Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Karcsa - Bodrogközi Radikálisok
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Linkek
 
Zenekarok
 
Hírek

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

Várkonyi József a MIÉP EP listáján

Oláh János  2009.04.26. 20:16

Várkonyi József agrármérnökkel, a MIÉP sátoraljaújhelyi elnökével, a Magyar Igazság és Élet Pártja EP listáján szereplő szakértővel készült interjú.

Szentbeszéd az igazságról

Kovács Attila  2009.04.14. 18:16
Húsvéthétfőn annak rendje és módja szerint családommal együtt elmentünk templomba, ahol az ünnepre rendelt szent evangélium alapján csodálatos szentbeszédet mondott a pap. Sokan mondják, vallják és hirdetik, hogy a Szentírás minden élethelyzetre tud megoldást, ha kell, kiutat mutatni. Ennek igazsága ezúttal is bizonyságot nyert.

Solymosi Eszterre emlékeztünk

Vajda Sándor  2009.04.06. 21:19
2009 április 4-én Tiszaeszláron megemlékeztünk az 1882-ben meggyilkolt parasztleánykáról. Az eseményen felszólalt Schuszter Lóránt a Magyar Nemzeti Front elnöke és Ifj, Tompó László az MNF alelnöke. A résztvevők meghallgathatták a Romantikus Erőszak együttes koncertjét. A megemlékezésről készült képek a képtárban megtekinthetők.

Nyílt levél Vécsi István országgyűlési képviselő úrhoz!

Vajda Sándor  2009.04.06. 21:01
Tisztelt képviselő úr! Az lenne a kérdésem, és egyben a bodrogközi emberek kérdése is, hogy Ön miért írta alá a Bajnai Gordon által felvázolt programtervezetet? Tudom, hogy nem Ön nyerte a Zemplén 10. sz. választókerületben a képviselőjelöltek küzdelmét és végül listán jutott be, de azért sokan szavaztak Önre. Olyanok, akik elhitték az anyapártja minden ígéretét, akik bedőltek a szép meséknek, és akik Önre szavaztak – mert Ön „jó ember” – ahogyan nyilatkozta a házelnök a kampányfilmjében.

333 éve született felsővadászi II. Rákóczi Ferenc

  2009.03.30. 19:53
333 éve született felsővadászi II. Rákóczi Ferenc a német - római birodalom hercege, a Nagyságos Fejedelem II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én a Rákóczi hercegségben a felvidéki Borsiban született ahonnét üstökösként indul el élete - nemzeti történelmünk legfényesebb csillaga -, hogy a későbbi Magyarországnak és a világnak ragyogjon önfeláldozó hazaszeretete. Édesapját I. Rákóczi Ferencet korai halála miatt nem ismerhette meg.

Hálafa - Jelfa állítás Karoson, a Nemzeti Sírkertben

  2009.03.09. 22:47
2009. március 21. 16 óra Bodrogközben, Karos község határában – Karos Eperjesszög – található honfoglaló magyarok temetői közül a legnagyobb (73 sírhely) a Nemzeti Sírkert része. Ma már a Nemzeti Sírkert egy nyitott zarándokhely, ahová bárki, bármikor beléphet. Egyre többen jönnek el, sokan a tisztaságot, az ősi értékrendet keresik, vagy egyszerűen csak tisztelettel adóznak a honteremtők emlékének. A hála jelfák lehetőséget adnak arra, hogy a helyhez illő módon leróhassa kegyeletét az utókor.

Kérem segítsenek!

  2009.02.23. 22:00
Nagy Nikoletta vagyok, Karcsán lakom. Sajnos 2008 novemberében crohn-beteg lettem, röviden ez egy autoimmun betegség, ami azt jelenti hogy az immunrendszer nem ismeri fel a saját sejtjeit és ellenségnek tekinti , elkezdi öket pusztitani. 1 honapot feküdtem a GYEK-ben Miskolcon. Ahol a tüneteket kezelni ugyan tudták szteroidokkal de nem birja a májam, rengeteg mellékhatása kijött rajtam, viszont ha tünetileg kezelve nincs ez a betegség egyfolytában terjed, elég súlyos szinten tartok. Végre találtunk egy klinikát Siófokon, ahol ki merik jelenteni hogy ezt a betegséget sikeresen gyógyitják.A többi korház azt mondta hogy ez a betegség gyógyithatatlan csak tünetmentes idöszaka van.Minimum 1 hónapos gyogykezelésre lenne a klinikán szükségem hogy a gyógyulás útjára léphessek.Állami támogatást a klinika nem kap mert itt ukrán, indiai és arab orvosok vetik be a tudásukat. A kezelés ára sajnos 2 millió forint lenne !!!!!!!!!!!!!! EZÉRT KÉREM AKI TUD SEGITSEN!!! MINDEN ADOMÁNYT ELÖRE IS KÖSZÖNÖK!! Számlaszámom: 11773346-01218004

Döbbenet Veszprémben!

Vajda Sándor  2009.02.17. 21:44
Marian Cozma (1982-2009) Sajnos ismét egy szomorú esemény miatt hangos a közvélemény és sajtó. Ismét egy értelmetlen tragédia történt. Már nem is tudjuk pontosan, hogy hányadik. A módszerek ugyanazok, mint Szögi Lajos esetében, jelentős túlerő akkor egy, most három ember ellen. Meddig folytatódik ez? Meddig hagyja a rendőrség, hogy bizonyos csoportok azt csináljanak amit akarnak? S miért nem lehet elmondani az elkövetők etnikai hovatartozást? Az áldozatok teljes nevét, lakhelyét közli a sajtó, de az elkövetőkről csak annyit tudunk, hogy Sz. Iván, R. Sándor…..

XVII Karcsa kupa teremlabdarúgó torna

Vajda Sándor  2009.02.01. 21:00
Január 31-én rendezték községünkben a hagyományos farsangi teremfoci tornát. Az idén hét csapat nevezett a tornára: Becsked, Fortuna FC, Haverok FC, Lakatos FC, MIÉP, Szabadka Vállalkozás és a Szőlőhomok. A rendezvény színvonalára jellemző, hogy idén is voltak vendégcsapatok, illetve vendégjátékosok, így az érdeklődés töretlen a Karcsa kupa iránt. A hagyományok őrzése érdekében - noha a csapatok összetétele jelentősen megváltozott - szinte mindenki a korábbi néven indult, így a mi csapatunk is.

A MOVE találkozójára

Vajda Sándor  2009.01.19. 00:15
Tisztelt nemzettestvéreim, magyarok! Lélekben veletek vagyok, innen a távoli Bodrogközből. Magyarország egyik azon tájáról, melyet sajnos testközelből érintett ama múltbéli ránkerőszakolt diktátum. Legszebbb részeinket vesztettük el, egész települések váltak az enyészet és a nyomor martalékává, mert a központot, a festői szépségű Királyhelmecet elcsatolták.

Boldog Új Évet!

Vajda Sándor  2008.12.31. 11:49

Minden kedves látogatónak

sikerekben, egészségben szereteben gazdag,

Gyurcsány és MSZP mentes

boldog új évet kívánok!

Milyen volt 2008?

Vajda Sándor  2008.12.21. 02:14

Dióhéjban, a nagy semmi éve, amit a végén a válsággal elég jól meg lehet magyarázni – legalábbis a politikai életben. Nagy reményekkel vágtunk neki ennek az esztendőnek, és máris sikerült a kormány egyik eszement csökevényét, a vizitdíjat eltöröltetni egy népszavazással, de ezután semmi…Vártuk a fordulatot, nem jött, vártunk valamiféle csodát, de az sem… Akinek lehetősége lett volna tenni valamit, az beérte a műellenzéki szereppel, és az emberek pedig belefásultak, hogy újból és újból az utcára menjenek. Az országgyűlésben egyre tisztábbak lettek viszonyok, és most már nem kettő, hanem három kormányoldali párttal kell számolunk, bár amíg az egyik minipárt botrányaitól hangos volt a média, a másik nem nagyon rúgott labdába.

EGY BETILTOTT DEMONSTRÁCIÓ HELYETT

Kiss Endre József  2008.11.15. 09:01
A dunaszerdahelyi "véres szombat" miatti, újhelyi demonstrációt - szerintem - nem volt joga a hatóságnak betiltani. Miféle jogállam az, amelyik nem engedi, hogy a saját hazánkban éljünk a gyülekezési jogunkkal és fórumot teremtsünk, akár a hivatalossal ellentétes véleményeinknek? Nyilvánvalóan politikai döntés született. A lehet~o legrosszabb - ahogy lassan hozzá szokunk. Ha viszont "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek " - sokkal szélesebb körben - a véleményemet.

Öt éves a bodrogközi MIÉP IT

Kovács Attila  2008.11.14. 20:14
Bodrogköz hagyományosan erős MIÉP-es bázissal rendelkezik, valamennyi választáson meghaladja a parlamenti küszöb értékét a MIÉP induló jelöltje. Ezt tovább erősíti, hogy immáron fél évtizede a fiatalok között is szépen terjed a nemzeti radikalizmus eszmeisége, mely a kicsiny bodrogközi falu, Karcsa MIÉP-es fiataljainak köszönhető. A Vajda Sándor országos IT-elnök által vezetett társaság nemrégiben ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját.

5 évesek lettünk!

Vajda Sándor  2008.11.09. 19:40
A MIÉP Karcsai Ifjúsági Tagozata november 1.-én lett 5 éves, de természetesen az ünneplés nem azon a napon volt, hanem egy héttel később november 8-án a Művelődési Központ konferencia termében. Az összejövetelen részt vett szinte mindenki, aki az elmúlt öt évben kapcsolatba került velünk és segítette a munkánkat.

70 éve tért vissza Kassa

Tamáska Péter  2008.11.04. 16:13
1938, Kassa visszatér Hetven éve, 1938. november 2-án megszületett Bécsben az a német-olasz nagyhatalmi döntés, amelynek alapján az etnikai határoknak megfelelően a Felvidék 11 927 négyzetkilométernyi sávja visszatért Magyarországhoz. A leginkább vitatott város Kassa volt, amelyet a szlovák autonóm kormány feje, Tiso a legszívesebben megtartott volna. Azokról a napokról szól T. Göbel Marianne fiatal lányként írott naplója. A napló legizgalmasabb részei jól mutatják, milyen elemi erővel tört ki a magyarokból a visszatérés vágya.

Tiszaeszlár 2008. november 01.

Vajda Sándor  2008.11.01. 21:49
Mindenszentek napja az idén kettős jubileumot hozott a MIÉP Karcsai Ifjúsági Tagozatának, immáron öt évesek lettünk és ötödik alkalommal kerestük fel Solymosi Eszter fel síremlékét, hogy egy koszorúval és mécsessel emlékezzünk az „ófalui” lánykáról. Az 1882-ben meggyilkolt parasztleány síremlékét az idén is sok koszorú díszítette, jelezvén egyre többen róják le kegyeletüket és egyre többen emlékeznek meg a XIX századi tragédiáról, mely Magyarország tragédiája is lett egyben.

Drámai demográfiai jövőkép

Kovács Attila  2008.11.01. 16:31
A közelmúltban látott napvilágot a Tárki és az UniCredit Bank tanulmánya, mely a magyarországi demográfiai folyamatokat elemezte. Sok egyéb, lényeges és sajnálatos megállapítása mellett a legborzasztóbb az a bekezdése volt, amely szerint 2050-re mintegy 12%-kal csökken a magyarság lélekszáma.

Köszöntöm a 10000. látogatót!!!!!

Vajda Sándor  2008.10.31. 15:21
Honlapunk egy nagyszerű jubilemumhoz érkezett, a látogatások száma immár elérte a tízezret, melynek szívből örülünk. Remélem a látogatási kedv továbbra is töretlen marad és hamarosan újabb jubilem alkalmából kell "tollat" ragadnom. Mindekinek szívből köszönöm, hogy egy bodrogközi csapat honlapját felkersete. Igyekezünk weboldalunkat közérthetővé, érdekessé, és színessé tenni. Jó böngészést kívánok minden kedves látogatónak!

Erről miért nem hallunk?

  2008.10.31. 15:08
2008. október elsején zárult a Koreai Köztársaságban, Pusán városában a második WTAF (Hagyományos Íjászok Világ Fesztiválja), ami idén része volt a IV. TreX Games-nek, az Olimpai Játékokon kívüli sport és kulturális kategóriák Világ Versenyének (21 versenyszám, 6.000 résztvevő). Hiába, a jó hír nem hír manapság. Az sem számít, hogy gyengécske hírnevünket erősíthetnénk kicsit a világban. Ezekből az emberekb~ol nem lesz "celeb" - ami persze nem feltétlen baj, megnézve a mai magyar "celebeket". De azért egy - két cikket, riportot megérdemeltek volna...

Következő 20 cikkElőző 20 cikk

 
Óra
 
Jobbik
Lezárt szavazások
 
Előre hozott választás
Lezárt szavazások
 
Hősök napja
Lezárt szavazások
 
Naptár
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2006-06-24
 
Üzenőfal
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Mi várható az éven?
Lezárt szavazások
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Kormány
Lezárt szavazások
 
Reform
Lezárt szavazások
 
Schengeni csatlakozás
Lezárt szavazások
 

Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)