településen és mi nem, a szabálysértési ügyeket átadnák a rendőrségnek, a tömegközlekedést pedig a városoknak nagyrészt az iparűzési adóbevételekből kellene fenntartani.
A KORMÁNY nehezíti egyes önkormányzatok életét.
Nem lesz beleszólásuk
A "fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése érdekében egyes törvények módosításáról" címmel beadott salátatörvény például több dolgot is szabályozna, de az önkormányzatokat talán leginkább érintő része rögtön az, amivel kezdődik, eszerint
2020 március elsejétől a járásközpont városok jegyzőinek át kellene adniuk a maradék, építési igazgatással kapcsolatos feladataikat a kormányhivataloknak,
|
 |
56-os pesti lányok |
|
2019.10.23. 10:43 |
56 hősei: Mire bejárta a képe a világot, már halott volt a 15 éves lány
A vörös hajú Erika fotója a forradalom egyik jelképe lett. Hogy mi lett a lánnyal, az csak évtizedekkel később derült ki.
|
 |
Petőfi a Bodrogközben |
|
2019.10.22. 10:14 |
„Széphalomtól becsavarodtam a Bodrogközre. Országútnak híre sincs; csak úgy őgyelegtünk faluról-falura. Különben nem untam meg magamat, mert a Bodrogköz szép, gazdag vidék. Nyugat felől tul a Bodrogon látszanak a hasonlíthatatlan szépségű Sátor-hegyek Újhely mellett; innen a Bodrogon erdős rónaság.
Petőfi Sándor – óriási szerencsénkre – rengeteget írt.
Utazásairól szóló írásai révén pedig megismerhetjük a 19. század Magyarországát: legyen szó Kassa gyalázatos fogadóiról, Eperjes csinos házairól, Lőcse kevésbé vonzó leányairól, késmárki borozásról vagy Losonc vendégszeretetéről, Petőfi mindenről őszintén, a ma emberének is élvezhető, közvetlen stílusban írt.
|
 |
Bodrogköz: Hol szorít a cipő? |
|
2019.10.21. 12:34 |
Három bodrogközi értelmiségit kérdeztünk, mit gondolnak szűkebb hazájukról, a Felső-Bodrogközről. Hogyan látják annak jelenét, és szerintük milyen jövő elé néz ez az országos viszonylatban a poitika által elhanyagolt régió?
|
 |
A kisnyugdíjasok húzzák a rövidebbet |
|
2019.10.17. 08:20 |
Kiderült, kinek mennyi prémium jár.
Akinek a minimálnyugdíjat, 28 500 forintot utalják, az nagyjából 10 ezer forintot kap összesen, korrekcióval és emeléssel.
Ezzel szemben a luxusnyugdíjasoknak értelemszerűen sokkal többet utalnak majd: annak a kilenc nyugdíjasnak például, akinek 2 millió forint felett van a havi járandósága, 200 ezer forint körüli összeg üti a markát.
|
 |
Fogynak a háziorvosok - leginkább Keleten |
|
2019.10.09. 08:51 |
Borsod-Abaúj-Zemplén és Békés megyékben a legkritikusabb a helyzet, hiszen előbbiben 52, Békésben pedig 32 praxis betöltetlen.
Míg 2010-ben még csak 176 betöltetlen praxis volt Magyarországon, addig tavaly már 402 - derül ki a zárszámadási törvény egyik fejezeti mellékletéből, vagyis bármiféle - területet érintő - intézkedés ellenére sem lehetett megállítani ezt a folyamatot. A praxisok betöltése is egyre nagyobb problémát jelent, hiszen miközben 2010-ben a betöltetlen helyeknek alig több mint fele, 53 százalék volt tartósan, vagyis 6 hónapnál hosszabb ideje betöltetlen, tavaly ez az arány már 71 százalékot tett ki.
|
 |
Zavaró a hatalmas forgalom a Bodrogközben |
|
2019.10.08. 10:23 |
Kaminok száguldanak kersztül a bodrogközi falvakon!
Pácin - A törvényi szabályozás szerint csak engedéllyel rendelkező nehézgépjárművek hajthatnak be a Bodrogközbe.
Ennek ellenére öt évvel ezelőtt jelentősen megnövekedett a kamionforgalom a Bodrogközben, miután a nehézgépjárművek a Cigándot Pácinnal összekötő új utat kezdték el használni. Ez leginkább Pácint és Karcsát érinti.
|
 |
5 kevésbé ismert tény az aradi vértanúkról |
|
2019.10.05. 19:13 |
Október hatodika nemzeti gyásznap, ilyenkor megemlékezünk az 1849-ben ezen a napon kivégzett aradi vértanúkról. A tizenhárom nevet legalább egyszer-kétszer minden iskolás memorizálja, nevük közszájon forog Aulichtól Kiss Ernőn át Vécseyig. Összeszedtünk azonban öt olyan érdekességet, amit minden bizonnyal kevesebben tudnak az aradi vértanúkról és az október hatodikai eseményekről.
Tudtátok, hogy igazából nem is 13-an voltak? És hogy az őket kivégző hóhérnak ez volt az utolsó munkája?
|
 |
Vajda Sándor Csaba képviselőjelölt |
|
2019.09.28. 17:17 |
Tisztelt Kőbányaiak!
Vajda Sándor Csaba vagyok a Budapest X. kerület 3. vk. képviselőjelölt a Jobbik színeiben.
Kőbányai lakosként látom a lehetőségeket és a tennivalókat Ligettelken. Röviden ismertetném, hogy milyen tervekkel vágok neki a megmérettetésnek.
|
 |
Horváth István képviselőjelölt |
|
2019.09.14. 19:32 |
Tisztelt Karcsaiak! Tisztelt Választópolgárok!
Horváth István, vagy ahogyan sokan ismernek "Pityesz" vagyok.
5 év után újra elindulok önkormányzati képviselőnek amiben az önök segítségét kérem.
2 szót ismerek "MINDIG és SOHA"
Küzdeni MINDIG,feladni SOHA 
|
 |
Októberben véget érhet a kiskirályok uralkodása a magyar vidéken |
|
2019.09.11. 10:41 |
A Jobbik már korábban is aggályosnak nevezte, hogy a hazánkban szétosztott 660 milliárd forintnyi földtámogatás 80 százaléka a felső 10 százalékhoz jutott, többek közt Mészáros Lőrinchez, akinek nagyon nem lenne szüksége erre a pénzre.
"Nem a vidék urainak kellene ezeket a támogatásokat odaadni, hanem azoknak a családi gazdálkodóknak, akik csak a megnövelt támogatásból tudnának életben maradni. Csak így lehet újra hazai zöldség-gyümölcs a polcokon, és csak így tudnánk felvenni a versenyt a külföldi érdekeltségekkel szemben"
|
 |
|